Azt ugye tudjuk, hogy a nyugati és a magyar sajtóban is elterjedt a magyar viszonyok jellemzésére a „demokráciadeficit” kifejezés. Ami – röviden és egyszerűsítve – annyit jelent, hogy van ugyan demokrácia, de kevesebb, mint kellene; hogy hiány van a demokráciából, hogy nem elég. (A „deficit” szón ugyanis ezt szoktuk érteni.) Ez persze metafora: deficitet pénzzel (vagy egyéb, pénzre váltható anyagi javakkal) kapcsolatban szokás emlegetni, minden más esetben egyszerűbb és megfelelőbb hiányról, fogyatkozásról, efféléről beszélni. Nagyon különböző területekről váratlanul összerántunk két kifejezést.
Kövér László az Echo tévének adott interjújában még csavarint egyet a dolgon. Ugyanis – természetesen – nem ismeri el ugyan, hogy hazánkban demokráciadeficit volna, de állítja: „továbbra is, és még egy darabig deficites lesz a magyar demokrácia”.
Bármit jelentsen is ez.
Igazából nem hiszem, hogy bármit is jelentene. Csak annyit sugall a házelnök úr, hogy nincsen rendesen működtetve a demokrácia – ami viszont, kétségeink ne legyenek, hiánytalanul megvan. Mintha csodálatos eszköz volna (teljesen felszerelve, beüzemelve, használatra készen) a kezünkben, csak mi, gyarló állampolgárok, nem tudnánk használni. Hogy miért? Mert „meg kell erősödnie a polgári társadalomnak ahhoz, hogy igazán erős legyen a demokráciánk is", nem tudjuk kitölteni a demokráciát a magunk aktivitásával, elszenvedjük, és nem magunk tartjuk fenn „az általu[n]k megválasztottaknak a döntéseit”.
Hogy mi micsoda balfékek vagyunk, hogy ez eddig nem tűnt fel! Szóval akkor itt a bibi. Nem tudjuk jól használni a demokráciát, ezért van vele baj. Nem kevés a demokrácia, bőven megvan az, csak tessenek rendeltetésszerűen használni.
Itt abba is hagyhatnám, mindenkire rábízva a további mélázást – vajon mennyire hatásosan és mekkora joggal forgatja ki a deficit metaforáját Kövér, van-e bármi értékelhető-értelmezhető abban, amit mond és így tovább; de szeretnék még röviden rámutatni a házelnök metaforaalkotási szabályrendszerére.
Vegyünk egy megmagyarázandó (bonyolult, nehezen jellemezhető, vitatott) terminust; a másik oldalon ott van a kellemetlen hangulatú, taszító, negatív értékű terminusok tárháza. Azonosítsuk az első terminust a másikkal – a megfejtést, a metafora feloldását (ha van) bízzuk az olvasóra.
(1) A demokrácia – deficites
Lehet, hogy ez esetben nem remélhető racionális, jelentéstanilag makulátlan levezetés, de ez nem is baj: metaforáról van szó, azt sem várjuk, hogy a (köznyelvi) Mari egy tigris mondat tökéletesen, gáncstalanul felfejthető legyen. De ebben az interjúban még (legalább) két hasonló metaforaalkotás zajlik:
(2) Nyugat-Európa kicsit beleőrült a jólétbe → a nyugat-európai jólét – őrültség
(3) Egy bandaháborúvá züllött az európai politika → az európai politika – bandaháború
Három példa persze kevés az indukcióhoz, de némi bátorsággal hamar megalkothatjuk a Kövér-féle metaforagép prototípusát – az első halmazba kerülnek a magyarázatra (értelmezésre, értékelésre) szoruló kifejezések, a másodikba a hiány, a betegség, a bűnözés, a deviancia szavai. Egyszerű szabályrendszerrel a mechanizmus egymás mellé rendeli a két halmaz elemeit. A gép működtetőjének se nem feladata, se nem gondja a kimenetel magyarázata vagy akár ellenőrzése – ereje az érzékeltetésben van, az erősen érték telített kifejezésben minden boncolgatás, kifejtés csak elvenne ebből. Odacsap egyet a metaforával.
