Amikor a közismerten katasztrofális kárpótlási törvény nyomán ismét a nép kezébe került a föld, már sejthető volt: ebből csak baj lehet. Az Országgyűlés azóta minden döntésével és nem döntésével csak súlyosbította az agrárágazat helyzetét, s a jelenlegi erőviszonyok ismeretében csekély az esélye annak, hogy bármilyen ésszerű változtatás végigjusson a törvénygyáron.Az első szabadon választott parlament által hozott kárpótlási törvények, mint tudjuk, nem váltották be alkotóik reményeit, viszont az ellenzők minden érve bejött: a kárpótlásként szétosztott föld korántsem a szakképzett, tetterős, a földdel hivatásszerűen foglalkozó agrárnépesség, hanem többnyire idős emberek és teszetosza városiak kezébe jutott. Utóbbiaknak eszükben sem volt a földet túrni; itt bukott meg a kárpótlási törvény alkotóinak második hipotézise, hiszen a feleslegessé vált városlakókból még ily ármányos módon sem lehetett parasztot előállítani. Ehelyett kiadták a földjeiket bérbe, általában a földek korábbi művelőinek, így a szövetkezeteknek és azok utódainak. Ezek ugyanis - szintén a fent említett törvényhozók jóvoltából - törvényesen nem juthattak földhöz, mi több, a termelőszövetkezetek tulajdonában (ahogyan Torgyán doktor azt naponta kéjesen említi) egyáltalán nem maradhatott föld (persze azért maradt, nem véletlenül oly hülyék a jogszabályok és ravaszak a kolhozelnökök). Az előző ciklus vége felé a kormány még megpróbálta áterőltetni a földtörvény módosítását, ám - mint arra mindannyian emlékezhetünk - ez a jelenlegi kormányzó pártok demagógiától sem mentes ellenállásán megbukott. De a jelek szerint immár ők sem elégedettek a jelenlegi status quóval.
Valami bűzlik
Csakhogy Magyarország felvételét kérte az Európai Unióba (EU), ahol elvárják azt is, hogy a tagállamok ne korlátozzák a földpiacot (kivéve persze a dánokat, de velük már Shakespeare-nél is baj volt); mi pedig most ezt tesszük, hiszen a jelenleg hatályos 1994-es földtörvény értelmében sem jogi személy (legyen az külföldi, hazai), sem külföldi magánszemély nem szerezhet földet. Ez az EU számára viszont nem kóser. Magyarország ezen területre vonatkozólag is benyújtotta a maga derogációs kérvényét, miszerint még tíz évre szeretnénk fenntartani a jelenlegi földpiaci korlátozásokat. A magyar indokok szerint a hazai földárak jóval az európai átlagszint alattiak.
A dolog két helyen is sántít. Egyrészt a derogációt beterjesztő illetékeseknek - legalábbis hivatalból - fogalmuk sincs arról, mekkorák a földárak most Magyarországon (egy korábban nyilvánosságot látott szakminisztériumi becslés szerint például a zsíros viharsarki föld hektárja vagy 220 rugóba kerül, viszont egy jó spekuláns állítólag a feléért is tud szerezni). Másrészt egyszerű paraszti ésszel is kikövetkeztethető, hogy kereslet híján piszkosul nem fognak felmenni a földárak. A jelenlegi helyzetben a földdel foglalkozó cégek és szövetkezetek bérelni kénytelenek, ami önmagában nem is volna baj: Raskó György agrárszakértő korábban úgy nyilatkozott a MaNcsnak, hogy a bérelt területek aránya egész Nyugat-Európában meredeken nő, Hollandiában 55 százalék körüli, míg a volt NDK területén vagy 90 százalékos. Ráadásul nálunk a földbérlet összege nagyságrendekkel kisebb annál, amibe kerülne - már ha egyáltalán meg lehetne venni. A már korábban is emlegetett kétszázezres hektáronkénti árhoz képest az öt-hatezer forintos bérleti díj piti összeg, az EU-n belüli támogatások meg úgyis a termelőhöz, a földhasználóhoz és nem a tulajdonoshoz kötődnek.
