Bocsánatot kért, mert leköpte azt, aki hazaárulónak nevezte
Az örmény parlament elnöke dühében reagált így, már bánja.
Az örmény parlament elnöke dühében reagált így, már bánja.
50 dokumentumfilm érhető el jelképes áron a Verziótékában – ismerje meg a Belorusz Szabad Színházat vagy egy kínai diplomata lánya és egy belga operaénekes szerelmének történetét!
A Joaquin Phoenix főszereplésével készülő mozifilm Spielberg Napóleon-sorozatával csaphat össze, melyet utóbbi Stanley Kubrick eredeti ötletéből rendezi meg.
Ha a stúdiók sikert szimatolnak, igyekeznek annyit kihozni egy filmből, amennyit csak lehet. Számtalan műfaj és franchise fulladt már ki ennek köszönhetően; van azonban egy kivétel, ahol a siker ellenére sem hajszolják ész nélkül a folytatásokat – vagy legalábbis eddig nem tették.
Néhány kommentelőt nagyon felháborított a tetten ért bántalmazó kutyatulajdonos története.
A humorista szólt: amit a rádióban mondott, azt komolyan gondolja, vannak férfi és női szerepek és szakmák.
Egy interjúban beszélt arról, hogy Orbánt a legnagyobb zseninek tartja, Bödőcs viszont szerinte a baloldal szócsöve lett.
Ezt nyilatkozta Demeter Szilárd. Azt is, hogy „de nem gondolkodhatunk így”.
A Netflixre érkezik a 2010-es mozifilm anime-adaptációja.
A Killers of the Flower Moon főszereplője természetesen Leonardo DiCaprio.
Jonathan Majors balhéja után vakarhatják fejüket a stúdiónál.