MaNcs, IX. évf. 08. szám, (1997.02.20.) (1997-02-20)
Bajlódnak a multik a multikultival: a Mutánsok Gonosz Testvérisége (Evil Brotherhood of Mutants, http://www.ebom.com.au) által a klánlistán hozzám is eljuttatott üzenet szerint a fogyasztói tömegek globális uniformizálódására bazírozó marketinggépezetek váratlan akadályokba ütközhetnek a beszélt nyelv formájában megnyilvánuló nemzeti sajátosságok alakjában.
A szocializmusban a Nyugatról hazalátogató rokonok nem elsősorban a kompakt elemfeszültség-mérővel, a lágytojásfőzővel vagy a majálisra kivihető elemes lemezjátszóval tudták őszinte elképedésre késztetni az itthon maradottakat, hanem az éppen aktuális árleszállításokat ismertető vaskos áruházi katalógusokkal. E katalógusokkal úgy bántak az emberek, mint pikáns könyvritkaságokkal: kölcsönkérték egymástól őket, amúgy pedig a tévé előtti dohányzóasztalon volt a helye e felforgató irodalomnak. Többnyire vasárnap délután zajlott a virtuális vásárlás, mint identitás-aerobic; a család tagjai a pörkölt utáni ejtőzés során lapozgattak és böködtek: nekem ez tetszik. Nekem meg ez.
Egy olyan sokat látott öreg anarcho-liberális, mint én, már nem nagyon lepődik meg azon, milyen penetráns, agresszív, nevetséges és kisstílű módokon képes az állam beavatkozni az egyén és a közösségek életébe. Közpénzmilliárdokat dob oda korrupt kádereknek; tb-járulékot emel, és azt mondja, ez csak az álvállalkozókat érinti; rendőröket küld betekinteni drogfüggők betegkartonjaiba; a sor vég nélkül folytatható, a lapok napi szinten, nagybetűs címekkel emelik ki a Nagy Állami Disznóságokat, a háborgásra érdemes gaztetteket.
Miniszterelnök úr!" (...) A tekintély, az igazi vezetőkhiánya kívül, az Állam szervezetében -és a benső forma hiánya az egyénekben:az egyik dolog szolidáris a másikkal, s azegyik erősíti a másikat; úgyhogy erre agondolatra kell jutnunk: talán egy ésugyanazon jelenségnek csupán kétkülönböző aspektusáról van szó, haladó ésdemokratikus korunkban." Julius Evola Egy délután csengettek, s amikor ajtót nyitottam még úgy borotvahabosan (egy összeesküvő ne legyen szakállas), revolveres férfiak nyomultak a lakásomba, azt kiabálták hadarva, hogy "hipnotizálja a szocialista nőket, hogy vegyék le a bugyijukat, fényképezkedni, maga disznó!", ezzel lerántották a takarót a még langyos ágyról, de a szocialista nő már nem volt ott (nemrég ment el dolgozni a harmadik műszakba a Pamut- és Kenderfonóba), erre letépték a függönyöket, felborították a könyvespolcot, mindent felforgattak, még a rádiót is szétszedték, órákig matattak idegesen ezek a látlesők, négyen voltak, így hát amikor fizikailag megfenyegetve arra kényszerítettek, hogy szüleim két, hatalmas, nászi bőröndjét pakoljam degeszre azokkal a tárgyaimmal, amelyek megtetszettek nekik, durcásan, de szót fogadtam, eztán a dögnehéz bőröndöket velem vitették le, úgy szikkadt borotvahabosan, a negyedik emeletről az utcára, ott füttyentettek, a járókelők megtorpantak és riadtan néztek minket, mintha ´56-ban lennénk - tudja, hogy´ van ez, Miniszterelnök úr -, míg betuszkoltak egy odafaroló Moszkvicsba (mondtam is, hogy "jé, eddig Pobjedával volt ugyanez"), és elhurcoltak egy számomra ismeretlen helyre, ahol közölték, hogy ez itt az erkölcsrendészet, tehát magánzárkába raktak (pedig hallottam a sok Rákóczi téri kacagást a szomszéd cellából), majd másnap reggel, mondván, hogy pornót ugyan nem találtak (pedig volt - osztrák költőbarátom feljavította a magyar címer sarló-kalapács-dimenzióját egy hipnotikus coitus-premier plánnal), de találtak bizony egyéb izgatót, méghozzá politikait, áttéptünk egy másik ismeretlen helyre, ahol egy héten át fogva tartottak, éjjel-nappal lelkileg és fizikailag gyötörve vallattak a magánéletemről az Ön - akkoriban - kedvenc német közgazdászának fényképe alatt, időnként beígérték, hogy átvisznek az elmegyógyintézetbe rutinsokk-kezelésre, és az egész idő alatt alig hagytak aludni, amihez képest egy fütykössel való összeveretés