A jelenlegi helyzet bírálói szerint azonban e gyakorlat például komolyan gátolja a földjelzáloghitel működését (más földjére nyilván nem táblázhatok be kölcsönt), azaz korlátozza az ágazatba bevonható tőke egyik lehetséges forrását. Ami nagyon nagy baj, elvégre éppen a tőkehiány a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája. A kérdés a magyar agrártörténet rajongóinak ismerős lehet, bár kevéssé megnyugtató: 2000-ben még mindig a hitbizományok finanszírozási problémái köszönnek vissza.
Rendkívül sajátos, hogy a most kifutó évtized agrárpolitikájának állítólagos kedvezményezettjei, az egyéni gazdák 1998-ban a földterület majdnem pontosan akkora hányadát művelték, mint 1990-ben, a kárpótlás beindulása előtt (16 százalék szemben a nyolc évvel korábbi 15,3 százalékkal), s ez a rövid ideig tartó (1992-93) átmeneti meglódulás kivételével nagyjából állandónak mondható. A föld túlnyomó részét tehát jogi személyiséggel bíró szervezetek művelik: vagy 24 százalékot még mindig a téeszek, a többi 60-at vállalatok és gazdasági társaságok (jórészt átalakult téeszek). A szövetkezetek birtokában - a törvények értelmében - egyáltalán nem maradhatott föld, így hát néhány ezer hektárnyi gyanús maradványföld kivételével a többit bérlik vagy szolgáltatásként művelik meg, s Bábolna kivételével bérlik a földet az állami gazdaságok is, mivel rájuk is kiterjed a földszerzési tilalom.
Új barázdát
A megannyi tény még a kisgazdák feszült figyelmét sem kerülte el, tán ennek tulajdonítható, hogy már tavaly nyárra elkészítették a birtokrendezésről és a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatukat, melynek különös aktualitást ad, hogy azóta sem került a parlament elé (bár a minisztérium egyik szóvivője ennek ellenkezőjét állította). E kérdés ugyanakkor állandó témája a koalíciós vitáknak. A kisgazda szakértők a jelenlegi birtokviszonyok tanulmányozásából nem azt a következtetést vonják le, hogy az FKGP mindig is kiváló alkupozíciójának köszönhetően túl sok föld került olyanok kezébe, akik nem is művelik, vagy hogy a földdel mégiscsak foglalkozó kis gazdák átlagos (csekély) birtoknagysága nem ideális a mi természeti és pénzügyi adottságaink mellett - saját szavazóit csak nem cseszteti a párt. A gond számukra az, hogy a föld még mindig jórészt nagybirtokként művelődik, hiányzik az életerős középbirtok, úgy is, mint az EU-támogatási rendszer állítólagos kedvence, s úgy is, mint leendő szavazóbázis. Ezenkívül ott vannak az elhíresült zsebszerződések is, ám azt csak a kisgazda vidékfejlesztők gondolhatják, hogy a magyar agrárvilág jövőjét épp az a néhány burgenlandi orvparaszt veszélyeztetné. A teendő tehát FKGP-értelmezésben: szigorúan tiltani továbbra is a föld szabad adásvételét (jogi személy egyenlő kapitalista vagy/és bolsevista szörny), ehelyett a föld színéről eltörölni az amúgy sem működő agrárpiacot, helyére állítva a leendő Nemzeti Földalapot.
Ha egyszer az elaprózott birtokrendszer átalakításához, az életképtelen kisbirtokok felvásárlásához nincs meg a kellő tőke (hiszen akinek van, az nem vásárolhat), hát beszáll majd az állam.
