Ujhelyi kipereli a halálos áldozatok oltottsági adatait

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

A Miniszterelnökség, az Emmi és Müller Cecília hivatala sem válaszolt a képviselő kérdésére a koronavírus-betegek ügyében.

Hiába kérte közérdekű adatigényléssel, nem kapta meg a törvényben megszabott határidőig a koronavírus miatt kórházba került, illetve elhunyt betegek oltottságára vonatkozó adatokat Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. A szocialista politikus ezért  a bírósághoz és az adatvédelmi hatósághoz fordul, annak érdekében, hogy ezek az információk nyilvánosak lehessenek.

Az EP közegészségügyi bizottságának tagja csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta, a Miniszterelnökségtől, az Emberi Erőforrások Minisztériumától, illetve Müller Cecília országos tisztifőorvos hivatalától várt választ, de letelt a tizenöt nap. Úgy gondolja, ha részletekbe menően meg lehet tudni, milyen betegségeik voltak az elhunytaknak, akkor azt is tudni lehet, hogy be voltak-e oltva a koronavírus ellen, és milyen oltásokat kaptak. Szerinte segítené az oltási kampányt, ha ezek az információk nyilvánosak lennének.

Ujhelyi megemlítette, hogy a betegek oltottsági adatait Európa nagy részén és az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozzák.

Olyan statisztikákat is vezetnek, hogy akik az oltás ellenére megbetegedtek, milyen vakcinát kaptak. 

 

A politikus feltételezi, a kormány azért titkolózik, mert a kínai gyártó javaslata ellenére az idősek jó részét Sinopharm-vakcinával oltották be, ami sokaknál nem alakított ki védettséget.

Ez pedig súlyos erkölcsi, politikai és jogi kérdéseket vet fel, mert valaki megvette, engedélyezte és „parancsba adta” a Sinopharm-vakcinával történő oltást az időseknél – mondta Ujhelyi István. Szerinte a kormány magát buktatja le azzal, hogy titkolja ezeket az információkat.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.