Mert úgy áll a dolog, hogy kicsit konkrétabb legyek, hogy nagy részét annak, amit Orbán Viktor mond a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjújában, ócska, értelmetlen, zagyva és álságos szövegnek gondolom, és eszem ágában sincs nagyobb energiákat fektetni abba, hogy megérteni akarjam. Ezek a mondatok olykor arra emlékeztetnek, amit mondjuk egy közepesen gyenge okkult honlapról gereblyézett össze valaki, teszem azt: „A lelki szemeimmel egy térképet látok. És rendkívüli aggodalommal tölt el az, amit ki tudok rajta venni. Ha a világ következő húsz évben várható fejlődésére gondolok, akkor ezen a térképen egy egyre gyengébb Európát látok. Egyre inkább veszítünk a jelentőségünkből, egyre kevesebben leszünk a világ népességéhez és a korábbi Európához viszonyítva is. Egyre tovább csökken a részünk a világkereskedelemben és a világ társadalmi termékében. Európai demokráciánkban, gazdasági és társadalmi rendszerünkben egyre több ember veszíti el saját európai önbizalmát” és így tovább. Olcsón megszámított egyszerű vízió, házilagos kivitel, többször felhasználható, made in China. Aztán vannak kinyilatkoztatások a vezető politikusok lelkéről („az európai csúcspolitikusok nagy része elvesztette a hitét abban, ami Európát valaha naggyá és a világot befolyásoló tényezővé tette. Mi több, mintha szégyenletes vagy tilos lenne beszélni erről a témáról”), és a világ rejtett kettős tagoltságáról (explicit, vállalt értékrend vs. elfojtott, titkolt önazonosság: „azok, akik most törnek fel, bátran vállalják szellemi identitásukat – az iszlám az iszlámot, a keleti népek keleti hagyományaikat, szellemi rendszerüket. Nemcsak istenről van szó, hanem a kultúráról is, amelyet a mindenkori hagyományos hit határozott meg. Mi viszont lemondunk arról az erőről, amely abból a tényből ered, hogy ez a keresztény kultúra világa” – a felszín világa vs. az igazi, de leszorított, eltitkolt értékek világa: „Létezik valami, amit én rejtett vagy titkos Európának nevezek. Erről a részről a nyilvánosság előtt ritkán esik szó. És ez nem lép fel azzal az európai igénnyel, hogy újra meghatározó gondolkodásmóddá, kultúrává és politikai iránnyá váljon”).
És így tovább. Méretes és mérhetetlen ostobaságok, olyan világbölcsességek, amilyeneket egy közepesen intelligens betanított munkás két fröccs között ipari mennyiségben tudna előállítani. Kell néhány kulcsszó – kereszténység, hit, család, nemzeti nagylét, öregedő (vagy gyengülő, vagy hanyatló) Európa, ezzel szembeállítva az élet, a gloire, a győzelem, az erő, az energia, az ambíció, efféle –, és hozzá kell tenni azt a szerepet, amelyet a hős ebben az értékrendben betölt: meghurcolják őt („vesszőfutás” a sorsa), magányos (egyes szám első személyben beszél), mindenkivel szembekerül, országát megalázzák.
Nem – mindezt (és a többit) nem vágyom megérteni, bőven elég az, ahogy és amennyire értem. Amit nem értek és amire magyarázatot keresek, az az volna, hogy miért és kinek mondja mindezt Magyarország miniszterelnöke? A németeknek? Úgy gondolja, hogy a végekről érkező magányos keresztény lovag képe megindító, meggyőző, magyarázó erejű lesz? (És a finom utalások a feltörekvő iszlámra éppen ezen a talajon bemozdítják a német mélytudatba száműzött xenofóbiát?) A németeket szeretné visszavezetni a helyes, családközpontú, vallásos útra? Vagy hazabeszél? Azt üzeni, hogy a hanyatló és züllött internacionalista közegben megmutatja az igaz magyar virtust? A magyaroknak akar hízelegni azzal, hogy mi vagyunk a kereszténység utolsó, igazi védőbástyája?
Szóval ez az, amit nem értek. Egyik változat sem látszik sem átgondoltnak, sem jól kivitelezettnek, egyik sem kerüli el, hogy a megszólaló nagy eséllyel nevetségessé váljon. Sem a külhoni, sem a hazai közönséget nem méri fel jól. Persze – van még egy lehetőség. Hogy nem méricskél, nem közeghez-közönséghez igazítja mondandóját, hanem nagyon komolyan, nagyon őszintén, igazi hittel mondja, amit mond.
Akkor még nagyobb a baj.
