Ha az állam nem fizet, csütörtöktől leállhat a budapesti tömegközlekedés

  • narancs.hu
  • 2021. november 23.

Belpol

A korlátozás mértéke attól függ, hogy a kormány mutat-e hajlandóságot a fizetésre.

Akár már a hét második felében egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés, ha a kormány nem fizeti ki a 12 milliárdos normatívát, írja a Népszava.

Ahogy arról múlt hét pénteken mi is beszámoltunk, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta az RTL Híradójának, hogy akár korlátozásokat is bevezethetnek a fővárosi tömegközlekedésben, ha a kormány nem fizeti ki az állami normatívát, majd hozzátette: ez egyelőre egy lehetőség, ilyen döntés még nem született.

A budapesti tömegközlekedés idén nagyjából 170 milliárd forintból működik, ehhez kellene a költségvetési törvény szerint az államnak 12 milliárddal hozzájárulnia, ezt a pénzt azonban még nem fizették ki Budapestnek. Karácsony Gergely főpolgármester már a hetekkel ezelőtt levelet írt ez ügyben a kormánynak és kiemelte: a főváros minden hónapban kifizeti azt az összeget, amelynek fejében az utasok használhatják a budapesti jegyrendszerbe integrálódott állami szolgáltatásokat. Nevezetesen a HÉV-eket, amiket 2016 óta az állami MÁV üzemeltet.

A Népszava megjegyzi, az állami támogatás a költségek alig 7 százalékát fedezi, a fővárosi önkormányzat állja a 60 százalékát, míg a szolgáltatást használók 33 százalékot. Tőlünk nyugatra ez egyharmados arányban oszlik meg az állam, a helyi önkormányzat és az utasok között.

Az állami támogatással már régóta vannak gondok, tavaly a támogatási szerződést is csak októberben sikerült aláírni, a pénz pedig csak decemberre érkezett meg. Idén viszont még a szerződéstervezetet sem küldte el az ügyben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium a fővárosnak, írja a lap. A tárca vezetője, Palkovics László egyelőre tárgyalópartnert sem jelölt ki az egyeztetésekhez.

A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza

ezt Kiss Ambrus mondta a lapnak.

Múlt pénteken az RTL-t arról tájékoztatta a főváros, hogy nagyjából egy héten belül elfogy a 2021-re rendelkezésre álló pénz, ha nem érkezik meg az állami normatíva, csak hitelből tudnak tovább működni.

Most a főváros elkezdte felmérni, milyen lehetőségei maradtak a figyelemfelhívásra. Kiss Ambrus a Népszavának arról beszélt, hogy elsőként az utasokat fogják tájékoztatni arról, hogy a kormány nem fizet a szolgáltatásért; majd ezzel párhuzamosan megköszönik a jegy- és bérletet vásárló utasoknak a hozzájárulást.

A főváros még mindig bízik abban, hogy szerda éjfélig megérkezik a támogatási szerződés tervezete, de ha nem így lesz, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása. "A járatritkítás nem éri meg, hiszen ez egy bonyolult szövet, amelyben egymásra épülnek a közlekedési folyamatok, amelyet felesleges átmeneti jelleggel megbolygatni" - mondta a főpolgármester-helyettes. A városvezetés azt is fontolóra vette, hogy teljesen leállítják a járatokat, egész Budapest területén.

Ennek idejéről és hosszáról azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni Kiss, mivel a végső döntés még nem született meg a kabinetben. Mint mondta, a korlátozás mértéke jelentősen függ attól, hogy a kormány mutat-e addig bármiféle hajlandóságot a normatíva megfizetésére.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.