Tartalom

Narancs XXI. évf. 47. szám (2009-11-19)

Publicisztika

Publicisztika

Az elzárás politikája

Tizennégy éves kamaszlány, egy középosztálybeli családban él Budapesten, az Újlipótvárosban. Most nyolcadik osztályos, de érettségije nem lesz, az iskola befejezése után nem fog továbbtanulni, és betanított munkát sem kap majd. Néhány év múlva családjával kisebb lakásba költöznek. Édesanyjának nem lesz más választása: hogy gondoskodni tudjon róla, felmond a munkahelyén. Tíz évvel később már lányuk rokkantnyugdíjából élnek, amit mérnök édesapja jövedelmei egészítenek ki. Újabb tíz évvel később az apa nyugdíjba megy: a szegénységből csak úgy lábalhatnak ki, ha felnőtt lányukat intézetbe adják. Az ország nyugati határszélén találnak neki helyet egy háromszáz fős intézetben. A szülői látogatások hamar megritkulnak majd. ' pedig - nagyjából 25 év múlva - még mindig nem akar beletörődni, hogy soha többé nem mehet haza.

Publicisztika

A monomániás

Magyar Narancs, 2009. október 15. Kedves Narancs, néhány megjegyzés a Herta Müllerről szóló cikkhez: "A magyar publikum az előzetes olvasói felmérések szerint az idén is Paulo Coelhóra és Wass Albertre tippelt, e két sztárszerzőt várta az irodalmi Nobel-díj porondjára." Kiss Noémi maga is írónő, felteszem, arra szeretett volna rámutatni, hogy rettentő küzdés íróként az élet, de bár pl.

Publicisztika

A leúszó szemét

Magyar Narancs, 2009. október 29. Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam Varró Szilvia írását az újvidéki razziáról.

Publicisztika

A Szerk.: Egy rakás szerencsétlenség

Magyar Narancs, 2009. november 5. Kedves A Szerk.! Nagyon szépen, vagy inkább professzionálisan felépítetted az Egy rakás szerencsétlenség című cikket.

Publicisztika

Helyesbítés

Előző heti számunkban A cigányokról őszintén c. írás szerzőjének nevében egy i-t y-ra cseréltünk, holott a szerző neve: Sárközi Gábor.

Egotrip

Komiszkenyér

Egotrip

Mítoszaink III. (Az ébrenlét fenomenológiája)

Az ágyból kikelve, éber állapotban az emberek többségének túl sok tennivalója van ahhoz, hogy eltűnődjön, biztosan ébren van-e. Kicsit rosszmájúan úgy is mondhatnánk, nagyon pihenten kell ébrednie az olyannak, aki efféle kérdésekkel akar foglalkozni. Ilyen pihenten kelők a filozófusok, akik tipikusan éppen a leginkább maguktól értetődő dolgokon szeretnek értetlenkedni. Némelyikük például azt állítja, hogy ha valaki a saját legjobb tudomása szerint most éppen járkál, jön-megy, teszi a dolgát, az önmagában még nem bizonyíték arra, hogy ébren van. Mert ugyanilyen jó tudomása ugyanilyen élményekről álmában is lehet bárkinek.

Ekotrip

Egotrip

Látszat és valóság

A pénz világában gyakori jelenség, hogy valami nem az, aminek látszik. Ráadásul itt olyannyira átláthatatlanok a dolgok a földi halandó számára, hogy még a pénzügyekben járatos embereket is könnyű megvezetni, pláne olyan kérdésekben, amelyek politikai célokra is alkalmasak. Ilyenkor a szakértőinek álcázott vitában a laikus közönség végül annak a pártjára áll, amelyik fél politikai hátországa szimpatikusabb a számára. Hasonlóan ahhoz, ahogyan napjaink fő dilemmája, az "oltassuk-e magunkat, vagy sem?" (eredendően szakmai) kérdés eldöntésénél történik (Ezeknek?!).