SM-kéjelgésnek számít, éjszakánként kirángattak a cellából, miután a szkatofil vamzert be-bevittem az erdőbe, hogy az otromba smasszerek minden fordulónál - mint egy Fluxkoncerten - fütyülve át-áttaszigáljanak a lucskos, éjsötét vesztőhelyen, miközben az ügyvédemnek, aki megpróbált irántam érdeklődni, pléhpofával azt mondták a portájukon, hogy nem ismernek engem, én nem vagyok ott, majd miután megelégelték a dolgot, elém löktek egy tenyérnyi, rózsaszínű nyomtatványt, amiben egy számomra ismeretlen ügyész megrovott, mert szerinte szándékomban állt beleolvasni Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című kéziratába, amit merő véletlenségből pornó helyett találtak az ágyam mellett, és figyelmeztetésben részesített: ha ez még egyszer előfordul velem ebben az életben, akkor rabkórházra és kényszermunkára fognak ítélni, az egyik kihallgató hozzásziszegte, hogy "ez a figyelmeztetés azt is jelenti, hogy hét évig nem utazhat, megértette?!", a következő mondatával viszont váratlanul azt ordította, hogy "és úgy fog táncolni, ahogy mi fütyülünk, anarchista!: menjen el Magyarországról a francba, világos?!", és kilöktek a Gyorskocsi utcára. Csodálkoztam, mert épp azt mondták, hogy nem utazhatok, no meg 1974-et írtunk, s addig nem adtak nekem útlevelet még Csehszlovákiába sem, bár az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Deklarációja, amit a Magyar Népköztársaság kormánya csalárdul ugyan, de aláírt, tiltja az útlevéligénylés elutasítását, miként tiltja a száműzetést is.
Budapesten járt William Bratton New York-i - igaz, csak volt, de nekünk az is elég - főrendőr, és a sajtó, amióta csak ezt tette, róla hozsannázik, írnak lőgyakorlatról, amelyen részt vett, megszólaltatnak céltáblát, amelyet eltalált, sőt ecsetelnek még valami razziát is, ahol egyrészt nyilván kettéállt neki a füle, mert ilyen előállításokat odahaza - ha hihetünk azon embertársainknak, akik ösztöndíj vagy bébiszittolás révén ismeretséget köthettek eme távoli földrésszel - maximum a Disneylandben foganatosíthatna, megbizonyosodhatott afelől, hogy vendéglátói fasza gyerekek, még a töküket is vaskézzel vakarják, úgyhogy nem lesz itt baj egy szál se. És ez jó, a legjobb pedig az benne, hogy darab ideig végre elhallgatnak a sajtóban és a nyílt utcán a hisztis hangok, ember embernek egy darabig nem lesz rizikófaktora, véli az ideig-óráig lecsillapult kedély, az átlagpolgár is megnyugoszik, legalább néhány napig nem járkál azzal az ő, régiónkra egyébként olyannyira jellemző tekintetével, amelytől még a leghumánusabb ember zsebében is megzápul a tojásgránát, kibiztosítja magát az ütőszeg, és elharapózik a dúvad. De tényleg, itt járt közöttünk azzal az ő minden bizonnyal markáns arcélével, és azóta nem volt merénylet egy micurkányi se, csend üli a sétáló jellegű utcákat, szeppenve ül ukrán és exjugó, míg a honi maffiákok a tárgyalásos lerendezés firlefrancait biflázgatják az örvendetesen elburjánzott önmenedzserképzési szakirodalomból. Mert persze kellett már egy ilyen hír is a sok rém után, valami olyasmi, amiből azt olvasni ki, hogy nem veszett még se el, se meg ez a kicsiny haza, a Nyugat által figyelve van felénk, szolgálunk és védenek, ahogy a rendszerváltás hajnalán az el lett képzelve; hogy idejönnek, körülnéznek, megosztják a tapasztalataikat, csurrannak, cseppenünk, természetesen szigorúan financiális értelemben, előnyös hitelkonstrukciók képében, aztán majd jó lesz nekünk. És nem is az a baj, hogy nem lett jó, mert mitől lett volna, hanem az, ahogy ez a minden ízében pitiáner vizitecske fel lett pumpálva eseménnyé. 1989 elején voltak ilyenek, amikor ideevett valakit a fene Baden-Irgendwasból, mi meg körülugráltuk, hátha lesz belőle valami; akkor még minden mindegy volt, most meg ez a szegény exrendőr, egy kisöreg New York Cityből, egy mínuszos hír hőse is megteszi a nyomor nagy uborkaszezonjának kellős közepén, nekünk már ő is elég, hogy egy kicsit álmodozzunk, arról, hogy reménykedünk.
