Tartalom

MaNcs, XII. évf. 09. szám, (2000.03.02.) (2000-03-02)

Egotrip

Egotrip

Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Gyalog ló)

Ha mondjuk télvíz idején, a legboszorkányosabban ködös napon, amikor az ember a vasorrú bábáig se lát el, meglátnám Rózsikát egy útkereszteződésben, ahogy ott áll a köd közepén, nyakig prémben s cúgos csizmában, és tátott szájjal, értetlenül bámészkodik, miközben néhány slukkban dohányzik is, és hát épp emiatt van nagy álmélkodásban, hogy vajon ezt a nagy ködöt (füstöt) ő csinálta a cigarettájával?, nos, akkor egy pillanatra megfeledkezvén magáról, kihullna ujjai közül az égő cigaretta, amely csizmája tátott szárába suhanna be, s akkor én végre odakiálthatnék neki:

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Tavaszi vegyes)

Folytatva a vidéki földmíves egyszerű, ám boldog életéről szóló élménybeszámolómat, felhívom tisztelt olvasóim figyelmét - akiknek fontos közfeladataik ellátása miatt talán nem volt módjuk és lehetőségük ezen ténykörülmény számbavételére -, hogy jön a tavasz, kezdenek rügyezni a fák, lelkünk játszóterein - költőileg szólva - meglendülnek a libidókák, amiként a környékbeli macskák is félreérthetetlen hangokat hallatnak.

Para

Egotrip

Kovács Imre: én

Egy férfi szép. Szép, mert szabad, úgy tesz, még ha ványadt is bizonyos hibás megközelítések fényében, betart bizonyos parancsolatokat, nem ad be radírozott házi feladatot, átsegít, ha kell, hogy átsegítsenek, szava eskü, karja masszív társ, meg a pónem, én kicsi pónem, markírozott arcél, felejthetetlen benyomás. Egy férfi tudja, hogy a pszichiátrián létesített kapcsolatok részben átmenetiek, részben örökké tartanak, sohasem mondja azt egy szintén kezeltnek, hogy Belladonna, sohasem ereszt hosszabb levet. Egy férfi reggelente fogat mos, vizeletet ad, és várja a vizitet, kutyákat hoznak, nemes férgeket, izmos, csodálatra méltó, fajtiszta félelmet hordoznak körbe a termen, ahol még heten fekszenek, ahol a többi hét mind beteg, de a doktor dönti el, mindent a doktor, mindent, mindent.

Publicisztika

Publicisztika

Cédatér

A győri alpolgármester annak a szemétégető kft.-nek a fizetett felügyelőbizottsági tagja vagy mije, amelyik az elmúlt hetekben a megengedett értéknél 55-ször nagyobb mennyiségű, agresszívan rákkeltő anyaggal küldte meg Győr egyik külvárosát.

Publicisztika

Az ideális miniszter

Függetlenül attól, hogy Pepó Pál egymaga hívta-e fel nyolcezerszer vasárnap a TV 2 telefonos szavazógépét, vagy voltak társai, és függetlenül attól is, hogy az ötlet neki magának vagy a kormány valamelyik PR-zsenijének jutott az eszébe, és függetlenül attól is, hogy Pepó megengedne-e magának egy ilyen trükköt 2002 tavaszán, a választási bizottság számítógépei előtt is, a környezetvédelmi miniszter maga a szakmai és államigazgatási nonszensz, akit már réges-rég úgy kellett volna kivágni nem a kormányból, de a kormányzati negyedből, mint pöcsöt a lagziban. Igazából már senki nem érti, hogy mi tartja Pepót a miniszteri székben: mintha Orbán kormányfő és Torgyán pártelnök nem tudná, hogy a debreceni búzanemesítőt széles körben a kormány leggyengébben teljesítő tagjának tartják.

Belpol

Belpol

"Nőnek és sötétebb bőrűnek születni (Neményi Mária szociológus)

Roma nők és gyermekek és az egészségügy kapcsolatáról végzett kutatásokat Neményi Mária, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. 1997-ben mélyinterjús módszerrel négy különböző roma közösség és az őket gyógyító egészségügyiek egymáshoz való viszonyát, 1999-ben védőnők cigány és nem cigány gyermekek gondozásával kapcsolatos vélekedését és közel hatszáz édesanya egészségügyi tapasztalatait vizsgálta.