Belpol

Belpol

Miniszterelnök-jelölés az MSZP-ben - Az utolsó emberig

Bár lapzártánkkor az MSZP-nek még nem volt hivatalos miniszterelnök-jelöltje a 2010-es választásokra, a szocialisták többsége Mesterházy Attila jelölését valószínűsíti. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy a frakcióvezető képes lesz-e megküzdeni Orbán Viktorral, és megszólítani a bizonytalanokat, vagy csak a törzsszavazókat fogja mobilizálni. A Fidesz mindenesetre össztűz alá vette az ifjú szocialistát, aki a héten tesz tanúvallomást a Zuschlag-ügyben.

Belpol

"Több válaszlehetőség adódik" - Huszár Tibor történész-szociológus a Rajk-perről

Hatvan éve zajlott a hírhedt Rajk-per, mely végül a fővádlott és számos vádlott-társa kivégzésével zárult. Ebből az alkalomból beszélgettünk a téma kutatójával, Huszár Tibor akadémikussal, aki a közelmúltban A pokol malmai címmel dokumentumkötetet állított össze a Rajk-ügy egykori fővizsgálója, Szűcs Ernő ÁVH-ezredes rejtélyes életéről és titkokkal övezett haláláról.

Belpol

Romaösztöndíj nem csak romáknak - Macika segít

A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kizárólag cigány tanulóknak kiírt tanulmányi ösztöndíj-pályázatán a jelek szerint nem romák is nyertek. Az alábbiakban egy konkrét Békés megyei esetet vizsgáltunk. Kérdés, hogy elszigetelt vagy általános jelenségről van-e szó.

Belpol

Polgármester-választás előtt Józsefváros - Nekik nyolc

November 22-én időközi választást tartanak a főváros nyolcadik kerületében. A Józsefvárost ideiglenesen irányító Takács Gábor liberális alpolgármesternek a baloldalon két kihívója is akad: az MSZP színeiben Medgyessy Péter egykori személyi titkára, Komássy Ákos, a Lehet Más a Politika részéről Kispál Gergely. Az országos hangulat a Fidesz jelöltjének, a 29 éves Kocsis Máténak kedvez.

Külpol

Külpol

Afganisztán záróra előtt - Az elfelejtett háború

Miközben a világ vezető politikusai mind többet gondolkodnak azon, hogy mihez kéne Afganisztánnal kezdeni, és mihez saját szerepükkel Afganisztánban, itthon a magyar misszióval alig is törődik valaki. Pedig pár száz honfitársunk is a terepen sürgölődik - céljuk a nép sorsának jobbítása, s küldetésük nem veszélytelen.

Külpol

Ki lesz az Európai Unió első állandó elnöke, és miért? - A főnökök főnöke

Lapzártánkkor úgy tűnik, hogy nem Tony Blair, hanem Herman von Rompuy belga vagy Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök. Esetleg valaki más. Jelölési eljárás nincs, a szempontok zavarosak, ahogyan az új uniós alapszerződés által létrehozott poszt is. Már csak ezért sem könnyű megmondani, hogy a november 19-i brüsszeli csúcson megválasztott elnök megfelelő-e a szerepre.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Castella

"Hölgyem, íme a 'yuzu és szeder anmitsu'" - így mutatta be a New York-i japán desszertbárban (merthogy ott ilyen is van) kedves pincérnőnk a felszolgált fogást. A népszerű, hagyományos japán pohárdeszszertet gyümölcsös zselékockák, friss gyümölcs, az ázsiai konyhában gyakran használt azuki bab püré és ún.

Trafik

tévésmaci - A hosszú nyakú sül

Amikor Sztupa és Troché a nagy lanovka-összehasonlítást (nlö) végezték, valahogy mindig cudar idő volt, ami nem kedvezett a sok utazással járó felmérésnek. Szlovákiában a szél kicsavarta a fákat, Eperjes utcáin fölborította a kukákat is.