A kisgazda víziókban felködlő földalap első megközelítésben megkapná az összes állami földeket (közte a vagy 418 ezer hektárnyi, eddig az ÁPV Rt. által felügyelt birtokmennyiséget meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kezelt földeket, esetleg az állami gazdaságokét vagy az erdőket). A Nemzeti Földalapnak elővásárlási joga lenne továbbá minden termőföld adásvételekor, ráadásul a földjüktől szabadulni kívánók önként is felajánlhatnák birtokukat megvételre. A ki tudja, milyen áron felvásárolt földek (s ez nem vicc, az ilyen mutatók szimulált piaci körülmények között való előállítása már az Országos Tervhivatal munkatársainak életét is megkeserítette) azután társadalom- és birtokpolitikai célok megvalósítására fordítandók, azaz a tárca s a párt hagymázos elképzelései szerint jutányos áron átadandók a nemzet leendő gerincét alkotó egyéni gazdák számára: a fiatalok, pláne, ha megfelelő kiképzésben részesültek, főhivatásuknak választhatják a föld célirányos megmozgatását, ráadásul akik már eddig is béreltek földet úgy 50 hektárig, részletfizetési kedvezményt kaphatnának. Ha ellenben kiderül róluk, hogy titokban a nemzetközi kolhoz-kibuc összeesküvés ügynökei, akkor az orrukra koppintanak: a kisgazdák szerint ugyanis jogi személy, külföldi, illetve külföldi illetőségű magánszemély nem kaphat földet. Kisgazda szakértők (például a derogációs kérelem indoklásának szerzői) szerint a mezőgazdasági nagyüzemek fő baja, hogy egyoldalúan profitorientáltak (ellentétben az ún. kistermelőkkel, akiket nyilván nem érdekel a haszon). A Nemzeti Földalap még számos nagyon fontos célt szolgálhatna: például fedezetet nyújtana a földcserékhez (jó néhány törpebirtokon nemhogy célszerű termelés nem folyik, de akadályozzák is a szomszédokat a hatékony gazdálkodásban), ráadásul a szerencsés kiválasztottak bérelhetnének is földet vagy akár erdőt, esetleg lápot és lúdvércet.
Ekézés, boronálás
Az elképzelést hevesen bírálta mindenki a kisgazdákon kívül, de ez őket soha nem zavarta. A Nemzeti Földalap ötlete Kis Zoltán SZDSZ-es képviselő, exállamtitkár szerint egyszer már felmerült a kárpótlás előtti, 1991-es időkben (amikor a föld túlnyomó része még nem került magánkézbe), s egy ilyen szervezet léte akkor elősegíthette volna, hogy a föld azok kezébe jusson, akik ebből élnek, ezzel foglalkoznak. Az ötpárti támogatást bíró ötletet akkor éppen a kisgazdák fúrták meg, s ezért lekerült a napirendről. Kis Zoltán szerint most már semmi értelme előhozni. Hozzátette: az előző ciklusban működő földvásárlási támogatásokat is a kisgazda tárca szüntette meg 1999. január 1-ji hatállyal, s most hiába próbálkozik új konstrukcióval; hiteltelen is az egész, mert akkor minek fúrták ki az idei költségvetésből azt a tízmilliárdot, amit a szabaddemokraták a földvásárlások támogatására szántak.
Raskó György szerint csak egy helyen lehetne biztonságban működtetni a Nemzeti Földalapot, mégpedig a parlament által meghatározott feltételek mellett. Ez az ÁPV Rt. lenne: a gazdálkodók már eddig is innen tudtak a legbiztonságosabban s a legnagyobb időtartamra (tíz évre) földet bérelni, ráadásul tapasztalataik szerint a vagyonkezelő szakemberei még értenek is hozzá.
Tartsuk a markunk
Az újabb überszervezet ötlete mellesleg ott figyelt már a ´98-as kormányprogramban is, elvileg és koalíciós alapon tehát minden tiszta (legutóbb Farkas Sándor fideszes szakbizottsági elnök is egyetértett az ötlettel), csakhogy az ördög itt is a részletekben rejlik. A földalapot eredetileg az Országgyűlés alá rendelték volna, ám a kisgazdák már csak célszerűségi (például alkotmányossági, még inkább káderfejlesztési, klientúraépítési) okokból úgy vélték, hogy az alapnak lenne jobb helye, s az alapítás aktusát egyben össze is kapcsolhatnák az ÁPV Rt. ünnepélyes beszántásával. Ez már sok volt a Fidesznek: rövid távon megfúrta az egész tervet, amely előreláthatólag nem is kerül a szakbizottság és a parlament elé.
