Varga Judit az európai szélsőjobbosok konferenciáján fog előadni

  • narancs.hu
  • 2022. június 23.

Belpol

Erős csütörtöki program: napközben Brüsszelben védi a rezsicsökkentést, aztán beugrik kicsit a szélsőjobbosokhoz.

Az uniós csúcstalálkozón részt vevő Orbán Viktor mellett Varga Judit is Brüsszelben tartózkodik ma, majd este már Antwerpenben, az európai szélsőjobbosok seregsezmléjén fog előadni - írja a hvg.hu.

Az igazságügyi miniszter természetesen Facebook-oldalán számolt be brüsszeli programjairól, többek közt azt írtam hogy a nap folyamán találkozom az Európai Parlament prominenseivel valamint a Bizottságba is ellátogat, ahol Šuica és Šefčovič biztosokkal fog egyeztetni.

"Fontos, hogy megerősítsük brüsszeli hídfőállásainkat, hiszen csak így védhetjük meg a magyar családokat, munkahelyeket, nyugdíjakat és a rezsicsökkentést" - fogalmazott Varga Judit.

Erről ugyan nem posztolt, de az igazságügyi miniszter este viszont már Antwerpenben fog parádézni, ahol az európai szélsőjobb által szervezett konferencián szólal fel. A Mi Európánk! (Ons Europa!) címen futó konferencia szervezője a belga szélsőjobboldali és EU-kritikus Vlaams Belang (Flamand Érdek), a résztvevők és beszédet mondók közt pedig az osztrák, a francia, a portugál, az olasz, a holland, az észt, a cseh és a portugál szélsőjobboldali párt képviselői szerepelnek.

Varga Judit posztja szerint egyébként nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben, de ez némileg furcsa kijelentés, a feltöltött fotón ugyanis cegy hírtévés mikrofon látható, ráadásul a Brüsszelben dolgozó nem kormánypárti magyar médiumokat nem értesítették a sajtótájékoztatóról a hvg.hu szerint.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.