Bérgyilkost fogadott egy budapesti ügyvédnő
penz_top_story_lead.jpg

Bérgyilkost fogadott egy budapesti ügyvédnő

  • narancs.hu
  • 2020. május 10.

Bűn

Coen-filmbe illő történet.

A budapesti rendőrök befejezték annak a 47 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint megbízást adott egy budapesti férfi megölésére - írja a police.hu. Az Sz. Zsolt nevű, D. Márkó néven bemutatkozó bérgyilkossal a Budapesten dolgozó ügyvédnő 2017-ben ismerkedett meg, egy korábbi ügyfelén keresztül. Az ügyvédnő megbízta, hogy ölje meg egy férfi ismerősét - a beszélgetést azonban Sz. Zsolt a nő tudta nélkül rögzíette.

A nyomozás kiderítette, miért akarta megöletni a férfit: az az egyik rokonának férje volt, és épp egy zűrös válás közepén voltak. A gyilkosságért a nő 70 ezer eurót fizetett volna. Sz. Zsolt azonban megkereste a "célpont" férfit és elmondta neki, hogy a nő felfogadta őt a megölésére - sőt, 3500 euróért az erről szóló hangfelvételt is eladásra kínálta. A férfi belement az üzletbe és egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetején helyezte el a pénzt - majd feljelentést tett. A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak négy bűntársa is volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vizsgálói a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának  munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

Via 24.hu

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”