Torgyán József legújabb ötlete szerint előbb megint a téeszeket kéne büntetni. Ezúttal a külső üzletrész-tulajdonosok vannak soron: jöjjenek, oszt´ vigyenek minden mozdíthatót - amúgy ez a javaslat, mint a miniszter lazán megjegyezte, alapvetően nem szövetkezetellenes. Meg egyébként is csak ősszel kerül a Ház elé, addig bőven csorgatják a lét a vidékfejlesztők, abba legalább nem pofázik bele a parlament. A miniszter szerint csak ezután jöhet a Nemzeti Földalapról szóló előterjesztés, majd a Gyimóthy Géza általános alelnök által követelt nem félkommunista vadászati törvény és végül a privatizációs szervezet gleichschaltolása. Ez a tárca jelenlegi törvény-előkészítési sebességét figyelembe véve, elég lesz a következő évtizedre.
A Fidesz hivatalosan arra vár, hogy márciusban döntsön végre az EU-központ a mi derogációs kérelmünkről, s csak a döntés ismeretében hajlandó mérlegelni bármilyen, a birtokpolitikát érintő indítványt. Meg egyébként is, a Nemzeti Földalap egyúttal mint alkualap is remek, aminek a jelentőségét az év hátralevő menetrendje ismeretében nem lehet kellőképpen túlbecsülni. Az EU pedig dönteni fog, az biztos, még az is lehet, hogy fintorogva rábólint a magyarok kérelmére: főjenek a saját levükben, mint eddig, de azután a támogatással is csak módjával ám! A külföldi egyébként is, ha földet akar, és vesztére pont nálunk, a jeges ár kíméletlenségével kerüli meg a rosszul megépített jogszabályokat.
Az elérhetetlen föld
Az SZDSZ is összeállította a maga törvénytervezetét a földpiac részleges liberalizálásáról és - ami legalább ilyen fontos - a földbérleti rendszerről. A tervezet nagy előnye, hogy kész van. Be is nyújtották az Országgyűlésnek, ám az erőviszonyok ismeretében vajmi kevés az esély arra, hogy a Ház a napirendjére is tűzze; erre utal, hogy az alkotmányügyi bizottság elutasította a tárgysorozatba vételt. Az SZDSZ ezért parlamenti szavazást kér tervezetéről, az eredmény aligha kétséges.
Pedig a tervezet nem érdektelen: a szabaddemokraták állításuk szerint nem kevesebb, mint kétezer agrárszakembernek küldték szét a törvénytervezetet, s annak végső formájáról elismeréssel nyilatkoztak a MOSZ, az Agrárkamara, valamint a Miniszterelnöki Hivatal agrárszakértői is. Jutott egy példány Torgyán főminiszternek is, aki viszont egyáltalán nem nyilatkozott róla. A szabaddemokrata tervezet összeállítói szerint a legnagyobb probléma, hogy a termőföld hetven százalékát nem a tulajdonosok művelik meg, ami Európában is példátlan arány (ez, mint fentebb láttuk, nem feltétlenül van így). A tervezet ennek megfelelően három dolgot kíván elérni: a megfelelő versenyképességhez szükséges, az EU átlagát meghaladó birtokkoncentráció létrejöttét, a használat és a tulajdon egymáshoz közelítését. A törvényjavaslat akceptálja az utóbbi évtized szokásos agrárius szólamait is, ennek megfelelően leszögezi: a föld nemzeti kincs, így tulajdonát és használatát olyanokra kell bízni, akik egyrészt helyben laknak, másrészt mezőgazdaságból élnek, harmadrészt ezt tudják is, nem csupán merik és teszik. Mi is helyben vagyunk: külföldön lakó külföldieknek ez a tervezet sem engedné a földvásárlást, ennek ellenére az SZDSZ állítja: ez a tervezet megfelel az EU jogharmonizációs követelményeiknek meg egy 1994-es alkotmánybírósági határozatnak is, amely elismeri a termőföld speciális tulajdoni jellegét, így alkotmányosnak tartja a tulajdonszerzési korlátozások fenntartását, de csakis ésszerű korlátokon belül. A javaslat pozitívan kívánja meghatározni, hogy kik szerezhetnek földet, taktikusan nem azzal foglalkozik, hogy kik nem. Továbbá elismeri: a földtulajdonlás társadalompolitikai kérdés, ami nyilván nem vigasztalja azokat, akik (számosan) hamarost kiszorulnak az agrárpiacról. A tervezet szerint a belföldi lakóhellyel rendelkező magánszemélyeken kívül földet szerezhetnének még azon zártkörű rt.-k, kft.-k és szövetkezetek is, melyekben a részvények, az üzletrészek is országunkban tanyázó magánszemélyek birtokában vannak, s ők a tagjai az érintett, földéhes téesznek is.
