A játékszabályok a két esetben azonban nem ugyanazok. A székházügyben ugyanis azért más a helyzet, mert ezt a témát az alkotmányügyi bizottságnak egy külön erre a célra létrehozott albizottsága vette kezelésbe. A Házszabály értelmében az albizottságokban érvényesül a kormánypárti többség, ebből következően az ellenzék meglehetősen tehetetlen helyzetbe került. (A rend kedvéért gyorsan jegyezzük meg azt is, hogy a székházügy kipattanásakor az akkori - MDF vezette - kormánytöbbség egyszerűen elutasította a vizsgálóbizottság létrehozására irányuló javaslatot, a Fidesz pedig tartózkodott a szavazáskor.)
A székházügy vizsgálata
a hivatalos álláspont
szerint azért lett aktuális, mert a társadalmi szervezetek használatában lévő ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény egyúttal a pártok ingatlanhelyzetét is rendezni kívánja egyszer s mindenkorra. Korábban e kérdést a már elosztott székházak problémájától teljesen különválasztva kezelték. Most viszont felmerült, hogy az e téren meglévő esetleges aránytalanságokat egyenlítsék ki az új ingatlantörvényben.
Az ellenzék politikai koncepciós eljárásról beszél. Szerintük egyszerű bosszúról van szó, mivel a Tocsik-ügyben rejlő lehetőségeket nem hagyták kiaknázatlanul. Az albizottsági székházvizsgálat persze nem mást jelent, mint az MDF és a Fidesz közismert közös székházügyének a vizsgálatát. A többi párt ugyanis a hatpárti megállapodásban rögzített ingatlanmennyiségen kívül e jogcímen többet nem kapott. A Fidesz és az MDF - mivel választási eredményükhöz képest kevesebb négyzetméterhez jutottak - a hatpárti megállapodásból kiindulva hatalmazták fel arra a kormányt, hogy a többi pártéhoz hasonló elbírálás alapján rendezze a két párt igényét. A botrányt egyrészt az váltotta ki, hogy az MDF és a Fidesz közösen eladta a frissen megszerzett ingatlanokat, másrészt az, hogy - a velük szemben állók szerint - az őket megillető résznél többet juttatott nekik a kormány. A jelenlegi albizottsági vizsgálat is e két irányban indult el: vajon a kormány jogszerűen intézte-e az ingatlanok kiutalását, illetve az MDF és a Fidesz többet kaptak-e annál, mint amennyi járt volna.
A pártszékházak alapterületének a megállapítása
kényes ügy
1990-ben a hasznos alapterületet politikai kompromisszum alapján állapították meg; a pártok sakkozták ki, hogy milyen szorzóval kell számolni az irodákat, a sufnikat, a lépcsőházakat, egyebeket. Mivel vitatott, hogy az MDF-nek és a Fidesznek később kiutalt ingatlanok ugyanilyen számítás alapján vajon mekkorák, a bizottság kormánypárti többsége megszavazta, hogy ezeket ismételten méressék fel szakértőkkel. Az ellenzék erre csípőből azt javasolta, mindegyik párt székházát méressék fel újra. Szerintük ugyanis megkérdőjelezhető az SZDSZ és az MSZP székházának hivatalosan elismert alapterülete. A koalíció azonban leszavazta a javaslatot. Legfőbb érvük az volt, hogy az első körben kiutalt ingatlanok mérete nem képezheti vita tárgyát, hiszen annak idején cím alapján, a tulajdoni arányt megjelölve, hatpárti egyetértéssel osztották szét a kiszemelt épületeket.