Trafik

mi a kotta? - Harmincéves vagyok

1779. november 18-án, vagyis éppen 230 esztendeje tűz ütött ki Eszterházán, s a pusztításnak egyebek közt a kastély nevezetes operaháza is martalékává vált.

Trafik

étel, hordó - ASTORIA/MIRROR

Talán már az is valamiféle - utólagosan belemagyarázott - történelmi lecke, hogy éppen 1914-ben nyílt meg a Kossuth Lajos utca és a Múzeum körút sarkán Gellér Mihály szállodája, aki egyébként a hotel nevében előző munkahelyére, a New York-i Waldorf-Astoriára emlékezett. (Gellérnek már csak azért sem nevezhette, mert mindenki összekeverte volna a Gellérttel.) Csakhogy amíg a tengerentúli intézményben sohasem alakult-ülésezett minisztertanács, és nem szállták meg forradalmárok sem, a pesti hotel már az átadása után négy évvel hasonló kalandokat élhetett át: 1918-ban nagyjából itt jött létre az első magyar köztársaság kormánya, ráadásul a számos tennivaló miatt a miniszterelnök, Károlyi Mihály be is költözött az egyik lakosztályába - hogy aztán néhány hónap múlva átadja a terepet ilyen-olyan népbiztosoknak, akik a gördülékenyebb ügyintézést könnyítendő néhány politikai foglyot is itt szállásoltak el - vélhetően szobaszerviz nélkül.

Trafik

kulthírek

ÁRPÁDSÁV TEGNAP ÉS MA Egész napos tudományos konferenciát rendeznek november 26-án a budapesti Holokauszt Emlékközpontban a szélsőjobboldal szimbólumairól, történelmi, szociológiai, politológiai, kommunikációs vonatkozásaikról. Az intézmény zsinagógájának karzatán időszaki kiállítás nyílik ez alkalomból Az árpádsáv tegnap és ma címmel. GYÁSZ Életének 80.

Zene

Zene

tánc - LUNATIKA

címmel mutatta be új darabját Duda Éva, akit az utóbbi években leginkább a Közép-Európa Táncszínház, a MU Terminál és a Szegedi Kortárs Balett társulatának alkalmi koreográfusaként ismerhettünk. Amolyan vándorcsillag ő, jó időkben bukkan fel új előadásokkal, felderíti intellektuálisan is a kortárs tánc egét, tükröt tart kicsit, aztán meg egy időre eltűnik.

Zene

Film - Arab gyerek megvágta - Jacques Audiard: A próféta

Luciani, Vettori, Santi, Profundi, Corleoni... El Djebana. Úgy vonulnak szemünk előtt a börtöntöltelékek, mint a Beatles a zebrán, s fennhangon mondják a nevüket. Rövid kis jelenet, a mindennapos börtönközlekedés része ez a kissé demonstratív átvonulás, egy apróságban mégis más, mint az addig megfestett, erőszakos való. A börtön eminens urai mennek a gyengélkedőbe bandaügyeiket intézni; elöl a korzikaiak vezére, hátul pedig hősünk, a kakukktojás. Vígjátéki pillanat egy magát nagyon is komolyan vevő börtöndrámában: a tornasor legutolsó tagja a sok veretes maffianév után ilyet szól: El Djebana. Alighanem e benyögés a produkció legjobb pillanata, az első alkalom, hogy a börtönvalóságot és a társadalmi erőviszonyok rács mögötti vetületét kitartóan sulykoló rendezői akarat felengedne. Jacques Audiard, a franciák bűnből doktorált neves filmrendezője elkacsintotta magát: elöl a gengsztermítosz, hátul meg a legkisebb fiú meséje. Ezek ketten, a nagy testű, lenyalt hajú korzikai és az írástudatlan arab gyerek, bár külön-külön kétségtelenül valós, kriminalisztikailag megalapozott mintákat húznak maguk után, egymás mellett egy nagy múltú filmes séma alabárdosai. Mert A próféta, noha az alsó francia néposztályok, illetve a helyi maffia- és börtönviszonyok tollaival ékeskedik, mégiscsak az egyik legősibb mesterséget űzi: gengszteresdit játszik. Az érdekli, hogy miként fordul meg a vonulási sorrend.

