Frankl Péter: Nekem személyesen nagy problémát jelentett, hogy amikor bekerültem az egyetemre, és nagyon absztrakt dolgokat tanultam, igazából már a szüleimnek és régi jó barátaimnak sem tudtam elmondani, hogy mivel foglalkozom, mire gondolok. Ekkor találkoztam egy amerikai matematikussal, Ron Grahammal, aki megtanított három labdával zsonglőrködni, és így mentem el a zsonglőrködés irányába. Jelenlegi életemet is ez a kettősség jellemzi: hétköznap az egyetemen kutatok, vagy cikkeket, könyveket írok. Ezzel szemben vasárnap, de néha már szombaton is kimegyek az utcára, és zsonglőrködöm. Akkor egészen más típusú emberekkel kerülök kapcsolatba. ´k húsból, vérből vannak, tapsolnak és nevetnek.
MaNcs: Valóban lenyűgözve figyeltem minap a Vörösmarty téren, ahogy a zömmel japán turistákból álló közönség hangos tetszésnyilvánítással és fényképezéssel kísérte az ön similabda-mutatványát. Ennyire szeret játszani?
FP: Nem a zsonglőrködés fontos számomra, hanem hogy az emberekkel kapcsolatot tudjak teremteni. Én nagyon félénk gyerek voltam, nem nagyon mertem az emberekhez szólni, ezért szükségem volt valamiféle közegre, valamilyen eszközre, hogy az emberekkel megismerkedhessem, és a matematika erre nem nagyon alkalmas, sajnos. Itthon a legtöbben idegenkednek a matematikától. Japánban valamennyivel jobb a talaj, az egy főre eső élvonalbeli matematikusok száma ugyan jóval kevesebb, mint Magyarországon, de az átlagnépesség matematikai képzettsége lényegesen magasabb.
MaNcs: A japánokat jobban érdekli a matematika?
FP: Inkább azt hiszem, hogy jobban beléjük verik, egészen kisiskolás korukban. Azt pedig az ember kevésbé felejti. Szinte a mindennapjaik része a fejtörőkön való gondolkodás. Japánban tartózkodásom elején magam is meglepődtem, amikor egyszer három nővel elmentem egy szórakozóhelyre, és azt javasolták, hogy azt, hogy ki fizessen, döntsük el egy nim nevű játékkal. Ez egy teljesen matematikai játék. Le kell rakni 1, 3, 5, 7 gyufaszálat egymás alatti sorokba, 4 csoportba. Egy sorból akárhány gyufaszálat el lehet venni, de egyszerre két különböző kupacból nem lehet elvenni; az veszít, aki a legutolsó gyufaszálat veszi el. ´k nem tekintették ezt matematikai játéknak, mert olyan gyakran játszották.
MaNcs: Akkor önnek sok italt fizettek?
FP: Hát, már az első játék után rájöttem az összefüggésekre, de nem különösebben szeretem az alkoholt. Viszont akkoriban sokat ismerkedtem az utcán, parkokban, vonaton, és amikor elmondtam, hogy matematikus vagyok, nem úgy reagáltak rá, mint itthon, kissé megrökönyödve, legfeljebb olyasmivel, hogy "akkor te biztos szeretsz számolni", hanem hogy "hú, akkor te nagyon okos lehetsz", vagy "bárcsak nekem is jobban ment volna a matematika, akkor jobb egyetemre kerülhettem volna"; mivel Japánban, minden egyetemre, még a bölcsész- és jogi karokra is komoly matematikai felvételi vizsgát kell tenni. Aztán gyakran arra is megkértek, hogy akkor oldjak meg nekik matematikai feladatokat. Ez inspirált, hogy elkezdjek a matematika népszerűsítésével foglalkozni. Japánban erre valamennyivel nyitottabbnak az emberek. Kezdetben nem tudtam a matematikából megélni, az Egyesült Államokba jártam át évente néhány hónapra vendégmunkásnak. Aztán bekerültem a japán tévébe mint zsonglőr és később mint matematikus. Olyan műsorokban is szerepelek, amelyekben azt szeretném megmutatni a japánoknak, hogy milyenek ők egy külföldi szemében. Az állampolgárságot sosem akartam felvenni, úgy érzem, egy japán útlevéllel mindig kicsit ferde szemmel néznének rám a határokon.
MaNcs: Amikor 1979-ben disszidált, több országban is szerencsét próbált. Megtehette, hiszen tíz nyelven beszél. Először Kanadában, Svédországban próbálkozott, Előadásában említette, hogy hátrányos megkülönböztetésben volt része, amikor nem engedték be stockholmi éttermekbe, mert töröknek nézték. Végül Franciaországban kért politikai menedékjogot. Addigra már fiatal kora ellenére itthon is elismert matematikusnak számított, rangos nemzetközi folyóiratokban jelentek meg cikkei, mestere, Erdős Pál rosszallta is a távozását.
