Belpol
Vétóval vágna vissza Orbán a Norvég Alap miatt
Az EGT országainak együttműködési nyilatkozatát harminc év után először nem fogják kiadni. Orbán revansa miatt.
Megint hozzányúlna a kormány a külföldi egyetemek szabályozásához
A módosítás értelme az lehet, hogy ne kelljen papírt adni a CEU elüldözéséről.
Magyar Nemzet: Több nyomozás is indult a Városháza eladása ügyében
Több feljelentés is érkezett, eljárások indultak.
Pártot alapítana és a választáson is elindulna Gattyán György üzletember
Fő üzenete a digitalizáció.
A túl sok koronás beteg miatt egy napra leállt a Honvédkórház stroke ügyelete
Súlyos következményekkel járhat a stroke-os betegeket ellátásának leállása.
15 millió forintot oszt szét az MSZP a rászorulóknak
A párt a három éve létrehozott Szolidaritási Alapjából adakozik, ebbe a képviselők fizetésének egy része megy.
Orbán három irányból támadó menekültekkel riogatott a V4-találkozón
És továbbra is követeli az EU-tól, hogy szálljanak be a határkerítésbe.
Jelen: 5 milliárd forintért vett fel nem használt PCR-tesztet semmisíttet meg az állam
A tavaly vett tesztek idén tavasszal lejártak, és most még a megsemmisítésük is pénzbe kerül.
Gulyás: A kormány bátor döntést hozott, amikor a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelését
Van elegendő vakcina, akkor is, ha mindenki Pfizert kér.
Döntött az Európai Bíróság: A Kúria és a legfőbb ügyész közösen sértettek uniós jogot
És szerintük a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervei a magyar bírói függetlenségre is veszélyt jelentenek.
Ha az állam nem fizet, csütörtöktől leállhat a budapesti tömegközlekedés
A korlátozás mértéke attól függ, hogy a kormány mutat-e hajlandóságot a fizetésre.
Decembertől csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be a szülők az iskolákba
A határozat szerint a tanároktól, diákoktól, iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt.
Nem rendelt több keleti vakcinát a kormány
Ám valószínűleg Sinopharm és Szputnyik-alapú vakcinát gyárthat majd Magyarország.