Hivatalos: Dobrev Klára nyerte az előválasztás első fordulóját
Két nap maratoni szavazatszámlálás után pénteken éjfél után lett meg a miniszterelnökjelölt-választás végleges eredménye, miután mind a 106 választókerület eredményét bejelentették.
Két nap maratoni szavazatszámlálás után pénteken éjfél után lett meg a miniszterelnökjelölt-választás végleges eredménye, miután mind a 106 választókerület eredményét bejelentették.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerinte az ő szavazói nem szavaznának feltétlenül Márki-Zayra.
Már zárták volna be a számlálóhelyiséget, amikor szóltak, hogy még ma végezni kell.
Ha az euró bevezetését, az elszámoltatást és az alaptörvény érvénytelenségének kimondását támogatja Karácsony, akkor őt segíti.
Itt a miniszterelnök-jelöltek között is az élen végzett.
A független képviselő szerint a kormánypárt sok helyen mozgósította szavazóit az előválasztásra.
A 2021-ben befizetett szja-ból visszajár a nőknek, ha a várandósságuk ideje még idén eléri a 12. hetet.
A Miniszterelnökség, az Emmi és Müller Cecília hivatala sem válaszolt a képviselő kérdésére a koronavírus-betegek ügyében.
Azért dolgozik, hogy az ellenzéki összefogás együtt maradjon – mondta a szereplését értékelő videóban a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Több ismert DK-st is legyőztek a momentumos jelöltek.
Nem sokkal, de elvesztette az előválasztást a karlendítős botrányba keveredett alpolgármester.
A „szükséges” dózis 36-szorosát használták fel az elkövetők, az állatoknak esélyük sem volt. Ha nem lépnek közbe a természetvédők, akkor a baj a mostani sokszorosa lehetne.
A QR kód rögzítésévél adódhattak gondok.