Ezt csak félig-meddig gondolom komolyan.
Még mindig nem mondott le „dr.” Schmitt Pál, az állam elnöke, de nekem már most nosztalgiám van iránta. Már-már ott tartok, hogy jó volna, ha maradna még.
Mert először is – ritkán jön valami jobb; gondoljunk csak a hetek óta megátalkodottan hallgató Németh Lászlónéra (amely esetben – megintcsak – lehet, hogy még mindig úgy járunk jobban, ha meg se szólal). Másodszor meg: ha belegondolunk, mégis ki jöhetne Schmitt után, rosszabbnál rosszabb, baljós és kínos nevek jutnak az eszünkbe. Kövér László? A sérelmeivel, durvaságával, önfejűségével, kavarásaival? Vagy valaki a „tekintélyes”, „tudós”, „értelmiségi” körökből? Pálinkás, Náray-Szabó, Granasztói? Akik (legalább) „igazi” doktorok, de el- és lekötelezettjei a kormányon levő pártnak? Nem kétséges, sokkal jobban el tudnák adni a semmit, ügyesebb retorikával képviselnék kenyéradójukat – de jobban járnánk? Netán Orbán maga? Brrrr.
És Schmitt legalább kiszámítható volt. Sose mondott vagy tett mást, mint amit előre kalkulálni lehetett, mindannyian tudtuk, hogy semmit nem érdemes várni tőle. Aláír, kedélyeskedik, tárogatózik (zongorázik, dalol) – jól elvan. Most jöjjön valaki, akit ki kell ismernünk? Akinek valami új, ismeretlen hobbija van, aki nem az anyanyelvet (sportot, zenét), hanem valami mást „állít előtérbe”? És ráadásul kevésbé vicces? Annak a pozíciónak, amit úgy nevezünk: a magyar állam elnöke, a tekintélye úgyis a nullán van, belföldön, külföldön egyaránt – az is nevetségessé válik, aki ezek után ezt a pozíciót elfoglalja, és vajmi kevés esély van rá, hogy belátható időn belül visszaszerezze a pozíció presztízsét. Akkor meg minek változtatni?
Gondoljuk ezt meg. Hát nem jobb Schmitt-tel kihúzni azt a kis időt?
