Magyar Nemzet: Több nyomozás is indult a Városháza eladása ügyében

  • narancs.hu
  • 2021. november 23.

Belpol

Több feljelentés is érkezett, eljárások indultak. 

Több feljelentés is érkezett a rendőrségre a Városháza állítólagos eladása ügyében, a rendőrség pedig el is indította az eljárásokat – írja a kormánypárti Magyar Nemzet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda válasza alapján, amelyet a cikk szerint a "Mediaworks Hírcentrumnak" adtak. 

A rendőrség azt írta:

"Az ügycsoportot érintően a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt eljárásokat folytatunk ismeretlen tettes ellen. A nyomozások érdekeire tekintettel ezekről nem adunk bővebb tájékoztatást."

Az ügy előzményéről itt írtunk korábban, eszerint a városvezetés egy döntéselőkészítő tanulmányban mérlegelte a Városháza fejlesztési lehetőségeit, az egyik, végül elvetett opció lett volna az, hogy egy új helyszínen épüljön egy új épület, a mostani területet pedig értékesítsék: 

Azóta a kormánypárti média Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is belekeverte az ügybe egy hangfelvétellel, ahol nem is eladásról, csak Városháza-projektről van szó, Bajnai maga pedig az ügyről később azt mondta, egy találkozóra invitálták a nyáron, ott hozták fel a témát a beszélgetőpartnerei, és hogy "nyilvánvalóan egy gondosan előkészített titkosszolgálati jellegű megfigyelési akció, tudatos provokáció zajlott". Karácsony Gergely konkrétan az orosz titkosszolgálatot sejti az ügy mögött, de a főváros rágalmazás miatt tett feljelentést (speciel ez nincs a rendőrség által felsoroltak között).

A Magyar Nemzet most azt írja, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő két feljelentést is tett az ügyben, de a közérdekű bejelentéseiről és feljelentéseiről ismert Tényi István magánszemély is feljelentést tett. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.