Márki-Zay fölényesen nyerte saját választókerületét

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

Itt a miniszterelnök-jelöltek között is az élen végzett. 

5070 szavazatot gyűjtve magasan legyőzte ellenfelét az ellenzéki előválasztáson Márki-Zay Péter Csongrád-Csanád megye 4-es számú egyéni választókerületében – derült ki csütörtök este az eredmények közléséből. 

Márki-Zay ugyanis nem csak miniszterelnök-jelöltként méretteti meg magát az előválasztáson, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Új Világ Néppárt és a Párbeszéd jelöltjeként egyéniben is elindult.

Míg Márki-Zay 5070 szavazatot kapott, ellenfele, Mucsi Tamás a DK, a Liberálisok és a Velnök Közéleti, Kulturális és Polgári Egyesület jelöltje 1138 szavazatot. 

Ebben a választókerületben ráadásul miniszterelnök-jelöltként is Márki-Zay kapta a legtöbb szavazatot, maga mögé utasítva a többi jelöltet. 

Márki-Zay előre azt jelezte, hogy ha ő nyerne, az Új Világ Néppárt frakciójához csatlakozna, ilyen azonban valószínűleg nem lesz. Az ÚVNP jelöltjeinek egy másik frakciót is meg kellett jelölniük, Márki-Zay erre a Párbeszédet jelölte meg. 

Márki-Zay állása a miniszterelnök-jelöltek versenyében jelenleg így áll: 

A többi választókerület győzteseit itt lehet böngészni: 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.