Még csak egy-két napja, hogy az elektronikus és a nyomtatott nyilvánosság elé került Magyar Családtudományi Társaság küldetésnyilatkozata, de máris azt látom, hogy a közösségi fórumokon ismerőseim őrjöngenek, dühöngenek vagy viccelődnek, ki-ki vérmérséklete szerint, sorra születnek a vitriolos publicisztikák, kezdve persze a Magyar Naranccsal. Mert nehéz szó nélkül hagyni azt a szöveget, amely többek között „káros jelenségnek” tartja „a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat” – az ember csak hápog, nyel, vörösödik, és a legváltozatosabb szomatikus jelenségeket mutatja.
Nem is szállnék versenybe a gúnyos és elképedt kommentárokkal, csak egy-két (talán mellékes) szempontot vetnék fel, mintegy első változatként.
(Tudomány) Ugyan, miért nevezi magát ez a társaság „családtudományinak”? Az még csak hagyján, hogy ilyen elnevezésű tudomány eddig nem volt – akár létezhetne is, bármi, ami a világon van (vagy nincs) válhat tudományos vizsgálódás tárgyává, akár a család is. De egy tudomány megalapítását mégiscsak némi magyarázat (levezetés, érvelés, módszertani vázlat, tárgyterület-lehatárolás, efféle) szokta köríteni, nem egyszerűen egy társaság megalapítása jelzi a tudomány létrejöttét. És jó, nevezzék azt, amit művelnek, tudománynak – hogy mi tudomány, azt úgysem ők, de nem is valami könnyen kijelölhető intézmény, testület, személy vagy csoport fogja megmondani. Még csak nem is a Magyar Tudományos Akadémia. Ámde a Társaság mégiscsak az Akadémia tekintélyét hívja segítségül legitimációjához (ahogyan a vallás ügyeiben döntő parlamenti bizottság): a vezető szerint „a társaság a Magyar Tudományos Akadémia támogatását is élvezi, öt akadémikust kértek fel védnökségre, és négyen már vállalták is a feladatot.” Az volna-e a támogatás, hogy négy akadémikus vállalta a védnökséget, vagy ennél többről van szó? Tud erről az Akadémia is? (Felhívnám a figyelmet arra, hogy az akadémikusok nem azonosak az Akadémiával, és nem léphetnek fel az Akadémia nevében.) A „tudomány” szónak nagy ereje van – elhallgattatja a kétkedőket, rangot ad annak, aki megfelelően gyászos képpel, öblögetve mondja ki, valamint titokzatos és fennkölt mázzal vonja be a tárgyat magát. (A társaság angol nevében nem „scholarship” vagy „research” szerepel, hanem a „science” – nyelvileg is, khm, véleményes, de jól jelzi a kapaszkodást a jó magas polcra.)
(Fogalmazás) Nem megyek bele (fellélegezhet az olvasó) részletes stilisztikai vagy nyelvi elemzésbe, mindössze két mondatot emelek ki. A társaság így fogalmaz: „A nemiség, a párkapcsolatok, a házasság és a család témakörében még mindig igen sok a káros és nem igaz nézet szinte az egész társadalomban, és ezen változtatni érdemes. Itt nem értékpluralizmusról van szó, hanem a jó és a rossz, az érték és a károkozás, az erkölcsös és erkölcstelen, az emberséges és az embertelen, a szabadság és a hazugság összekeveréséről”. „Itt” – hol?! – „nem …-ről van szó” – mi a csodát jelent ez a szerkezet? Hol van szó, és miről? A fogalmazás egyrészt suta, másrészt azonban nagyon is rafinált és gonosz: voltaképpen azt mondja, hogy az értékpluralizmus jó dolog volna, de „itt” „nincs szó” erről: hogy „a család témakörében” nem is lehetséges értékpluralizmus, csak igen és nem létezik.
(Presztízs) Miért teszik komoly (vagy magukat komolynak hívő, a „komoly” minősítést elváró) emberek pillanatok alatt nevetségessé magukat? Egy jól irányzott küldetésnyilatkozat – és máris közröhej tárgyává válnak. Miért vállalják ezt? Mert ennyire hisznek abban a sok zöldségben, amit összehordtak? Vagy mert úgy gondolják, ezzel a nyilatkozattal beleszólhatnak a dolgok alakulásába? Elirigyelték Hoffmann Rózsától, hogy a fiatal nemzedékek egy életre megemlegessék a nevét? A kormánytól (a parlamenttől) már megszokhattuk, hogy mit sem törődve a felszisszenésekkel, felháborodással, hangos tiltakozással vagy feltörő vihogással, megtehetik, mert senki nem vonhatja őket (még vagy két évig) felelősségre, mert bízhatnak a felejtés erejében, és mert már úgyis benne vannak – aligha van mit veszteniük a sokadik visszatetsző (vagy visszataszító) döntés után. Egy civil társaságtól ezt azért nem várnánk – ha nem tudnánk, hogy számos szállal éppen az állami-politikai vezetésbe van bekötve, személyileg is, intézményesen is, és főként: ideológiailag.
Na jó, ennyit első változatként. Tessen csak elolvasni a híradásokat, félő, hogy hallunk még a társaságról.