Zene

lemez - IDLEWILD: POST ELECTRIC BLUES

Bár többnyire elkerülték a trendek, vagy éppenséggel ő maga kerülte el ezeket, a jövőre tizenöt esztendős skót Idlewild életműve megbízható, élvezetes és masszív, zenéje pedig figyelemre méltó stíluskereszteződés - adva van hát egy kicsit sem csiricsáré história, amely mellett hiba lenne szó nélkül elmenni. Főleg, ha a zenekar egy életműösszegző válogatásalbum után éppen új fejezetet nyit a pályafutásában.

Zene

Rajzfilm - London fölött - Robert Zemeckis: Karácsonyi ének

Aki a Disney-stúdiók környékén Dickens "hagyományos értékeit" keresi, teljesen nem tévesztette el ugyan a házszámot, de jobban tette volna, ha a BBC-nél kopogtat. Ám a kázus brutális egyszerűsítése lenne, ha elintéznénk az egészet annyival, hogy tessék lelapátolni róla a cukrot, ott lesz az valahol alul. Új-Hollywood második generációjának tán legjobbika, Zemeckis ugyanis módfelett konzekvens munkát végzett. Hogy mindez inkább John Leech (az első kiadás illusztrátora) irányában látszik érvényesülni, mint Dickens felé, nyilvánvalóan az anyag (a film, pláne a rajzfilm) természetéből és a 3D adta lehetőségekből fakad - de szavamra, édes mindegy. Jelen esetben Leech=Dickens; mint ahogy szinte az összes korábbi moziverzió vagy egyéb illusztrációs törekvés is, legyen az akár a legigényesebb (mondjuk: Arthur Rackman), sem kiszakadni kívánt Leech világából, csak legfeljebb tágítani az univerzumot - gyönyörűzni rajta még egy kicsit. (Olyan az egész, mint Josef Lada és a Svejk, szétválaszthatatlan.)

Zene

web - AZ EMBERI HÜLYESÉG HATÁRTALAN

A Gyakorikérdések.hu a "sírjak vagy nevessek?" dilemmák közül az egyik legkevésbé eldönthető. Egyfelől eszeveszettül vicces, másfelől viszont látlelet a mai magyar kamaszok kétségbeejtőnek tűnő állapotáról.

Zene

Tévésorozat - Látogatás a földgolyón - Kosáry Domokos börtönnaplója

Furcsa műfaji dilemma elé állítja a nézőt Hanák Gábor, Ezerkilencszázötvennyolc. A chilloni fogoly - Kosáry Domokos olvasónaplója című tizenhárom részes portré-dokumentumfilmjével. Olvasónapló - filmen? Hogyan? Természetesen úgy, hogy beszélnek róla: hiszen a könyvek története - az olvasónaplóké is - elmesélhető, akár egy viszontagságos emberi életé. Csak meg kell találni a filmszerű feldolgozás lehetőségét.

Zene

film - HOLDHERCEGNő

Ha nem tudnánk, hogy Csupó Gábor legújabb - nem animációs - fantasy filmjéhez az 1946-ban írt Fehér lovacska című, Elizabeth Goudge-gyerekregény szolgált alapul, jó okkal hihetnénk, hogy egy hollywoodi laboratóriumban összeöntögette, aztán egy közepes effektekre képes mixer segítségével összekutyulta a következőket: Híd Terabithia földjére (saját műve 2007-ből), Narnia krónikái, az 1985-ös Legenda (Tom Cruise-zal a főszerepben) és a Charlie és a Csokigyár. Csupó látványosan nem akar újat mondani, csupán átismételni, ezredszer is felmondani, hogy a világ - amíg azt gőg és gyűlölet irányítja - az örök sötétség, a Hold birodalma felé tart. Így Maria Merrywaether-nek, az árván és szegényen maradt leánynak - ő a legújabb kiválasztott Holdhercegnő - sincs más küldetése, mint megmenteni és megváltani Holdföldét két család, a Merryweatherek és a De Noirok ősöktől eredő, értelmetlen acsarkodásától.

