Karácsony elkerülné, hogy hárman induljanak a második fordulóban

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerinte az ő szavazói nem szavaznának feltétlenül Márki-Zayra. 

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, egyben az MSZP, a Párbeszéd és az LMP előválasztási miniszterelnök-jelöltje volt a vendége a Partizán előválasztási eredményeket értékelő műsorában.

Karácsony – aki jelen állás szerint a miniszterelnök-választás második helyén áll – kimondta, hogy a most első helyen és nyerésre álló Dobrev Klárával nem lehet választást nyerni, ezért más stratégia kell választani az előválasztás második fordulójában.  

Arról, hogy Márki-Zay Péter már a Karácsonnyal egymás javára való visszalépegetést pedzegette, Karácsony azt mondta:

"az én visszalépésem egyáltalán nem biztos, hogy Márki-Zay Pétert segítené, az ő visszalépése viszont engem igen".

Arról is beszélt, hogy van ugyan világnézeti különbség kettejük között, de ezt a választást nem lehet Márki-Zay nélkül, és az általa a politikában képviselt elszántság és erkölcsi tisztaság nélkül elképzelni. Azt is mondta, hogy ezért mindenképpen vele kooperációban képzeli el a továbbiakat.  

Karácsony kijelentette azt is, hogy mindenképpen elkerülné, hogy hárman maradjanak a porondon az előválasztás második fordulójában. 

Azt is mondta, ha ő nyer,

az ő kormányában "Márki-Zay Péter bármi lehet, miniszterelnök-helyettes is", de ha Márki-Zay lesz a miniszterelnök, ő marad polgármester. 

További híreink az előválasztásról itt!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.