Film

Az Alice In Chains a Seattle-ből indult grunge alapcsapata volt a Nirvana, a Pearl Jam és a Soundgarden mellett. Kurt Cobain halálával a rövid életű stílus gyakorlatilag megszűnt könnyűzenei tényezőnek lenni - bár Amerikában most is nagyon jól mennek az olyan grunge-alapokon nyugvó, de sokkal inkább felhasználóbarát zenét játszó csapatok, mint például a Nickelback -, és sokáig egyedül a Pearl Jam volt aktív a fenti négy, meghatározó zenekar közül. Az Alice In Chainsről egykori énekese, Layne Staley 2002-es halála után kevesen gondolták, hogy valaha még színpadra fog állni, ám a zenekar egy William DuVall nevű énekessel visszatért, és idén új albumot is készített Black Gives Way To Blue címmel. Az Alice In Chains múlt pénteki, remekül sikerült budapesti koncertje előtt Sean Kinney dobossal (képünkön jobb szélen) beszélgettünk.

Új filmje, a Colette-műből adaptált Chéri megjelenésünk napján indul a hazai mozikban. A Veszedelmes viszonyok, A királynő, Az én szép kis mosodám, a Gyönyörű mocsokságok, a Pop, csajok, satöbbi vagy épp a Mondvacsinált hős 68 éves, kétszeres Oscar-jelölt alkotója Berlinben mesélt pályafutásáról.

Napfogyatkozás című zenedrámája tizenöt jelenetben idézi fel a Sötétség délben világhírű írója, a terézvárosi születésű Arthur Koestler életét. Kilenc évvel a pforzheimi ősbemutató után Kösztler Artúr végre "hazaérkezett". Az operaház új produkcióját Kovalik Balázs rendezte.

"Itt aztán fű nem terem! Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű!" - deklamálja a rikkancs a fekete-fehér presszóhodályban. "Az öreg már veszi is a kabátját. Mintha erre a pillanatra várt volna. Megy bomlasztani" - halljuk egy beszélgetés foszlányát. Bomlasztani elnyomó rendszereket szokás, a bomlasztás az elnyomók paranoiája.

A Florida, a paradicsom, a Törvénytől sújtva, a Halott ember, a Szellemkutya, a Kávé és cigaretta, a Hervadó virágok rendezőjének tizedik filmje, Az irányítás határai megjelenésünk napján kerül a magyarországi mozikba. Az 56 éves rendezővel a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszélgettünk.

Az Ottawában élő professzor Shifting Voices. Feminist Thought and Women's Writing in Fin-de-Siécle Austria and Hungary (Változó nézetek. Feminista eszmék és női írás a századvég Ausztriájában és Magyarországán) című könyve a közelmúltban jelent meg a McGill Kiadónál. A szerzővel ennek apropóján telefonon készítettünk interjút.

Hogy ki is a mondott Schrevek? Kora egyik legnagyobb színésze, Rudolf Hrusínsky. Már öreg volt és beteg, amikor eljátszotta Kamondi Zoltán Halálutak és angyalok című (első nagyjáték)filmjének egyik főszerepét. Olyannak tűnt, mint aki azt sem tudja, hol van - csak épp át kell adnia a csomagot, s már megy is. Nem Prágába, valahova, egészen máshová - hacsak nem Olsanyba. Furcsa egy mozi volt, húsz év távolából azt is kimondhatjuk, Kamondi pályáján sem lett folytatása - egész eddig.

Első nagyjátékfilmje, az 1 a legjobb operatőrnek, vágónak, producernek és látványtervezőnek járó díjat hozta el az idei szemléről - s egy hete megy a mozikban.

Houstonban született, 39 éves, és alig beszél magyarul, ám lélekben magyarnak vallja magát. Ezért is forgatta első nagyjátékfilmjét az angol-svájci-magyar koprodukcióban készült Szobafogságot Erzsébettelken. Az idegen ház szekrényében bujkáló fiúról szóló újságcikk ihlette film megjelenésünk napján kerül a mozikba.

1986-ban az akkor tizenkilenc éves cseh művész néhány barátjával manifesztumban közölte a nagyvilággal: tervei között szerepel, hogy gazdag és híres lesz. A csoport pár év múlva feloszlott, Cerny viszont mára elérte célját. Az Európai Tanács brüsszeli épületében kiállított műve miatt - melyben a tagállamokkal kapcsolatos sztereotípiákat figurázta ki - megjegyezte a nevét például a bolgár kormány: tiltakozásuk nyomán a guggolós vécéként ábrázolt ország képét le kellett takarni. A huszonhat fiktív, különböző nemzetiségű művész nevében elkészített mű, az Entropa modellje pár napig a budapesti Epreskertben volt látható. A "Bohémia lázadójának" nevezett művész a megnyitóra saját kisrepülőgépével érkezett.

Az információs technológia fejlődése, a globális nyilvánosság hatalma átalakítja az elnyomó rendszerek elleni küzdelem módszereit. A burmai "gerillák" gépfegyverek helyett digitális kamerákkal harcolnak a katonai diktatúra ellen, amelynek összeomlásában utoljára a nagy 1988-as tüntetések idején lehetett reménykedni - aztán a fegyveres erők lemészároltak háromezer tüntetőt, és minden maradt a régiben.

Borzalmas következmények az egyik, nyugtalanító sejtések a másik oldalon. Az időutazás olyannyira vágyott, tarkabarkának remélt kalandja a vonatkozó filmek szerint távolról sem derűs vállalkozás.

Sean McAllistert Japánba küldte a BBC, hogy csináljon egy filmet Tokióról. Aztán találkozott Naokival, az 56 éves hajléktalannal és ifjú barátnőjével, az alkoholtól puffadt arcú Yoshie-val. Az ő vergődésüket, nyomorúságukat izgalmasabbnak találta, így rájuk állt egy olcsó kézikamerával. Dobog a didaxis patája, a naiv brit rácsodálkozik a japán kapitalizmusra: a világ második leggazdagabb országában is élnek szegények. Persze nem úgy, mint a napi egy dollárból élő afrikaiak.

Sanya és Veréb egy kőmorzsoló üzem sarkában húzza meg magát, egy rozoga bádogkunyhóban. Kivert kutyák közt rugdosnak egy vacak labdát, cigiznek, mocskos lábosokban főzőcskéznek, néha befűtenek a vacak kazánba. Este leittasodnak, artikulálatlan hangon veszekszenek, majd elsírják magukat. Időnként feltűnik egy bőrkabátos alak, parancsokat és munkát osztogat, amit vagy elvégeznek, vagy nem. Fizetést úgysem kapnak érte.