Visszaparancsolták a szavazatszámlálókat Szolnokon, hogy még ma végezzenek

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

Már zárták volna be a számlálóhelyiséget, amikor szóltak, hogy még ma végezni kell. 

Második napja tart az ellenzéki előválasztás első fordulójában leadott szavazatok megszámlálása, amely az Országos Előválasztási Iroda legutóbbi közlése szerint csütörtök este 11-re fog nagyjából csak befejeződni. 

Bár több budapesti körzetben még nem közöltek eredményt, nem ezek vannak egyedül hátra, hanem Jász-Nagykun-Szolnok megyében sem végeztek még az előválasztási szavazatok megszámlálásával.

Úgy tudjuk, csütörtökön már kevesebb önkéntes számolta a szavazatokat, mint szerdán, így aztán nem is győzték a munkát.

Szerdán végeztek a szolnoki számlálók az 1-es és a 2-es választókerülettel, ami azt jelentette, hogy Szolnokon és környezetében Sziráki Pál (a DK-frakcióba ül be) nyert, míg a Jászságban Kertész Ottó (az MSZP kérte fel indulásra).

Csütörtökön elkezdték a 3-as választókerület voksainak számolását is, itt késő délutánra világossá vált, hogy nagy fölénnyel a jobbikos, de több párt támogatta Lukács László György nyeri az előválasztást, míg miniszterelnök-jelöltként a legtöbb szavazatot Jakab és Dobrev kapta. (Lukács végül meg is nyerte a körzetet.)

A 4-es választókerülettel azonban még nem végeztek. Ebben a körzetben egyedül a jobbikos Csányi Tamás indult, így a győzelme egyértelmű, de az ő szavazatait is meg kell számolni, illetve a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatokra is szükség van. Úgy tudjuk, a zászló itt is Jakab Péternek áll, de sok voksot kapott Dobrev Klára is.

Csütörtök estére úgy állt a helyzet, hogy több mint 10 urna maradt volna még péntekre is. Úgy tudjuk azonban, hogy

amikor már zárták volna be a szavazatszámláló helyiséget, utasítás érkezett "fentről", hogy még csütörtök este be kell fejezni a számlálást,

mert mindenképpen végleges bejelentést akarnak tenni a pártok az erősorrendről.

Információink szerint volt, akit a vonatról parancsoltak vissza, de egy csapat a fővárosból is útnak indult, ahogy a megye több részéről is berendeltek önkénteseket, hogy még csütörtökön este meg tudják számolják a voksokat, és eleget tegyenek annak, hogy bejelenthessék a pártok, ki milyen helyen végzett.

A miniszterelnök-jelöltek versenyében jelenleg így áll: 

A többi választókerület győzteseit itt lehet böngészni: 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.