Zene

Film - Orphea az álvilágban - Christine Jeffs: Tiszta napfény

A menetrend pofonegyszerű, ha a kommandós nem lövi pofán a drogdílert huszonöt golyóval kilenc másodperc alatt, akkor a cucc mehet a Sundance-re. Vagy a "független filmek" bármelyik "seregszemléjére". Ha persze valaki díjat is akar, nem árt a hősnőnek s. k. eltemetni a nagymamát az esőben - s szerencsétlenkedését negyedórán keresztül álló kamerával, vágás nélkül mutatni. Nehéz meló ez, de hát nagy a verseny - a világ ugyan tele igényes filmfesztiválokkal, de a közszolgálati tévék bár kapnak fejpénzt a csütörtökön éjfél körül kezdődő "művészi értékeket hordozó" filmművekért, de a nézettségüket is mérik, amiért végül egyszer van csak a héten csütörtök. Ám hiába a milliónyi elföldelt nagyszülő, ha saját unokája nem a saját logikája szerint szórja reá a hantokat, be kell érnünk ennyivel.

Zene

lemez - LIGHTNING BOLT: EARTHLY DELIGHTS

A 2000-es évek legjelentősebb amerikai noise-rock zenekara vitán felül a providence-i Lightning Bolt duó volt, amely a szélsebes, nehezen követhető ritmusokban ropogó dobokból és a csellóhangolású, negyedik húrként bendzsóhúrral felszerelt, röfögősre-sivalkodósra torzított basszusgitár hangjaiból egybefolyatott, újszerűen tömény, izzóan fehér, ferde zenei humorral bőségesen megszórt zajmasszájából kétszer is tökéletes építményt formázott az évtized közepén (Wonderful Rainbow, 2003; Hypermagic Mountain, 2005). A zenekar négy év után most megjelent új lemeze előtt a legfőbb kérdés csakis az lehetett, hogy vajon a karneváli zsibongás e két védőszentje kísérletet tesz-e a fokozhatatlan meghaladására vagy sem.

Zene

színház - CSEHOV HÁROM NőVÉR

című darabját hozta el hozzánk a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata, Tompa Gábor rendezésében. A produkciót jóval megelőzte a híre: fesztiváldíjak, hangos sikerek kísérik a bemutató óta. Tompa a műsorfüzetben érdekes koncepcióról számol be, de az előadás izgalmasabb.

Zene

Lemez - Fejszével vágod le - Converge: Axe To Fall

Jó kérdés, hogy vajon a Converge tagjainak áldás-e vagy átok, hogy annak idején, 2001-ben összehoztak egy Jane Doe című lemezt, ami azóta megkerülhetetlen hivatkozási alap minden poszthardcore-t és egyáltalán, a modern, huszonegyedik századi kemény zenét érintő diskurzusban. Hasonlóan meghatározó alkotásként egyedül talán a svéd Refused The Shape Of Punk To Come című örökbecsűje ugrik be, de az egyrészt még a múlt század kilencvenes éveiben készült, másrészt a Refused nem sokkal az album kiadása után feloszlott, a Converge viszont 2001 óta a harmadik lemezét adja ki, és mint azt borítékolhatjuk, illetve ebben az írásban látható is: az Axe To Fallnál sem fogják megállni a kritikusok, hogy ne emlegessék a Jane Doe-t akár rögtön az első mondatban.