Az elmúlt héten kezdte tárgyalni az Országgyűlés a polgári szolgálatról szóló törvény tervezetét, amely szolgálat ügyében az Alba Kör már hosszú évek óta ad jogi és praktikus tanácsokat a bevonulóknak - talán ennek is köszönhető, hogy a MaNcs olvasói által tavaly másodszor is elnyerték "Az év legrokonszenvesebb civil szervezete" címet. Farkas István koordinátorral, Perneczky László ügyvivővel és Maloschik Miklós titkárral arról is beszéltünk, miért és hogyan ellenzi az Alba Kör Magyarország NATO-csatlakozását.
Az árnyék birodalma Dariusz Gorczyca krakkói képzőművész tíz évvel ezelőtt létrehozott társulata, a Teatr Sytuacji előadásai (Az árnyék birodalma) az áprilisig tartó Polonia Expressz lengyel művészeti fesztivál eddigi talán legnagyobb sikerét hozták péntek-szombaton a Műcsarnokban.Gyász 86 éves korában elhunyt id. Rubik Ernő repülőgép-tervező.
A Krúdy Gyula utcában a nyolcvanas években létrejött egy alternatív szórakoztató és kulturális tengely, ami többé-kevésbé még mindig tartja magát. Az igazi csemegék, az Egocentrum, és főleg a Tilos az Á, már bezártak, de épp ezért fontos, hogy mi lesz a környék sorsa a jövőben.
Miniszterelnök és volt miniszterelnök meghallgatásával tölti idejét mostanában minden menő parlamenti bizottság. Horn Gyulát a Szokai-Tocsik-ügy ág-bogaira igyekszik felnyársalni az ellenzék, Boross Pétert pedig az 1993-as MDF-Fidesz-székházügy kapcsán szeretné elhasaltatni pártostul-mindenestül a koalíció.
A Tocsik-bizottság hétfőn, lapzártánk idején hallgatta meg Horn Gyula kormányfőt, az MSZP elnökét és Pető Ivánt, az SZDSZ elnökét. A bizottság munkája ezzel akár véget is érhet, már csak a jelentést kell elfogadniuk a képviselőknek. Ez azonban korántsem lesz olyan könnyű menet, mint azt korábban többen gondolták.
December 20. óta naponta több száz hajléktalan áll fegyelmezett sorokban reggeltől este hat óráig a Keleti pályaudvarral szemben lévő Arzenál áruház bejárata előtt. A szerencsétlen sorsú emberek ötösével, a Humanitás Tevőleges Humanizmus Alapítvány (HTHA) aktivistáinak kíséretében fellifteznek a harmadik emeletre, ahol egy kérdőív kitöltése után 200 forintot, valamint egy hasonló összegre kiállított étkezési utalványt kapnak. Az Arzenál üzemeltetője szerint azonban az adományozást csupán az áruház szándékos ellehetetlenítésére, lejáratására találták ki. Feltételezik, hogy az alapítványnak helyet adó Cap Invest Kft. így akar nyomást gyakorolni a többi tulajdonosra, hogy azok megvásárolják a cégtől annak kiadatlan üzlethelyiségeit. Akadnak viszont, akik úgy vélik, hogy a kft mögött álló pénzügyi csoport magára az áruházra akarja rátenni a kezét. A Narancs információi szerint a HTHA-t a bérleti jogviszonyon túl szorosabb szálak is fűzik a Cap Investhez, valamint más vállalkozásokhoz.
Franciaország, az idegenellenesség titkos európai élharcosa szereti a nagy felháborodásokat. Most, hogy már abszolút többséggel is kormányoz egy provence-i középvárosban a szélsőjobb Nemzeti Front, a párizsi balhúzású értelmiség újra tiltakozásra érettnek látja a helyzetet, és még megérhetjük, hogy a jobbközép kormányzat visszatáncol. Kérdés, mit ér majd az apró, bár jól mediatizált győzelem, ha a franciák egyre szélesedő kisebbsége hajlik a sunyi, kisszerű rasszizmusra.
