Az államtitkár beszéde

  • Kálmán C. György
  • 2012. február 7.

Első változat

Nem volna tisztességes arra kérni bárkit – legyen az diák, katona, cseléd vagy batthyányprofesszor - , hogy foglalja össze azt, amit a kormány kultúráért felelős államtitkára mondott most vasárnap a „Szünet nélkül! - A magyar kultúra érdekében” című konferencián. Ezzel ugyanis képtelenség volna az összefoglaló képességeit minősíteni – ami minősítést érdemel, az az, amit össze kellene foglalni: minősíthetetlen.

Egyáltalán – Szőcs államtitkár talán azt sem tudta, hol van. Azt hitte (vajon miért? honnan vette?), hogy kerekasztal-beszélgetés lesz; aztán az előírt 5-6 perc helyett beszélt csaknem tizenkettőt (holott az ötödik perc körül kiderült, hogy már csak egyetlen perce van); és büszkén közölte, hogy csinált egy kis statisztikát, mert tudta, hogy filmes összejövetelre jön (szó sem volt filmesekről, még ha volt is egy-két meghívott filmes). Az államtitkár felemleget néhány nagy nevet (Bartók, Ligeti, Kurtág – pajtáskodva kiszól Eötvös Péterhez is), majd méltatja Snétbergert (joggal), elmélkedik az emigráció és az itthonmaradás nagyon eltérő módjairól-változatairól, valahogy behozza a rút gyűlölködést (mintha csak az, ha egy pályázatról valakinek rossz a véleménye, rögtön a személyes viszálykodással volna azonos)*, majd panaszkodik egy kicsit a kulturális intézmények pénzéhes vezetőire, végül valamilyen új alapokról, átrendezésről beszél.

Annyira, de annyira unja, hogy ő maga is majdnem bealszik, amíg mindezt elnyögdécseli. A közönség pedig végtelen türelemmel (és nyilván unalommal – hacsak nem aludt már régen be maga is) meghallgatja. Keresem a hasonlatokat: kávéházi csevej, amikor ki kell tölteni azt tíz percet, amíg más is bekapcsolódik? A hatalom csitítgató, megnyugtató, összebékítő és új perspektívát felvillantó gesztusa? (Amolyan Kádár-kori funkci-működés.) Vagy: így kell – Szőcs úgy érzi, így kell – értelmiséginek, művésznek szólnia az értelmiségiekhez, művészekhez? Lazán, kuszán, nagy neveket villogtatva, kissé zavaros gondolatokat a helyszínen szülve? Vagy csak erre képes a holtfáradt, kizsákmányolt, ellenségei kereszttüzében hősiesen helytálló államtitkár?

Nem tudom, esküszöm, nem tudom. Azt sem tudom, szégyelli-e magát. Én szégyellném. Sőt: szégyellem.

 

 

* Lábjegyzet: nem érthető, hogy ha a magas államtitkárság olyan finnyásan távol tartotta magát (szigorúan fővárosi hatáskörbe tartozó) a Dörner-ügytől, most miért érzi fontosnak, hogy a (szigorúan fővárosi hatáskörbe tartozó) Trafó-ügyben megszólaljon.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.