Vác számol azzal, hogy a kormány ott is létrehoz egy különleges gazdasági övezetet

Belpol

Kezdésként három raktárat épít a kínai CECZ cégcsoport Vácon, de további fejlesztéseket is tervez az ipari parkban, amelyet nem kizárt, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánít majd. 

A közelmúltban derült ki, hogy a kínai CECZ cégcsoport 56 ezer négyzetméter földterületen e-kereskedelmi és logisztikai parkot valósít meg Vácon. Az eddig ismert információk szerint három raktárat építenek összesen 34,5 ezer négyzetméreren, azonban a vállalat a későbbiekben további fejlesztéseket tervez. Az önkormányzat viszont már most számol azzal a lehetőséggel, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a területet, és ezzel megfosztja a várost a helyi iparűzési adótól – értesült a Narancs.hu

Ahogy arról korábban írtunk, a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a beruházást, tehát a döntés értelmében számos kérdésben nem kell egyeztetni Vác Város Önkormányzatával.

Dániel Zsolt marketing és üzletfejlesztési igazgató arról tájékoztatott, hogy a raktárbázist a cégcsoport tagja, a CECZ Logistic Park Management Kft. építteti, az üzemeltetést pedig egy erre szakosodott leányvállalat, a Ghibli Raktárlogisztikai Kft. fogja végezni. A beruházásnak helyt adó logisztikai és ipari park területe 26 hektár (260 ezer négyzetméter), az 56 ezer négyzetméter az a teljes földterület, amin a bejelentett raktárokat építik fel. Magyarán bőven van még hely további fejlesztésekhez, ha erre adja fejét a vállalat. 

A bérlők kiléte még üzleti titok

A minap bejelentett raktárokat külső cégek fogják bérelni, de hogy pontosan melyek, arról Dániel Zsolt azt mondta, a beruházás jelen állapotában üzleti titoknak minősül.

Az ipari parkon belül egy 700 robotot „foglalkoztató” okosraktár (14 ezer négyzetméter), egy vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek (5,5 ezer négyzetméter), valamint egy akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok (14 ezer négyzetméter) tárolására alkalmas raktár épül. 

Arra különösen kíváncsiak voltunk, hogy utóbbi létesítményt mely cég fogja bérelni, ugyanis egyfelől Vác önkormányzata egy korábbi közleményében egyértelművé tette, hogy nem támogatja az akkumulátorok gyártásához használt veszélyes anyagok tárolását a városban. Ugyanakkor mint köztudott, Váctól nagyjából tíz kilométeres távolságra található a gödi Samsung éppen bővülő akkumulátorgyára, ezért elképzelhető lenne, hogy a vállalat fogja majd használni a megépítésre váró raktárat. Ugyan ezt hivatalosan még semmi nem bizonyítja, de megkerestük a társaságot, amelytől semmilyen válasz nem érkezett. 

A gödi Samsung-gyár helyiekre gyakorolt hatásáról legutóbb az ELTE humánökológiai szakos hallgatói készítettek riportot, illetve a közelmúltban a Magyar Narancs is részletesen foglalkozott az akkumuluátorgyárak támogatásának és terjeszkedésének témájával. 

Egyébként Matkovich Ilona polgármester heti beszámolója szerint az önkormányzat a sajtóból tudta meg, hogy akkumulátorraktár épül a városban. A kínai cégcsoport meghívására korábban jártak a helyszínen, ott azonban állítása szerint csak a logisztikai- és raktárbázis építéséről tájékoztatták őket. Majd a kormány anélkül nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemeltté a beruházást, hogy erről tájékoztatta volna az önkormányzatot. 

A város felkészült, ha el akarnák venni az iparűzési adót

A Samsung-kérdésnél egy fokkal égetőbb, hogy vajon a kormány tervezi-e a terület különleges gazdasági övezetté való nyilvánítását. Ez azt jelentené, hogy a beruházásból járó helyi iparűzési adó nem Vácnak, hanem a Pest Megyei Önkormányzatnak menne; a gödi Samsung-gyár esetében is ez történt, a vállalat működésével járó adóbevételek egy része pedig kétes alapítványokhoz csordogált a közelmúltban. 

A váci önkormányzat nem tarja kizártnak az ilyen kormánydöntés meghozatalát, de jogszabály szerint ennek kötelező feltétele, hogy kikérjék a város véleményét.

„Ilyen még nem érkezett, amint érkezik, az önkormányzat azonnal értesíti a közvéleményt a szándékról”

– közölte az önkormányzat. 

A polgármester heti beszámolójában azt írta, tárgyalásokat kezdeményezett a témában a kínai cégcsoporttal. „Szeretnénk megtudni részleteket, milyen változásokat jelent ez a beruházás Vác számára a forgalomnövekedés, környezetszennyezés és nem utolsó sorban az iparűzési adó szempontjából. (Amelyhez már tavaly hozzányúlt a kormány, és – a hírek szerint – további elvonásokat tervez.) Jó lenne felnőttként kezelni Vác lakosságát ebben az ügyben”.

(Címlapkép forrása: Rétvári Bence országgyűlési képviselő Facebook-oldala. A képen mellette (b) Vu Csiang, a CECZ Logistic Park Managment Kft. vezérigazgatója látható).

Mit lehet tudni a CECZ-ről? 

A kínai CECZ cégcsoporttal korábban az Átlátszó és a Direkt36 is részletesen foglalkozott. A CECZ Közép-európai Kft.-t 2011-ben alapították, éveken keresztül 100-150 milliós forgalma volt, amely 2018-ban 275 millió forintra emelkedett. 2015-ben kapott engedélyt a kínai kereskedelmi minisztériumtól és pénzügyminisztériumtól, hogy különleges gazdasági övezetet működtessen Magyarországon. A vállalat 2019-ben vasúti logisztikai megállapodást írt alá a MÁV-REC Kft.-vel; a partnerség értelmében Belső-Kína és Záhony között Kazahsztán-Oroszország-Ukrajna érintésével vasútvonal valósul meg. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tavaly több koronavírussal kapcsolatos állami beszerzést, köztük lélegeztetőgépek megvásárlását bonyolította le, amelyek nagy részét, 5,8 milliárd forintnyi megrendelést a társaság nyert el. Az eset pikantériája, hogy ekkor az ITM tanácsadója ifjabb Kovácsics Iván, a CECZ Közép-európai Kft. stratégiai vezérigazgató-helyettese pedig idősebb Kovácsics Iván, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi elnökhelyettese volt. A váci logisztikai parkkal kapcsolatban megkerestük a minisztériumot, de eddig nem érkezett válasz

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.