Belpol

Kulturális hírek

Atelier JacobiElső ízben láthatók magyarországi kiállításon Lotte Jacobi (1896-1989), a század egyik legnagyobb német fényképésze munkái: március 3-a és április 9-e között a Magyar Fotográfiai Múzeumban.II. kerületi iskolák A szülői tiltakozás is szerepet játszhatott abban, hogy a II.

Belpol

Cyber hírek

Az eBay megvenné a Sotheby´stAz Independent értesülése szerint az amerikai eBay online aukciósház (www.ebay.com) egymilliárd fontos vételi ajánlatot tett a brit Sotheby´s aukciósház megvásárlására. Az öt éve alapított amerikai internetes aukciósház tőzsdei értéke 20 milliárd font, éppen tizenhatszorosa a múlt héten a teljes menedzsment lemondásához vezető, zajos botrányba keveredett, 250 éve fennálló Sotheby´sénak.

Belpol

Viták a birtokviszonyokról: Föld, föld, ti rabjai

Amikor a közismerten katasztrofális kárpótlási törvény nyomán ismét a nép kezébe került a föld, már sejthető volt: ebből csak baj lehet. Az Országgyűlés azóta minden döntésével és nem döntésével csak súlyosbította az agrárágazat helyzetét, s a jelenlegi erőviszonyok ismeretében csekély az esélye annak, hogy bármilyen ésszerű változtatás végigjusson a törvénygyáron.

Belpol

Diósgyőri vaskohászat: Füstbe ment tervek

A privatizáció kezdete óta, tizedik éve tengődik napról napra a diósgyőri kohászat. A mindenkori magyar kormányok ez idő alatt összességében negyvenmilliárd forintnál többet költöttek a gyár finanszírozására. Aminek vége: az Orbán-kabinet, legalábbis "informális állásfoglalása" szerint, nem hajlandó egy külföldi többségi magántulajdonban lévő céget közpénzből stafírungozni. Ha a kassai vasmű, a DAM mostani tulajdonosa nem talál érdemi megoldást, akkor rövidesen akár lakat is kerülhet az egyre kevesebb dolgozót foglalkoztató acélművek kapujára.

Belpol

A TV 3 vége: Leléptetés

A Legfelsőbb Bíróság múlt szerdán megszüntette a kereskedelmi tévépályázatok érvényességét támadó pert a felperes Írisz TV kérésére - az alperesek hozzájárulásával. A per előtt két nappal a TV 2 legnagyobb tulajdonosa, az SBS megvette a TV 3-t tulajdonosától, a CME-től; utóbbi ezzel ki is vonult a magyar médiapiacról. Az SBS a részvények felét átpasszolta konkurensének, az RTL-nek. Így zárult a hazai médiapiac egyik leghomályosabb fejezete.

Belpol

Veszélyes hulladékok Győrben és Dorogon: Méreg a légben

Dorog lakossága megúszta a hírhedt garéi veszélyes hulladék égetése nyomán keletkező mérgek belélegzését. Akárcsak a győriek: határozatlan időre leállították a halogéntartalmú hulladékok égetését a győri veszélyeshulladék-égetőműben. Januárban ugyanis ötvenötször több dioxint eregettek a győri üzem kéményei, mint a megengedett legmagasabb egészségügyi határérték. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség a sajtóban azt állította, hogy a határérték-túllépések összefüggenek a hírhedt garéi veszélyes hulladék égetésével.

Külpol

Külpol

Csecsenföld: Hadak múltán, hadak előtt

A háborúnak vége. Az orosz csapatok egyértelmű győzelmet arattak. Az igazi kérdés az, ki nyeri meg a békét. Úgy tűnik, hogy - Kosovóhoz hasonlóan - Csecsenföldön is ez a nehezebb feladat. Nemcsak hiteles tárgyalópartner nem találtatik, de a hosszú ostrom után az orosz csapatok sem tudnak parancsolni bosszúvágyuknak.

