Andrej Grjazev amolyan - burleszkelemekkel megspékelt - videoblogot készített két ember tengődéséről. Negyedóránként jön a refrén: Sanya felhívja mobilon a feleségét, ordibálva magyarázza, hogy még mindig nem kapott pénzt, nem tud hazamenni. Némi lekurvázás, aztán elérzékenyülés, érzelmes búcsúzkodás. Veréb egykedvűen hallgatja, majd visszaveszi a telefont, és tovább játszik rajta. Közben jó pár percig Sanya lábát nézhetjük: bütykös és koszos. Na ja, nincs hol fürödni.
Sanya végig aggódik, hogy mi lesz a kissé retardált Verébbel, ha majd egyszer megkapják a lóvét, és mindenki megy a dolgára. A végén kiderül, hogy inkább őt kéne félteni: Veréb negyedórán át képtelen elmagyarázni neki, hogy nem csak abban a bankfiókban kaphatja meg a pénzét, ahol betette. Aztán megkapják a fizut - legalábbis a beígért összeg felét -, vesznek egy rend új ruhát, és mennek a dolgukra: Sanya az ő Irinkájához, Veréb korcsolyázni. És akkor most mi van? A nyomorúság hálás téma, sőt a benne élők néha igen mulatságosak tudnak lenni - vö. Szalacsi Sanyi és társai -, néha meg elszomorítóak, de egy dokumentumfilmtől többet várnánk. Feltéve, ha nem egyenest a Youtube-ra készült.
