Pesty László letolvajozta Lölőt Tusványoson

  • narancs.hu
  • 2023. július 23.

Belpol

A rendező azt mondta, az, hogy a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak – a Lölő-jelenség –, árt a magyar konzervativizmusnak.

A 444 videójának tanúsága szerint az idei Tusványoson a show-t Orbán Viktor miniszterelnök elől Pesty László vitte el. 

A dokumentumfilm-rendező a rendezvénysorozat egyik fórumán, ahol többek között Bayer Zsolt publicistával együtt a nyugati világról, a melegekről, Ukrajnáról, az Amerikai Egyesült Államokról  esett szó, hirtelen azt mondta, „az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon, a Lölő-klán, a Biden-klán, a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem mind a kettő.”

A 444 videóján az látszik, mintha a Pesty mellett ülők picit zavarba jöttek volna a kijelentésétől, de senki sem reagált rá.

A hírportál megkérdezte Pestyt, mégis, mire gondolt.

Azt mondta, Joe Biden amerikai elnökről beszélt, és arról, hogy vannak jelenségek, amelyek bizonyos eszméknek rosszat tesznek. Úgy látja, Joe Biden tevékenysége káros a Demokrata Pártnak. 

„Most Lölő alatt bárkit is értünk – folytatta Pesty –, szerintem gondoljon mindenki arra, amire akar, káros a magyar konzervativizmusnak, a magyar jobboldaliságnak. (...)

Én sejtem, hogy kire gondolnak a magyar honfitársaim, amikor Lölőznek, bár tényleg nem tudom, hogy kit neveznek így, de...”

A riporter megjegyzi, Mészáros Lőrincet nevezik így. Pesty László azt feleli erre, hogy ő azt hitte, hogy Szíjj Lászlót. Az interjú a továbbiakban arról szól, lehet, hogy a Lölő-jelenségbe beleértendő Szíjj László is. 

„Az a baj, hogy én egy csökkent értelmű medvebocs vagyok, összevissza beszél az ember, összetéveszti Szíjj Lászlót Micimackóval, vagy esetleg a Fülessel, mondtam, amit mondtam, aki érti, érti, aki meg nem érti ... az érti.”

Pesty László elmondta, harmincöt éve a Fidesz mellett áll, már az illegalitás óta, sosem fogja elárulni ezt a pártot. És ha mond is néha olyat, amelyen bizonyos fideszes emberek csodálkoznak, ajánlja nekik megfontolásra azt az idézetet, hogy „érted haragszom, nem ellened”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.