Ám a jelek szerint az ellenzék fent említett álláspontja mégiscsak képezheti vita tárgyát. Perben áll ugyanis egymással az Új Magyarország című napilap és az SZDSZ: az újság tudniillik egyfajta SZDSZ-székházügynek beállítva úgy értékelte a helyzetet, hogy a szabad demokraták az őket megilletőnél nagyobb ingatlant használnak. A bíróság elsőfokú ítéletében a lapnak adott igazat. (A fellebbezésről még nem döntött az SZDSZ, de információink szerint ez nagy valószínűséggel megtörténik.) Az indoklás szerint a hasznos alapterület megállapítása politikai alku tárgya volt; az SZDSZ például szakmai szemmel bruttó 7000 négyzetméter alapterületű ingatlant használ. Ez azért meglepő állítás, mivel korábban csupán arról folyt a vita, hogy 5000 avagy 5700 négyzetméter-e a Mérleg utcai ingatlan bruttó alapterülete. Áder János, a bizottság fideszes tagja szerint éppenséggel meg lehetne ezt az épületet is vizsgálni. Áder az ülésen felolvasta a bírósági indoklás vonatkozó passzusát, s miután a kormánypárti többség leszavazta a már említett javaslatát, megjegyezte: nyilván ott is akad takargatnivaló. A Fideszben egyébként újabban úgy vélik, a székházügy felmelegítése végső soron még hozhat is a konyhára. Meggyőződésük ugyanis, hogy az MDF-fel közös székházbizniszt - ami négy évvel ezelőtt számukra nagyon rosszul sült el - az albizottsági vizsgálat jogilag nem tudja elmarasztalni. A bírósági ítéleten - s még inkább annak indoklásán - felbátorodva a Fidesz azt tervezi, hogy olyan vizsgálóbizottság felállítását javasolják, amelyik mindegyik párt ingatlanhelyzetét felmérné. Ez különösen az MSZP-t érintené kínosan, mivel a szocialisták egy joghézagba fészkelődve ingyen használnak vagy hasznosítanak minimum 360, volt társadalmi szervezeti kezelésű ingatlant.
Az Új Maóval szembeni perben az SZDSZ-t képviselő ügyvédet, Sándor Róbertet meglepte az indoklásban a 7000 négyzetméterről szóló kitétel, ugyanis a kétfordulós per jegyzőkönyvében a szakértő ilyet nem állított. Azt mondta csak, hogy matematikai alapon, szigorú szakmai szempontok figyelembevételével más eredményre vezet a bruttó alapterület kiszámolása, de a pártok ettől eltértek és egyedi számítás alapján dolgoztak. Sándor Róbert arra is rámutatott, hogy a pártszékházzá avanzsált ingatlanok alapinformációi az MSZMP korábbi nyilvántartásaiból származnak, vagyis a négyzetméterekkel nem a jelenlegi tulajok bűvészkedtek, már ha egyáltalán.
A székháztörténet a múlt héten kissé kilengett a
banalitás
irányába, s nagy művészet kell hozzá, hogy visszatérjen a komolyan vehető politikai ügyek szférájába. A bizottság szocialista elnöke, Kristóf István javasolta, hogy a testület hallgassa meg Tocsik Mártát. A jogásznő ugyanis azt nyilatkozta a Népszavában, hogy közreműködött a Fidesz székházának eladásában. Igaz, ő, saját állítása szerint, a Lendvay utcai székház 1995-ös eladásában vett részt (a Fidesz szerint abban sem), ám ennyi is elegendő volt arra, hogy az albizottság szocialista elnöke kíváncsi legyen Tocsik véleményére. Arra a kérdésre, hogy ezen túl van-e oka annak, hogy Tocsikot az albizottság elé idézik, Kristóf István annyit mondott, hogy végre akad valaki, akinek van mondanivalója a székházügyben. Az MDF-es kormány egykori tagjai, Balsai István, Boross Péter, Szabó Tamás ugyanis nem tudtak újabb információkkal szolgálni. Többnyire emlékezőképességük határa volt ennek az akadálya. Ezt kiküszöbölendő Dornbach Alajos, a bizottság egyik SZDSZ-es tagja arra kérte - abszolút komolyan - Borosst és Szabót, sétálnának már el a Miniszterelnöki Hivatalba, kukkantsanak bele az ominózus kormányülések jegyzőkönyveibe, majd jöjjenek szépen vissza, és felfrissített memóriájukkal segítsék tovább az albizottság munkáját. Végül sem Boross, sem Szabó ex-főprivatizátor nem sietett a testület segítségére; nem tudjuk, e fejlemény mennyiben érintette váratlanul Dornbach képviselőt. (Mindehhez tudni kell, hogy székházügyben az albizottság arra kérte Kiss Elemér államtitkárt, bocsássa rendelkezésükre az akkori kormányülések titkosított jegyzőkönyveit, ám a kabinet főadminisztrátora erre nem volt hajlandó.)
Tocsik Márta viszont annál segítőkészebbnek látszik. Nyilatkozatban tudatta, hogy - szokásával ellentétben - hajlandó elmenni az albizottsági meghallgatásra. A Szokai-Tocsik-ügyben nincs mondanivalója, a Fidesz székházügyeiben azonban, úgy tűnik, sok mindenre képes.
György Bence