A törvényjavaslat tehát nem diszkriminálja a külföldit sem, ha az egyben belföldi: korábban már Torgyán miniszter is megpendítette, hogy esetleg ők (Ausländer) is vehetnének földet: feltéve, ha hajlandók ideköltözni, s velünk együtt lassan elbutulni.
Gazdasági társaság csak akkor szerezhetne földet, ha fő tevékenységként mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, ha az éves árbevételének fele dettó innen származik, továbbá alkalmaz mezőgazdasági végzettségű személyt (legalább egy okleveles fejőnőt), és nyilvántartásba is veszik mint mezőgazdasági termelőt. Bizonyos határ felett (400 aranykorona) magánszemély földvásárlásához is kell igazolás, mely tanúsítja a vásárló szakirányú végzettségét. A földvásárlást ezenkívül ellenjegyeznie kell a területileg illetékes jegyzőnek, egy bizonyos határ felett viszont már a települési önkormányzat is állást foglalhatna, támaszkodva a területileg illetékes mezőgazdasági érdekképviseletre. A törvénytervezet szigorú hierarchiába állítja az elővásárlási joggal rendelkező versenyzőket: első helyre továbbra is az immár Aradi Csaba nélkül felálló nemzeti parkok jöhetnek, persze csak a védett természeti területeken, második helyen az adott föld bérlője, majd a szomszéd telek tulajdonosa következhetne, s csak ezután jönnének a többi kvalifikált magánszemélyek és jogi személyek csökkenő jogosultság szerint rangsorolva; az IG Farben és a Gazprom például nincs az első kétszázban.
A jogosultak fenti köre kiterjedne a földbérlésre is, s a termelés biztonságát szolgálná, hogy a haszonbérleti szerződések minimális időpontját öt évre emelnék, igaz, egyben a bérleti időt húsz évben maximálnák is. Földbérletet bizonyos esetekben felmondani is lehetne (például, ha a bérlő tovább adja árendába a földet, lábbal tiporja a környezetvédelmi előírásokat stb.), Raskó György szerint ez a törvényjavaslat szakmailag csaknem kifogástalan, éppen ezért - az utóbbi tíz év tapasztalata alapján - esélye sincs az elfogadásra. A maga részéről csupán néhány dolgot kifogásolna, például megszabná a jogi személyiségű szervezetek felső földvásárlási plafonját (mondjuk háromszáz hektárban), ha ugyanis a társaságok sem szerezhetnének több földet, mint a magángazdák, az korlátot szabna a spekulációs tőke működésének.
Mint látható, az SZDSZ törvénytervezete üti a kisgazdák földalappal foglalkozó produktumát. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz és a kisgazdák izomból fogják visszalökni; a szocialisták szokás szerint kivárnak, állítólag már dolgoznak egy saját javaslaton, ami szerencsés esetben egyesítheti a két, egymásnak ellentmondó földpiaci koncepció elemeit, ám bármi is legyen az, ebben a ciklusban már nem fog jelentős hatást gyakorolni a T. Ház nyugodt életritmusára.
Barotányi Zoltán