Mi foglalkoztatja a brit alattvalót? Nősül Liam Gallagher az Oasisból. Folyik a totóbotrány-per John Fashanu és Bruce Grobbelaar ellen. Egerek lepték el a Buckingham-palotát. Csempészésen kapták a Sotheby´s aukciós házat. Privatizálják a londoni metrót. Fergie, a fogyasztószereket reklámozó exhercegnő kifizette adósságait. Az UEFA Nagy-Britannia helyett Németországot támogatja a 2006-os vb megrendezésére. Legkésőbb három hónap múlva parlamenti választások lesznek.
Akit nem érdekel a kortárs tánc- és mozgásszínház, és nem figyeli a sajtóját, annak gőze sem lehet, ki merre és hogyan tapos, rúg, pedálozik az életben maradásért. Pedig úgy fest, ebben a szűk körben benne van az egész ország.
A Városháza mint kiadó szép könyvek sorával bizonygatja kies fővárosunk gyönyörűségét (Szép vagy, gyönyörű vagy), a főpolgármester kitekint szobája ablakából, legalább nekem szép. Nagyon jó volt - vége?, régen jelent meg az utolsó kötet - A mi Budapestünk sorozat, kis könyvecskék, képben-szövegben a Duna-hidak, Udvarok, Pesti Presszók, kocsmák (Rövidlépés, in memoriam Bodor Ferenc), egyéb nevezetességek. A város arcai sorozatban Gyáni Gábor bemutatja a Hétköznapi Budapestet, Komoróczy Gézáék A zsidó Budapestet. Aztán itt van Az én Budapestem sorozat, képek és képaláírások, jeles szerzőpárosok, Frankl Aliona-Lugosi Lugo László: Eltűnő Budapest, Gink Károly-Kukorelly Endre: Budapest — Papírváros, Lengyel Péter-Merényi Endre: Búcsú (a kedvencem), Lábass Endre (egyedül): A táj. Csak a lemezmellékletet hiányolom, Hajdú J.-Brandl I.: Pest megér egy estet. Legutóbb Kálmán C. György válogatta Mándy Iván helyi érdekű novelláit egy kötetbe (Budapesti novellák), most Albert Zsuzsa gyűjt be lírikusokat. Pest megér egy verset. Fővárosunk - régi - dicsőségét, valljuk be, inkább prózaírók zengték, Budapest általuk egyre dicsőbb, a város Mándyból és Fejes Endrétől, Krúdyból és Temesi Ferenctől olyan ismerős. A magyar irodalom slágertémája, húzónév, címszereplő (Kóbor Tamás: Budapest, Nagy Lajos: Budapest nagykávéház, Ottlik: Buda, Márton László: Nagy-budapesti Rém-üldözés és még sokan mások). No de a költők?! Ki tud olyan verset, mely Budapest emblémája, címere lehetne, mint például egy Mándy-novella? Albert Zsuzsa keresett, s nem talált. Talán mert nem jó helyen kutakodott. A kötet Bornemisza Péter (kortárs magyar költő a 16. századból) opusával indul, merthogy benne van a sor: Valljon s mikor lészen jó Budában lakásom! Amúgy semmi köze a vezérfonálhoz, a válogató indíthatott volna az Ómagyar Mária-siralommal is, abban benne van a Világnak világa, Budapest meg benne a világban. És ebadta költői, elbitangoltak a megadott témától, és mellébeszélnek (olykor jó verssel, pl. Gergely Ágnes és Lator László). Olyan ez a kötet, mint egy bedekker, szép is meg okos is, benne van minden nevezetesség, a Margitsziget (Ady: Szent Margit legendája), a Városliget (Arany: Ének a pesti ligetről), Óbuda (Tóth Árpád: Aquincumi korcsmában), természetesen Az Üllői úti fák, az Országház (Ágh István: A Parlamentnél), a Petőfi tér (Petri: Petőfi tér melody), de még Pesterzsébet (Kárpáti Kamil: Pesterzsébet felhőkarcolói) és Kőbánya (Ágh István), a Külvárosi éj (!) is, a turista mégis eltéved, és semmit nem tud meg Budapestről. A válogató túl messziről (Bornemisza Pétertől) indult és kevésre jutott. Hagyni kellett volna a régieket (egy külön kötetbe), hadd szóljanak az újak, legújabbak, s nemcsak (a Városházának) kedvest, szépet, hanem a valódit. Tudom, egy reprezentatív, évfordulós, ünnepi (a könyv február 13-a táján jelent meg, Budapest felszabadulása? megszállása? megszabadulása idején, ha nem is alkalmából, csöndes ünnep) kötetnek sajátos szempontjai