Film

Film

Egy nő - két szólamon (Igó éva színésznő)

A Vígszínház társulatának ünnepelt művésznője több kortárs magyar író drámájában játszott már. Esterházy Péter szövegeivel színésznőként a Galkó Balázs által rendezett Fuharosokban találkozott, Zsófit alakította. A múlt hónap elején mutatták be a Vígszínház házi színpadán Marton László rendezésében az Egy nőt.

Könyv

Könyv

50. Berlinale: Ezüst Medve a málnásban

A félszázados születésnap, no meg a millennium vadiúj helyszínen, a Postdamer Platzon köszöntötte a Berlinalét idén. Új mozit is avattak, amiről azt kell tudni, hogy nemcsak sok vendég, de a nagy Leo is elbotlott a lépcsején egyszer. A jelképes gesztusok itt nagyjából véget is értek, nyilván nem akartak eredetietlenek lenni a még élő Arany Medve-nyertesek meghívásával, miután Cannes-ban nemrég elsütöttek már ilyet.

Zene

Zene

Ezt kabu-ki! (Peter Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek - Bárka)

Nem azért jó XVIII. századi japán verses drámát átíratni egy fiatal angol íróval és megrendezni Magyarországon, mert azt legalább két alapítvány fogja szponzorálni, és könnyeznek rajta az ide nősült japán multik, hanem mert további elmélyülésünket szolgálja értelmileg és főleg érzelmileg az összplanetáris kultúra egy-két másik, izgalmas szeletében, amit igazán megismernünk sajnos egy élet sem elég. Nem utolsósorban persze jó játék a nyelvvel és az adott szegény magyar színészek alkalmazkodóképességével. Nádasdy Ádámnak sikerült úgy lefordítania a darab Peter Oswald-féle változatát, hogy az a köznép számára is érthető legyen. A rendezőnek, Tim Carollnak sikerült átadnia egy üzenetet arról, hogy mint embereknek, az érzelmeink, tragédiáink és örömeink nem nagyon különböznek egymástól, akár Chikamatsu, akár Shakespeare óta, legyen az veretes vagy alpári nyelven. A díszlet- és a jelmeztervező megvalósította azt az egyébként nem könnyű dolgot, hogy ne érezzük idegennek a kabuki színház díszleteinek hangulatát, a vásári bábjátékok eszköztárát is beépítve; külön köszönet azért, hogy nem voltak fehérre festett arcok. A színészeknek pedig, különösen Udvaros Dorottya császárnő és őholdságának sikerült úgy megformálnia a szerepét, hogy ne ásítozzunk attól a nagyasszonyos, nagylotyós hanghordozásától, amire már immunisak vagyunk, és ne féljünk a japános vontatottságtól sem, sőt nevessünk finom gesztushumorain - ezek nélkül sokkal nehezebb lett volna éberen maradni. Ezt még színészi megújulásnak is merném nevezni. Vasvári Emese fantasztikus alig mozdulataival szintén villantott egy jelentőset abból, amit a Don Escobalnál már nem mertünk elhinni, nevezetesen, hogy más is tud lenni, mint ügyeletes, üdvös tenyeres-talpaska. Gyabronka József az intrikus, gonosz alakjában szintén felismerhetetlen volt, mint exmásodvonal-beli Móka Miki. Kaszás Gergő viszont igazán levethetné már ezt a kéretlen pókerarcú pásztorfiútípust.

Lokál

Archívumunkból

Lokál

Szent István-ereklye: A fejébe kerül

A jelek szerint a horvát Domonkos-rend minden különösebb feltétel nélkül visszaadná Szent István Dubrovnikban őrzött koponyadarabját, s ezzel államalapítónk egykor oly sok gondtól gyötört fejének immár harmadik darabja kerülne hazánkba. Ám hiába is remélnénk, a teljes kép valószínűleg soha nem fog összeállni.

Tudomány

Tudomány

Az etoy-sztori: Játékháború

A piacvezető amerikai online játékkereskedés, az eToys múlt pénteken egy kaliforniai bíróságon végleg elveszítette azt a pert, amelyet az etoy művészcsoport ellen indított márkavédjeggyel való visszaélés miatt. A mamutcég szabályos PR-katasztrófát szenvedett el a kultuszteremtő újmédia-művészek internetcíméért indított harcban: az Ars Electronica-fődíjas csapat a tőle megszokott közösségcentrikus stílusban, hatalmas médiavisszhang mellett alázta vérbe ellenfelét.

