Tartalom

MaNcs 30. évf. 03. sz. (2018-01-18)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Az emberi gyapotmező története

Miklós Edit története az olimpiákkal kétségkívül szívszorító. A hamarosan a 30. születésnapját ünneplő alpesi síző első lehetősége a 2006-os torinói olimpia lett volna, ám a versenyek előtt megsérült, így nem tudott elindulni.

A szerk.

A szerk.

Morbus cretenicus

A közismert cseh kocsmatöltelék és próza­író, Jaroslav Hašek Švejk című eposzának egy olvasata szerint a Monarchia bukásának végső oka a mondott államszerveződés helyrehozhatatlan, mindent átható kretenizmusa volt, hatalmi struktúráinak és e struktúrák személyi állományának teljes és önfeledt debilitása.

A szerk.

A szerk.

1300

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár egy máltai lapnak nyilatkozva elejtette, hogy Magyarország csak 2017-ben 1300 menekültet fogadott be, de az érintettek biztonsága érdekében kvázi titokban.

Publicisztika

Ungváry Rudolf

Publicisztika

Az elhibázott tét

Vitában Kis Jánossal

Hiába gondolkodik valaki az ellenzék mozgásteréről a következő választások kapcsán, ha tévesen ítéli meg mind az Orbán-rendszer valódi természetét, mind a bal- és főleg a jobboldali ellenzék lelki állapotát. Kis János így járt. (Lásd: A tét, Magyar Narancs, 2017. december 21.) Nincs vele egyedül, osztozik ebben szinte minden professzionális politikai elemző.

Gaal Ilona

Publicisztika

Az eretnek

Geréb Ágnes fogházbüntetéséről

A legszikárabb híreken túl csak a forrongó indulatok és érzelmek hangján zajlik a párbeszéd a múlt heti jogerős ítéletről, amely minden további jogorvoslati lehetőséget kizáróan fogházba küldi a híres-hírhedt szülésznőt (ha csak Áder János meg nem kegyelmez neki). Nemcsak a Facebook, de az internetes média publicisztika-rovatai is tele vannak Gerébre, az ítéletre és az ítéletet hozókra vonatkozó határozott állásfoglalásokkal, és a határozott állásfoglalások határozott minősítéseivel.

Egotrip

Egotrip

Sándor Judit: Testbeszéd

Automata szerelem

Arthur király a legenda szerint egy ízben csak úgy menekülhetett meg a rá leselkedő veszély elől, ha jól válaszolt meg egy találós kérdést.

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

A nyelvek agóniája

Azt mondják a dallasi Summer Institute of Linguistics jeles tudósai, hogy a világon ma beszélt mintegy hatezer nyelvnek legalább a fele ki fog halni a század végére. Az utóbbi ötven évben majdnem annyi nyelv tűnt el a földgolyóról, mint a megelőző két évszázadban: jelenleg átlagosan kéthetente hal ki egy nyelv.

Külpol

Interjú

Külpol

„Trump szerint mi vagyunk a közellenség”

Jim Rutenberg, a New York Times újságírója

Trump előszeretettel támadja őket, de azt még ő sem teheti meg, hogy ne álljon szóba a New York Timesszal. A lap médiaügyekben jártas publicistájával a Trump-korszak ellentmondásairól és a nyomtatott sajtó végnapjairól beszélgettünk.

Belpol

Ötmilliárd forintnyi civil pénzen birkózik a kormány Norvégiával

Belpol

Nem kér belőle

Továbbra sem írja alá a kormány az EGT/Norvég Alapok következő ciklusáról szóló megállapodást, mert beleszólást akar a civil pénzek elosztásába. Az Orbánt másoló lengyel kormánynak ugyanezt nem sikerült kiharcolnia.

Mérlegen a keményebb büntetőjog

Belpol

Ahogy azt elképzelte

A rend és a fegyelem iránti kormányzati elkötelezettséget tükrözte a 2010 óta szigorodó büntetőpolitika. Az eredmény minimum kétséges.

Belpol

„Hír akkor lesz, ha elkezdek szirénázni” – Szabó Szabolcs (Együtt) az MSZP ultimátumáról és Németh Szilárdról

Helyzet van Csepelen: a körzetet 2014-ben még elhozta a baloldal a Fidesz elől, most viszont az akkori győztesek egymásnak ugrottak. Saját jelöltet indítanának a szocik az Együtt ellen, az előbbiek el is csábították régi szövetségesétől Karácsony Gergelyt, míg az utóbbiak egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a kampány hajrájára.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Kezek, részletek

Baranyay András (1938–2016)

Az 1965-ben festőként végző és több mint tíz éven át restaurátorként, később kisképzős tanárként dolgozó, majd a mostani kiállításnak is helyt adó egyetem grafikai tanszékén oktató művésznek utoljára 1998-ban volt retrospektív életmű-kiállítása az Ernst Múzeumban.

Színház

Balett

Színház

Amilyet a nő akar

Don Juan / A négy évszak – Feminizma

Két darab, két főszereplő, két nézőpont: az első középpontja egy kultikus férfi, a másiké pedig a kultikus nő. Az első darab egy klasszikus történet átforgatása, a másik egy klasszikus zeneműé. A érem két oldala, pontosabban a sakktábla két színe. Így fogható össze a Szegedi Kortárs Balett egyestés két koreográfiája: a Don Juan és a Feminizma.

