tévésmaci

A rozsomák dilemmája

  • tévésmaci
  • 2012. június 30.

Film

Amikor Sztupa és Troché kimentek a térre, furcsa kavalkádra lettek figyelmesek. A hétköznapi egyenszürkébe vagy éppenséggel egyenszínesbe öltözött, dolguk után kajtató emberek között talpig fehérbe öltözött alakok szaladgáltak, látszólag könnyedén és céltalanul.

Olyan volt az egész, mint egy nemzetközi sportesemény díszes megnyitóünnepségének reménytelenség miatt félbehagyott próbája, ahonnan idő előtt lelépett az őrült koreográfus, mintegy a lovak közé hajítván ezzel a gyeplőt. Ilyen volt elsőre, ilyen volt félközelből. Másodikra és egészen közelről már másmilyen volt, nagyon másmilyen. A látszólag könnyedén szaladgáló, fiatalos fehérruhások, ha közel mentek hozzád (itt ugye Sztupához és Trochéhoz), már egyáltalán nem tűntek fiatalnak és könnyednek; ráncosak voltak, kezük, arcbőrük piszkos és beteges, és bűzlöttek is, csak a fehér ruhájuk volt makulátlan meg az a fehér selyemszalag, amit némelyikük húzott maga után futtában. Megpróbálták ugyan kikerülni a többieket, de nem mindig sikerült, volt, akit éppen csak megtaszajtottak, de akadt frontális ütközés is, amikor járókelő és futkosó együtt esett a földre, s káromkodott cefetül mind a kettő; itt-ott ölre is mentek. Sztupa és Troché csak álltak az aluljáróból felvezető lépcső tetején, földbe gyökerezett lábbal. Mintha épp ahonnan jöttek, az aluljáró koldusai és hajléktalanjai öltöztek volna fényes fehér nyári ruhába, nők és férfiak vegyest, mind az összes, aki eddig odalent lakott, s járnák tébolyult táncukat. De nemcsak ennek az aluljárónak a népe, de a város összes klosárja, koldusa itt szaladgált volna. Szaladgáltak, de nem nevettek, viszont fáradni sem látszottak. Sztupát és Trochét, bár páran nagyon közel mentek hozzájuk, nem lökte meg senki, hozzájuk sem értek, igaz, a szemükbe sem nézett senki. 'k ugyan próbáltak szemkontaktust keresni, de nem is láttak még máshova néző szemeket sem, csak a futkosást. Aztán megoldódott minden, a tér négy sarkán sípszó harsant, ami azt jelentette, hogy kezdődik a tévéműsor.

Szombaton (2-án) este (22.45-kor) a tv2 elindít egy új sorozatot, az orvosos-újrakezdős szakágból. A 2009-ben kezdett, Amerikában pár nap múlva (6-án) a negyedik évadát nyitó sorozat biztosan hozza a tisztes középszert, úgyhogy a sikere itthon is biztosítottnak látszik. A dupla nyitóepizódot a csatorna két részre bontva adja. Délután volt a Dunán Ének az esőben, de az, remélem, már önöknek is a könyökükön jön ki. Apropó, a film+-on este kilenctől Kill Bill, amiből bezzeg mind a két részt leadják egymás után, még akkor is, ha a könyökükön jön ki (a szereplőkén, a bélésük). Engem tán a 21.55-kor a Cinemaxon kezdődő angol vígjáték hoz valamennyire lázba, de az is csak a címe miatt: Kisvárosi rock'n'roll. Bár még meggondolom, hogy pont ezért fizessek elő.

Vasárnap újabb (ezúttal visszatérő) sorozat: a ViaSat délután háromtól zúzza A vörös Pimpernel ezredfordulón készített, ugyancsak angol kiszerelését (öt epizód, két évadba sűrítve) a nagyszerű Richard E. Granttel a címszerepben. A Dunán este nyolctól Doktor Zsivágó klasszik Omar Shariffal - dettó két részre bontva. Az igazi érdekességet - ha nem is a féktelen izgalmakat - az éjszaka hozza el, mint már annyiszor az életben: a tv2-n fél egy előtt kezdődik Alfred Hitchcock egészen késői munkája, a Családi összeesküvés, Karen Blackkel és Bruce Dernnel a főszerepben. A film egy rablógyilkos mesés örökségéről szól, de van benne jósnő is.

Hétfőn adásszünet.

Kedden sem visszük túlzásba, de a Filmmúzeumon délutáni negyed hatkor beinduló Kettős gyilkosság című, 1977-es francia-olasz film stáblistája kétségkívül komoly díszszemle. Már a rendező sem akárki, hanem Steno, de fellép Marcello Mastroianni, Ursula Andress, Agostina Belli, Peter Ustinov és Jean-Claude Brialy - mind úgyszólván fénykorában.

Szerdán kipihenjük őket.

Csütörtökön ugyancsak egy öregkori mű: Louis de Funés kései, mégis elkerülhetetlen találkozása a magas kultúrával: A fösvény 15.20-tól a film+-on.

Ezekért aligha érdemes bekapcsolni a tévét.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.