Zene

Film - Fél lábbal - Jim Jarmusch: Az irányítás határai

Régi kedvencünk talán azon kevés kortárs filmrendezők egyike, akik még megengedhetik maguknak (szemben például Wim Wendersszel) a gitártokviccet. Igazi szakállas poén ez, tudja ezt Jarmusch is, a szőrös régiségek nagy barátja, nem is tesz úgy, mintha főszereplőjének, e gitártokkal közlekedő, bérgyilkosgyanús idegennek bármi köze is lenne a körülötte elterülő valósághoz. Belső valóságának is csak a külső megnyilvánulásaiig jutunk, pedánsan végrehajtott relaxációs gyakorlatai és feltűnő kávéfogyasztási szokásai azonban halovány díszítések csupán egy üresen hagyott karakteren.

Zene

Lemez - Világos beszéd - Les Triaboliques: Rivermudtwilight

Hogy miért franciásan nevezték el magukat, miközben mindhárman az amerikai zene gigantikus kavalkádjában vélik fölfedezni a zenei gyökereiket, miközben ők maguk britek, azt nyilván tőlük kellene megkérdezni. A névadó szójátékból a hármas szám - az ő hármasuk - valamiféle ördögi bűvölete sejlik föl, amit legfeljebb élettapasztalatoktól edzett arcvonásaik igazolhatnának, viszont amit hallunk tőlük, ahhoz egészen másféle szavakkal kellene közeledni. Nyers és lágy, halk és kesernyés, áttetsző és cizelláltan kifinomult - efféle fogalompárosokat bagzat össze az ember emelkedett zavarában.

Zene

film - PARANORMAL ACTIVITY

M. Night Shyamalan tavaly azzal igyekezett frászt hozni a publikumra, hogy lesből lefilmezett (s így növényjogaiban mélyen megsértett) egy csomó fűt, fát s bokrot, majd úgy mutogatta őket, mint ádáz ellenségeinket, melyek bosszúból a sok szennyezésért, öngyilkosságra ösztönző gázokat eregetnek miránk, bűnös kipufogókra - nos, ezek után tényleg nem maradt más, mint visszatérni a horror alapjaihoz.

Zene

Koncert - Decens ősz - Tom Jones Budapesten

Az előkoncert (Florence Rawlings) után némiképp hosszúra nyúlik a várakozás, és az emberben óhatatlanul is felmerül a kissé rosszindulatú gondolat: az idősödő művészt szélütés érte, vagy egyszerűen csak elbóbiskolt fellépés előtt. Mert tagadhatatlan, hogy hiába a nyolc évvel ezelőtti fergeteges koncert, sokan azért jöttünk most el, hogy tanúi legyünk annak a harcnak, amit Tom Jones vív a korral, megnézzük, "mit tudhat még" valaki 69 évesen ebben a műfajban: önmaga paródiája lesz-e, vagy azért egy jó kis nosztalgiaest még kijön a dologból. Erre az érzésre még az is rásegít, hogy a mellettem ülő idősebb házaspár megkér, hogy ha lehet, a koncert alatt ne nagyon hajoljak előre, mert ők ezt már nem tudják megtenni, s nem látnák a színpadot.

Zene

Kiállítás - Időhurkok és gubancok - Macskabölcső

A Trafó Galéria tárlatának címe arra a gyerekjátékra utal, amelyhez csak egy darab körré kötözött zsinórra vagy pertlire van szükség. A játékosok vagy maguk fonnak belőle váltogatott ujjaikon egyre bonyolultabb hálózatokat, vagy lépésenként átadják egymásnak. Az már csak az ügyességükön múlik, hogy a fonálszerkezet visszabontható-e, netán végérvényesen összegubancolódik. Az EAST goes East program keretében bemutatott négy külföldi művész munkái is efféle, egymásból nyíló hurkokból építkeznek, és olyan kérdéseket és problémákat vetnek fel, mint fikció és valóság kapcsolata, a narráció töredékessége, a pontatlan emlékezés, a rekonstrukció lehetetlensége vagy a múlt és a jelen összegubancolódása. Az azonban nem állítható, hogy e művek könnyen felfejthetőek lennének, inkább szándékosan elbizonytalanítják a nézőt.