Interjú

Színház

„Apró hazugságok”

Rezes Judit és Szabó Győző színészek

Loveshake – Az élet összeráz címmel formabontó zenés-táncos játékot találtak ki a régóta egy párt alkotó művészek. A január 20-i bemutatóig még sejtelmes homály fedi Rezes Judit és Szabó Győző színházi duettjének részleteit. Ami biztos: valóság és fikció keveredik benne, hol viccesen, hol szívszorítóan.

Színház

Színház

Test és hang

TÁP Színház–Szerb Antal: Utas és holdvilág

Mostanában nem múlik el színházi évad a slow jegyében született előadás nélkül. Az előzőben ilyen volt például a csaknem ötórás József és testvérei az Örkény Színházban: az egymásba fonódó, köröket leíró történetek megszüntették az időérzékünket.

Film

Dokumentumfilm

Film

A nagy lövés

Žiga Virc: Houston, van egy kis gondunk!

A címben citált humoros szállóigét az Apollo–13 küldetésének és az erről készült filmnek köszönhetjük – na meg annak, hogy a nem is kicsi és nem is csak egy probléma dacára az űrhajó szerencsésen visszatért. Addig azonban sok víz folyt le a Dunán Belgrádig.

Zene

Opera

Zene

Jesszumpepi

Weber: Oberon

„Az Oberontól meg kell vonnunk az opera nevet, és minden más európai színházban alkalmatlan lesz a bemutatásra” – Carl Maria von Weber fogalmazott ilyen pesszimistán pár hónappal az Oberon 1826-os londoni premierje előtt – és a történelem nagyjából igazolta a komponista borúlátását.

Lemez

Zene

Elő a gitárt!

Nabihah Iqbal: Weighing of the Heart

A pakisztáni bevándorlók gyermekeként Londonban született művésznő a ritka polihisztorok egyike: emberi jogi aktivista, keresett dj, kiállítások számára szerez zenét, live actjeivel neves múzeumokban (Tate Britain, Tate Modern) lép fel, feketeöves karatés, hamarosan Cambridge-ben doktorál etnomuzikológiából, ám az igazán sokoldalú előadók védjegye az, hogy alkalmanként mennyire tudnak elrugaszkodni saját komfortzónájuktól.

Interjú

Zene

„Ahogy nekünk tetszik”

Csepella Olivér énekes, Konsiczky Dávid gitáros – Csaknekedkislány

Nehezen tűrik a kötöttségeket, a szövegeket közös élményanyagból gyúrják össze, és hülye ingekben lépnek fel. Mégsem hobbizenekarként tekintenek magukra.

Könyv

Könyv

Könyv

Gyűlölet

Olaszliszkától Kislétáig Tódor János: Vadászjelenetek Magyarországon

Tódor János nemrég megjelent kötete a harmadik a cigányok elleni gyilkosságsorozattal és a közelmúlt erőszakos etnikai konfliktusaival foglalkozó könyvek sorában.

Interaktív

Interaktív

Ótvar - Bayer show

A stúdióközönség tapsolása az adás leg­elején: alighanem mindössze ennyi lehet a „show” műfaji kritériuma az Echo Tv illetékesei szerint, akik pár hete teleragasztották a várost Bayer Zsolt show-jának plakátjaival.

Gasztro
Lokál

Végső leszámolás az ötszáz irodalmi kávéház mítoszával

Lokál

Ki fizette végül a számlát?

Örülhetünk, hogy a hazai polgári múlt – tehát nagyjából a reformkortól az 1948/1949-es államosításokig ívelő bő évszázad – szakadozott hagyományának emlékszálai közt máig eleven színben pompázik a kávéház.

Lokál

Örökbérlet – 50 éves a BKV

Az utazóközönség 1968. január 1-jén találkozhatott először a Budapesti Közlekedési Vállalat elnevezéssel, illetve a BKV rövidítéssel. Akkor még senki nem gondolta, hogy e három betű a fővárosi tömegközlekedés szinonimájává válik.

Lélek

Meseterápia az egri börtönben

Lélek

Ha csak egy gyereken segít

Európában egyedülálló, meseterápiára épülő rehabilitációs és szociális program fut hét éve az egri börtönben. Ha a részben erre a programra épülő tervezetet idén év elején elfogadják, az Európa Tanács ajánlásaként mintegy 2,5 millió gyerek életét befolyásolhatja kedvezően.

Tudomány

Frissen felfedezett és kihalt fajok

Tudomány

Skywalker és az arc nélküli hal

A távoli vadonokat kutató biológusok tavaly is számos új fajt fedeztek fel. A régiek közül akadnak hiányzók, némelyek pedig feltámadtak haló poraikból.

Sport
Mikrofilm

Mikrofilm

„Ha futni kell vagy repülni” - Willem Dafoe filmsztár

Volt Krisztus a kereszten, az idő maga Wendersnél, hősi halott Oliver Stone-nál és főgonosz földön, vízen, levegőben. Játszott vámpírhajlamú színészt, és mindenét megmutatta Lars von Trier kamerája előtt. A héten emberséges motelgondnokként mutatkozik be a Floridai álomban. Telefonon beszéltünk vele.