Élet + Mód
„Annyiféle módon lehet véletlen balesetben meghalni” – Proics Lilla tanár, színikritikus, Ligetvédő
Második éve tart a Liget-projekttel szembeni ellenállás. Az aktivisták fellépéseit folyamatos atrocitások kísérik. Legutóbb ismeretlen tettes rágyújtotta három emberre az egyik táborhely sátrait – az agresszió ezzel szintet lépett.
Bayer Zsolt mellett Harrach Péter fia is kiakadt a Göncz Árpád metrómegállótól
A fideszes politikus meghökkentő videóban kampányol az elnevezés ellen.
Történelmi haderőfejlesztéssel a migráció és a terrorizmus ellen!
Simicskó István annyira belelendült a katonásdiba, hogy épp csak azt nem mondta ki, hogy egy katona élete felér három civilével.
„Kapaszkodsz az életedért” – Berecz Anna alpesi síző
A versenyző lesíel a lejtőn, majd motoros szánnal a következő emelkedő tetejére húzatja magát – ez a lényege az alaszkai Arctic Mannek, amely egyszerre pénzdíjas verseny és népünnepély a havas semmi közepén. Hogy került az indulók közé a korábbi magyar olimpikon?
A magyarok egyharmada telefonfüggő, a legtöbben az okostelefonjukkal fekszenek és kelnek
Van, aki húsz órán át nem képes megválni az okostelefonjától.
Tízmilliárdból épülnek újjá Magyarország kisvasutai
A hármas metrónál kevésbé volt nagy az igyekezet.
Tényleg szándékosan ülteti szét az együtt utazókat Európa egyik legnagyobb légitársasága?
Vizsgálat indult, mert egyre többen jelezték, hogy hiába vették egyszerre a jegyüket, szétültették őket. El lehet-e fogadni az alacsony jegyárak miatt az ilyen nyilvánvaló szemétségeket?
Egy áldozat részletesen megírta Ferenc pápának, hogyan molesztálta őt egy pap, és miként próbálták eltussolni az ügyet
Éveken át próbáltak panaszt tenni, de a helyi egyház rágalmazónak nevezte őket.
Elkezdték gyűjteni az aláírásokat az M3-as akadálymentesítéséért
Kilenc ellenzéki párt fogott össze.
Örökbérlet – 50 éves a BKV
Az utazóközönség 1968. január 1-jén találkozhatott először a Budapesti Közlekedési Vállalat elnevezéssel, illetve a BKV rövidítéssel. Akkor még senki nem gondolta, hogy e három betű a fővárosi tömegközlekedés szinonimájává válik.