Székely szerint a Fidesz intézte el Dobrev győzelmét

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

A független képviselő szerint a kormánypárt sok helyen mozgósította szavazóit az előválasztásra.

A Fidesz döntötte el, hogy Dobrev Klára nyerje az előválasztást – állítja Székely Sándor független országgyűlési képviselő.

Az MTI által közzé tett közleménye szerint a politikus az Igen Szolidaritás és más pártok tagjaival, közvélemény-kutatókkal beszélt, és „az a kép rajzolódott ki” benne, hogy a Fidesz-KDNP „sok helyen érdemben beszállt az előválasztási küzdelmekbe. Jórészt a Demokratikus Koalició jelöltjeit, és annak miniszterelnök-jelöltjét támogatták a Fidesz-aktivisták. A liberális-jobboldali ellenzéki pártok semmit sem tettek azért, hogy csak a saját szavazóik vegyenek részt az előválasztáson. Míg Amerikában és más helyeken csak azok vehetnek részt egy ilyen választáson, akik az adott párt vagy pártok tagjai, nálunk elég volt egy személyi igazolvány és lakcímkártya és egy aláírt támogatói nyilatkozat. Hát kérem, ez ugye, nem akadály minálunk! Így történhetett, hogy bizony a Fidesz fogta magát, és kiválasztotta azt a miniszterelnököt és azt a pártot, akik azon felül, hogy az ellenzékiek közül a legerősebbek, a legnagyobb az elutasítottságuk is” – ismerteti vízióját Székely.

Azt gondolja, ha a második forduló nem jár változással, és „a Fidesz ott is kitesz magáért”, akkor a mostani kormánypártok Székely szerint már meg is nyerték a jövőre esedékes választást,

„hiszen a politika első számú törvénye: jól jelöld ki az ellenfeledet”.

Szerinte ez az előválasztás a Fidesz érdekeit szolgálta, nem az ellenzéki szavazókét.

Azt nem jósolja meg Székely, mit hoz a második forduló, de nem is érdekli, mert az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom önállóan akar indulni a választásokon 2022-ben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.