Tudomány

Felsőoktatás és munkaerőpiac: Eladó agyak

Az Európai Unió oktatást felügyelő miniszterei több közös nyilatkozatban tettek hitet az európai térség egységes felsőoktatásának kialakítása mellett, s mindezt az európai kultúra terjesztésével, illetve az egységes munkaerőpiac igényeivel indokolták. Magyarországon a piac még csak korlátozottan hat a felsőoktatásra, még az is elképzelhető, hogy működő öregdiák-szervezetek rendszere, illetve a piac szereplőivel való folyamatos együttműködés elkerülhetővé tudna tenni olyan szituációkat, mint amikor pont egy közgazdaság-tudományi egyetem megy csődbe. Nem beszélve arról, hogy ha az egyetemek tisztában lennének a munkaerőpiac elvárásaival, a leendő munkavállalónak lenne egyszerűbb az élete. Ehhez azonban szolgáltató jellegű felsőoktatásra lenne szükség.

Gasztro

Gasztro

Nyelvbajok: Az ízlelés titka

Ami a konyhai ünnepeket illeti, éppen köztes állapotban vagyunk. A disznótoros időszak és a báli szezon véget ért (talán a tél is, végre); legfeljebb néhány farsangi fánk kornyadozik a vájdlingban, éjszaka már nem zavar a ropogós vér szaga, és a böllér sem hadonászik a pisztolyával. A következő nagy konyhai hadművelet viszont, aminek eredménye rendszerint egy kiadós húsvéti lakoma, még nagyon távolinak tűnik. Hol vagyunk a kötözni való sonkáktól, a napot megszégyenítő tojássárgáktól, a ragyogó tésztáktól, pompás likőröktől, az árokba fordult kerékpárosoktól!

Gasztro

Sajtország: ömlesztett fűszer

Egyáltalán nem muszáj sajtot enni, a japánok például kifejezetten viszolyognak tőle. (Igaz, ők viszont odavannak a moszatokért.) Sajt nélkül tehát lehet teljes életet élni, azonban, ha egy nemzet már úgy döntött, hogy sajtot eszik, érdemes egy kicsit odafigyelni rá.

Gasztro

Hagyma, hagyma: Mindenkinek a maga gerezdje

Az évszázados német-francia ellentétnek ugyanaz az oka, mint a töröktől való félelemnek az egyesült Németországban, és ez nem a vallás, nem területi viták, csupán az eltérő hagymafogyasztási szokások. Ez azonban nem csekélység, ennél jóval pitibb ügyek miatt is rendeltek már el általános mozgósítást.

Bormagyarország:

Gasztro

Tőkéről az angoloknak

Neszmély - Kamocsay Ákos

Íme egy mai magyar sikertörténet, de tényleg. Egy hűtőgéppel és egy préssel kezdték, 1993-ban még csak bérelték a pincét, ma övék szinte az egész hegy. A Hilltop-Neszmély Rt. a nyugati piacokra koncentráló magyar vállalatok között is konkrétan a top táján van, éves kivitelük 9-10 millió palack körül mozog. Munkálkodásukat -mindenféle díjakban realizálódó - széles körű nemzetközi elismerés övezi. 1997-ben Angliában Kamocsay Ákost választották az év borászának. Ugyanitt ´98-ban 7500 borfajta közül az ő cserszegi fűszerese lett az év fehérbora. A hazai elismerés sem késett sokáig, a Magyar Bor Akadémia a tavalyi év végén tüntette ki ugyancsak "Az év bortermelője" címmel. Utánanéztünk.

Gasztro

Nosztalgia: Megtömni a majmot

A magam részéről maximálisan meg vagyok elégedve avval, hogy a boltos nem veszi személyes sértésnek, ha vásárolni, a benzinkutas provokációnak, ha tankolni, a pincér pedig impertinens szemtelenségnek, ha ebédelni akarok. Minden más már matyóhímzés a kenderen. Ezt csak azért mondom, mert vannak ezek az örök elégedetlenek, akiknek semmi se jó. Megőrjítenek.