Zene

kiállítás - MAGDALENA FREY - HEINZ CIBULKA

Hamvas Béla A bor filozófiája című könyve valószínűleg eddig is sokakat ihletett már meg azzal a kijelentésével, hogy inni bármikor, bárhol és bárhogyan lehet. Ugyanakkor Hamvas azt is mondja, hogy ugyanezt magas borokkal csakis a legnagyobb rendben, terített, virággal díszes asztalnál, Pindarost, Keatset olvasva tegyük.

Zene

Film - A fonóban - Claudia Llosa: Fausta éneke

Limából jelentkezünk, az európai szemnek esztétikusan omladozó szegénységből: valahol itt, közelebbről egy szegényesen berendezett szobácskában dalol egymásnak anya és lánya - nem énekverseny, megrendezett feleselés folyik köztük, még csak nem is egy kitüntetett érzelmi pillanatban nyitjuk rájuk az ajtót. Sokkal inkább szóváltás ez, levegővétel, élet a fonóban. Helyben vagyunk.

Film

Film

Rövidfilm - A szabadság kényszere - Szentjóby Tamás: Kentaur

"Itt aztán fű nem terem! Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű!" - deklamálja a rikkancs a fekete-fehér presszóhodályban. "Az öreg már veszi is a kabátját. Mintha erre a pillanatra várt volna. Megy bomlasztani" - halljuk egy beszélgetés foszlányát. Bomlasztani elnyomó rendszereket szokás, a bomlasztás az elnyomók paranoiája.

Interjú

Film

"Szamuráj, mint Alain Delon"

Jim Jarmusch filmrendező

A Florida, a paradicsom, a Törvénytől sújtva, a Halott ember, a Szellemkutya, a Kávé és cigaretta, a Hervadó virágok rendezőjének tizedik filmje, Az irányítás határai megjelenésünk napján kerül a magyarországi mozikba. Az 56 éves rendezővel a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszélgettünk.

Könyv

Könyv

Elementáris szabályok - Claude Lévi-Strauss (1908-2009)

Életének 101. évében elhunyt Lévi-Strauss, a modern antropológia és korunk társadalomfilozófiájának kétségkívül egyik legmeghatározóbb személyisége. A francia tudós nézetei nemcsak szűkebb tudományterületén fejtettek ki rendkívüli hatást, hanem alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a nyugati gondolkodásban az évszázadok során az úgynevezett primitív társadalmakkal szemben szervesült előítéletek oldódjanak. Életműve az antropológia, de általában a társadalomelmélet tudománytörténetének megkerülhetetlen fejezete.

Interaktív

Az Első Magyar Média Akadémia kusza üzletpolitikája

Interaktív

Kis pali jó pali

Országszerte hetekig írtak a lapok az Első Magyar Média Akadémia körüli állítólagos csalásokról és hazugságokról. Többen a rendőrségen is feljelentették az iskolát, a tanárok egy része felmondott. Az akadémia mégis zavartalanul működik tovább.

Tudomány

Tudomány

Vérturisták Ausztriában - Sok kicsi sokra megy

Az EU jogszabályai szerint sem az emberi szerveknek, sem a vérnek nem lehet piaci ára, így ezért egyetlen donor sem kap pénzt. Viszont más a helyzet a "fáradozásra" szánt idővel és energiával: Ausztriában például nem rossz üzlet, ha valaki vérplazmadonor.

Tudomány

cyberhírek

Játékrekord A magyar internet adatforgalmi rekordja és a videojátékok globális eladási csúcsa is megdőlt a Modern Warfare 2 című háborús számítógépjáték megjelenésével. Egyelőre csak az amerikai és brit adatok nyilvánosak, ezek alapján 4,7 milliónál jár az első napi eladási mutató. Facebook Több száz Facebook-csoport felettvette át az irányításta Control Your Info nevű csapat.

Lélek