Jakab Péter: Bármelyikük győz, támogatni fogom

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

Azért dolgozik, hogy az ellenzéki összefogás együtt maradjon – mondta a szereplését értékelő videóban a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Az eredmény, amit eddig elért a miniszterelnök-jelöltek versenyében, azt jelzi, hogy még nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy teljesüljön az ellenzéki összefogás célja, a kormány leváltása – mondta szereplését értékelő csütörtök délutáni videoüzenetében Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Jakab a beszédét a köszönetnyilvánítással és a gratulációval kezdte: az előválasztás lebonyolítóinak, jobbikosoknak és civileknek, valamint a jelölteknek mondott köszönetet, hogy dolgoztak ezért a célért és „nem hagyták magukat elnémítani”, gratulált minden képviselőjelöltnek, aki szereplésével jogot szerzett arra, hogy az ellenzék nevében induljon a jövő évi országgyűlési választáson.  Gratulált azoknak a miniszterelnök-jelölteknek, akik bejutottak a második fordulóba: „bármelyikük is győz, teljes mellszélességgel fogom támogatni a kormányváltásért folytatott küzdelemben” – hangsúlyozta.

Azok az ellenfelei, akik a második fordulóba beutottak, kivétel nélkül Budapesten erősek, ahol eddig is az ellenzéknek állt a zászló – mondta Jakab. Szerinte őrá maradt a feladat, hogy csatába hívja a kistelepülésen élőket, olyan falvakban, városokban, ahol az előválasztást is nehéz volt megszervezni. Ezért dolgozott, és ezt a munkát folytatni fogja, mert úgy látja, ellenzéki előválasztást lehet nyerni a fővárosból, de országgyűlési választást csak vidékről lehet.

Jakabot a helyezés és a pozíció nem érdekli, csak az, hogy az ellenzéki összefogás együtt maradjon, és megadja az országnak azt, amit 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltáskjor megígértek a magyaroknak: a szabadságot és a jólétet. Ezért fog küzdeni „az utolsó csepp véréig”. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.