Vejkey Imre keresztényként másodrangú állampolgárnak érzi magát

  • narancs.hu
  • 2021. január 20.

Belpol

A bíróságokon. A katolikus egyház is kiakadt egy Jézus-karikatúra ügyében született ítéleten. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon elutasította a KDNP-s Vejkey Imre keresetét, amelyet a Népszava Jézust és Müller Cecíliát ábrázoló karikatúrája miatt nyújtott be.

Vejkey személyiségi jogi pert indított "a keresztény közösség jogainak védelmében."

A karikatúrán a keresztre feszített Jézus előtt Müller Cecília országos tisztifőorvos látható, amint azt mondja: "alapbetegsége függőséget okozott."

Vejkey a vasárnap.hu-nak nyilatkozva nonszensznek nevezte, hogy felperesként nem szólalhatott fel a tárgyaláson, illetve hogy az ügy bírója - akit név szerint is megemlít - "jópofának" találta a karikatúrát.

„Természetesen fellebbezek, ha kell az alkotmánybíróságig is elviszem ezt az ügyet. Nem fogok beletörődni abba, hogy keresztényként másodrangú állampolgár legyek a magyar bíróságokon” – nyilatkozta a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Az ítéletet közleményben kommentálta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is. Ebben az áll: felháborítónak és diszkriminatívnak tartják, hogy politikai célra használjanak fel vagy jópofának nevezzenek bármely olyan írást vagy rajzot, amely a keresztény vagy bármely más vallási közösséget méltóságában sérti, megalázza vagy alapvető értékeit, jelképeit gúny tárgyává teszi.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.