FP: Az, hogy politikai menedékjogot kértem, puszta formalitás volt. Akkor úgy lehetett a legegyszerűbben letelepedni Nyugaton. Nem igazán politikai oka volt annak, hogy elmentem. Nem szívesen vonultam be katonának közvetlen az egyetem elvégzése után, túl nagy kiesésnek éreztem a kutatásból azt a két évet. Én akkor már a matematikai tudományok kandidátusaként egy kutatóintézetben jóval hasznosabban is el tudtam tölteni a napjaimat. Erdős Pál személyesen közbenjárt Kádár Jánosnál, írt neki egy levelet, hogy szereljenek le. Nem biztos, hogy ennek hatására, de leszereltek, apám is megpróbált közbenjárni, ő vezérkari tábornok volt. Én akkor már megkaptam a magyar artistaképző intézet oklevelét arról, hogy felléphetek mint hivatásos zsonglőr, és az artistáknak sem kellett letölteni a katonaidejüket. Ezért is elvártam volna, hogy ne kelljen bevonulnom. Mindenesetre hat hónapig sorkatona voltam, aztán engedtek ki, és pár hónapra rá elmentem az országból. Erdős Pálnak valószínűleg az fájt, hogy ő ilyen magas pártfogónál is hajlandó volt közbenjárni az érdekemben, és ezek után én politikai menedékjogot kérek, ami teljességben nem volt igaz. Erdős nem szeretett hazudni, egyszer bevonták a zöld kártyáját, és több évig nem utazhatott az Egyesült Államokba, mert egy hivatalos kikérdezésen nem tagadta, hogy bár ő nem kommunista, Marx Károlyt kiváló közgazdásznak tartja.
MaNcs: Laikusként arra gondolnék, hogy matematikusnak lenni igen szabad dolog, nem kell hozzá más, csak az agya, nincs helyhez kötve. Gondolt-e rá, hogy hazajön?
FP: Végül is tényleg bárhol lehet élni a világon. De úgy érzem, én még nem fejeztem be a missziómat Japánban. Gyakran egészen távoli kis japán falvakban tartok előadásokat. Sokszor azt kérdezik tőlem, miért kell matematikát tanulni, például a középiskolában trigonometriát. Mire jó az, ha az ember tudja, mi az a tangens vagy szinusz? Én is sokszor elgondolkoztam ezen a problémán, és arra gondoltam, mire volt jó, amit én az iskolában tanultam. Tulajdonképpen semmire. Földrajzból például azt tanultam, pedig nem vagyok még százéves, hogy Japán lakossága 80 millió, holott 125 millió. A legtöbb adat, amit megtanulunk életünkben, úgyis megváltozik. Leginkább annak van haszna, hogy írni, olvasni és számolni tudunk, de ezt a legtöbb fiatal már akkor tudja, mielőtt bekerül az általános iskolába. Mégis úgy gondolom, a tanulásnak önmagában is értelme lehet, egyrészt fejlődik az agyunk, másrészt az, hogy miként lehet egy új dolgot elsajátítani, megtanulni olyasmit, amit az ember még nem ismert és nem értett, megtanulni azt, ami új, a megfelelő könyveket megtalálni hozzá, elkezdeni egy kutatást. Ezen belül a matematikatanulásnak az értelme az, hogy az ember megtanul logikusan, kritikusan gondolkodni. Egy matematikust, úgy érzem, sokkal nehezebb átverni, mint egy nem matematikust. Egy matematikai gondolkodású ember, ha szembekerül egy problémával, azt kérdezi, van-e valami szabályosság benne, van-e valami oka, hogy ez ilyen szabályos legyen? Nekiáll keresni, hogy miért is van ez így. Ha meg tudja találni a szabályosság okát, akkor matematikai szavakkal ez egy tétel, és be van bizonyítva, ezentúl mindig így lesz. De ha nem, akkor azt mondja rá a matematikus, hogy ez egy véletlen, hogy ez eddig így volt, de lehetséges, hogy ezután nem így lesz.
MaNcs: Vajon tényleg olyan nélkülözhetetlen a mindennapi életben ez a szemlélet? Nem igazán meggyőző számomra, hogy bármiben segíthet az, ha például valaki egy IQ-szekta tagjaként villámgyorsan old meg gyufaszálfeladványokat.
FP: Pedig a szerelemben is segít a matematika. Az, hogy valaki egy másik emberbe szerelmes lesz, nem egy logikai helyzet, de az, hogy a másik viszonozza-e ezt, ez már objektív módon eldönthető. Ha leírok néhány adatot a lány viselkedéséről egy papírra, és logikusan végiggondolom a lehetőségeket, rájövök, hogy itt bizony nincs mit tenni. Nagyon sokszor az életben nem megfutamodás, hanem bátorság, ha az ember beismeri, hogy a problémát nem tudja megoldani. Lehet bármilyen szerelem, írhat leveleket, kiszámítható, hogy azt a nőt sosem fogja megkapni, és ilyenkor nagyon sok időt és fáradságot tud megtakarítani, és a válás is egyszerűbb, ha reálisan méri fel az esélyeit. Ha a szerelem ébredésében nem is, de a válásban nagyon sokat segít, és időt takaríthat meg, ha az ember matematikai precizitással felismeri a korlátait.
Virág Katalin
