Ukrajnába látogatnak a Momentum képviselői
Az EU minden államából utazott már parlamenti delegáció a megtámadott országba, Magyarországról ez az első.
Az EU minden államából utazott már parlamenti delegáció a megtámadott országba, Magyarországról ez az első.
Halálozás, illetve a képviselő-testület feloszlása miatt kell újra voksolni.
A szülők hajlandóak lennének beszállni a rezsiköltségekbe is, ha ez kell.
Még az idén átadják az autósoknak a Lánchidat, de a teljes felújítás még nem ér véget.
„Gyakorlatilag egy időzített bombán ülünk.”
1265 alkalmassági vizsgálat zárult le, 454-en megbuktak.
Szerinte meghazudtolta őt a csatorna és Baranyi Krisztina is.
Ebből mindössze 239 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Az augusztusban elfogadott tűzifarendelet ellen tiltakoznak, ami megengedi, hogy természetvédelmi területen is vágjanak fákat.
Nem egyedi eset, hogy a tankerületek többet vonnak le a sztrájkoló tanároktól, mint amit a törvény lehetővé tenne.
A kerület két fiók rezsiköltségeit is átvállalná.
Nem lesz egyszerű megszervezni, csak az első évfolyamon több mint kétezer BTK-s tanul.