Első változat

Orbán interjút ad

Olthatatlanul ég bennem, mi tagadás, a vágy a megértésre – még akkor is így van ez, ha most éppen miniszterelnökünkről van szó, és még akkor is, ha bizonyos dolgok megértéséről már rég letettem.
  • Kálmán C. György
  • 2012. március 6.

A Kossuth téri fák

Ez az igazi baj. Hogy körbekerítik a területet, egy nap alatt letarolják, és senkinek fogalma sincs, hogy mi van, mi lesz. Nincsenek kétségeim, hogy vannak, akik tudják – de nekik bőven van idejük hallgatni.
  • Kálmán C. György
  • 2012. március 2.

Tudomány a családról

Az volna-e a támogatás, hogy négy akadémikus vállalta a védnökséget, vagy ennél többről van szó? Tud erről az Akadémia is? (Felhívnám a figyelmet arra, hogy az akadémikusok nem azonosak az Akadémiával, és nem léphetnek fel az Akadémia nevében.) A „tudomány” szónak nagy ereje van – elhallgattatja a kétkedőket, rangot ad annak, aki megfelelően gyászos képpel, öblögetve mondja ki.
  • Kálmán C. György
  • 2012. február 25.

Ember tervez

Az embert – többek között – az különbözteti meg az állattól, hogy bizonyíthatóan képes arra, hogy előre gondolkodjon.
  • Kálmán C. György
  • 2012. február 21.

A levelező tagozat

Kéne már szólni azoknak, akiknek a legutóbbi időben hirtelen nagy levelezhetnékjük támadt, hogy nem kéne
  • Kálmán C. György
  • 2012. február 17.

Verselemzés

Most még – jó előre, és persze csak halkan és zárójelben – hadd legyen szabad még ízlésről, vonzalmakról (nagyképűen: esztétikai értékítéletekről) beszélni.
  • Kálmán C. György
  • 2012. február 13.

Megszólalnak a professzorok

A professzor urak többsége aligha bukott a magánnyugdíjpénztárak felszámolásán, a felsőoktatás brutális letarolásán, nemigen érdekli őket a kultúra sokszoros földbe döngölése, s nem vesztesei az egykulcsos adó rendszerének – nem ők tehát azok, akik ennek az új rendszernek a kárvallottjai, szenvedő alanyai.
  • Kálmán C. György
  • 2012. február 3.

Schmitt után

Biztos, hogy olyan nagyon kellene várnunk az új államelnököt? Jó lenne az nekünk?
  • Kálmán C. György
  • 2012. január 24.