Végzetes hibák

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 28.

Első változat

Mi tagadás, nagyon ritkán – és egyre ritkábban – hallgatom a közrádiót; bosszant az a sok amatőrizmus, ügyetlenség, sutaság, amit a hirtelenjében odavezényelt vagy túl gyorsan előtérbe került riporterek és műsorvezetők produkálnak a kirúgott (gyakorlott, tapasztalt, rutinos) profik helyén. Nagyon gyengék, na – és akkor még nem is szóltam az érzékelhető politikai elfogultságról, a hallható betojtságról, a hol óvatos, hol harcias politizálásról. A rossz ritmus, a kétségbeesett kapaszkodás, a megfogalmazás nélkül odavágott kérdések és kommentárok, a bájolgás és a fölösleges keménykedés nemigen kedveltetik meg az én adómból eltartott közmédiumot.

De nagyon türelmes vagyok, és várom, hogy az ismeretlenségből előbukkant, rémült vagy elszánt műsorkészítők előbb-utóbb gyakorlatot szereznek, és azért csak lesz majd ez jobb is. Amikor néha mégis a Kossuth adóra kapcsolok, minduntalan mégis elveszítem a reményt. Legutóbb tegnap, amikor a Déli krónikába hallgattam bele. Azt hittem, valamit rosszul hallok, de visszakerestem. A műsor legvégén (persze, hogy a legvégén - érdektelen esemény, végül is) a Holokauszt Emléknapról, és a Páva utcai megemlékezésről volt szó. A riporter ezt mondta (24’ 33’’-nál): a marhavagon-kiállítás "nemcsak emléket kíván állítani a holokauszt áldozatainak, hanem az akkori végzetes hibákra is felhívná a figyelmet".

Végzetes hibák, aha.

A jobbik eset az, ha a riporter nem akart semmit mondani, csak kellett még néhány másodperc a riporthoz, vagy soványnak érezte a mondatot (végül is, az emlékállítás nem nagy ügy, biztosan valami más cél is volt), vagy a mondatritmus miatt jobban tetszett neki, ha ezt a végzetes-hibás félmondatot még hozzáfűzi. A rosszabbik eset, ha valóságos, tartalmi megfontolásai voltak: akkor nyilván arra gondolt, hogy itt azért nemcsak az áldozatokról, hanem az elkövetőkről is kéne beszélni, akik… öööö… mik is voltak? Csak nem nevezhetjük őket vétkeseknek, pláne nem bűnösöknek? Túl kemény szavak ezek, még a végén valaki megsértődik. Jobb a békesség. Legyenek akkor mondjuk hibásak. Amit elkövettek, az – hát, izé, hiba. Végzetes, de nem bűn, ugyan! – hiba. És ekkor, úgy képzelem, a derék riporter letörölte gyöngyöző homlokát, valamit ki is mondott, meg nem is, senkinek nem gázolt az érzelmeibe, támadhatatlanul fogalmazott, zsidó és náci egyaránt boldog lehet. Ez is megvan.




Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.