vannak, csak a szépre emlékezem, s mi sem egyszerűbb, mint fölsorolni, kik nem szerepelnek, s akik igen, miért. De. Ha már kellett (?) egy Nagy László-vers, miért ez (Jártam én koromban, hóban), ott A város címere, lehet akár Budapesté is, igaz, komor vers, nem fér a koncepcióba. Néhány versnek annyi köze Budapesthez, mint ide Makó (Csanádi Imre: Gerle a gesztenyefán, Albert Zsuzsa: Gesztenyefa), de szerepelnek, csak mert le van írva egy budapesti utcanév, táj, (gesztenye)fa. Ha a válogató következetes, szerepel pl. a Szózat: Hazádnak (fővárosa Budapest) rendületlenűl... Hol a pesti flaszter költője, Ladányi Mihály? Csak mert verset írt Leninhez, mert szociálista? Hol van a, sorolhatnám. És aki szerepel, például Petri, a Petőfi tér melodyval, ez a vers is csak címében pesti. Akkor már (s talán ez lehetne a város címere) sokkal inkább a Hogy eljussak a napsütötte sávig (most látom, a Petri-kötet tartalomjegyzékében így szerepel: Hogy eljussak a napsütötte sárig, gyönyörű). A kezdősorok, egy leendő Budapest-antológiá
Magyar labdarúgás nem létezik. Ez a szókapcsolat jelentheti a dilettantizmust, a pénzmosást, az erkölcstelenséget és a gátlástalanságot, de semmiképpen sem a sportot vagy a játékot. Piti kis műbalhé, nem más, mint egy lomtalanításkor kidobott csocsó, amibe egyesek bankókötegeket dugdosnak, mintha ettől megváltozna bármi. Szó sincs róla, ugyanúgy ott rohad esőben, fagyban, egy szaros konténerben. Menthetetlen mocsok.
A déli nyitás kifejezetten a tizenéves tanulóifjúságra szabott: lehet ebédelni, és a pincejelleg dacára jön be napfény az ablakon, ami ebédelés közben kifejezetten enyhíti a klausztrofób tüneteket. Beljebb termetes pult, a további terek alaprajzát egyértelműen a háromdimenziós harci játékokból mentették át. Perverzek számára külön kuckóban áll a helyiség egyik fő vonzereje, a felülmúlhatatlan Indiana Jones-flipper, ezután következik az egy biliárdasztalból álló biliárdterem, ami után hirtelen bealkonyul, és a sűrű félhomály már kora délután is csókolózásra ösztönzi a diákságot.
A sors úgy hozta, 1984 nyarát töltöttem először Törökországban. Bevallom, aggódtam az utazás előtt. De azután mégis ment minden a maga útján. Mindenesetre az az érzés végig velem maradt, hogy hiába beszélem folyékonyan a nyelvet, és hiába vagyok jó viszonyban az emberekkel, mégis idegen vagyok közöttük. A bensőmben dúló magányosság különösen augusztus végén tetőzött. Elérkezőben volt a Kurbán, s én nem voltam török, nem voltam muszlim. A dologban elsősorban az volt a hihetetlen, hogy a közel negyvenfokos hőség és a vakító verőfény ellenére tökéletesen karácsonyinak éreztem a hangulatot. A tévében esténként közvetített iláhi- (istenes ének) csokrok, az ajándékvásárlási láz és az üdvözlőlapok tömege kísértetiesen olyan hangulatot árasztottak, mint amikor novemberben a Petőfi Sándor utca kirakataiban feltűnnek az első karácsonyfadíszek. Boldog ünnepi készülődés rezgett a levegőben. De én ebből kimaradtam. Bár volt kik között lennem, eszembe sem jutott, hogy én is beletartozhatnék ebbe a forgatagba. Illetve ekkor kellett végképp megértsem, hogy ha beletartoznék, akkor szakítanom kellene mindazzal, ami addig engem alkotott.
A földön kívüli élet lehetőségében nem csupán a megszállott ufológusok hisznek: több mint huszonöt éve folyik az extraterresztiális intelligencia kutatása tudományos módszerekkel a más naprendszerekből érkező rádióhullámok aprólékos és statisztikai szempontból elég kilátástalan analízise útján. A SETI programban részt vevő szakembereket nem érdeklik a gabonakörök, esténként pedig antennákkal vacakolnak és szignálfelismerő algoritmusokat bütykölnek az X-akták tanulmányozása helyett.
