"Minden, ami evidens: hamis" - Pater Sparrow filmrendező

  • Hungler Tímea
  • 2009.11.12 00:00

Film

Első nagyjátékfilmje, az 1 a legjobb operatőrnek, vágónak, producernek és látványtervezőnek járó díjat hozta el az idei szemléről - s egy hete megy a mozikban.
Első nagyjátékfilmje, az 1 a legjobb operatőrnek, vágónak, producernek és látványtervezőnek járó díjat hozta el az idei szemléről - s egy hete megy a mozikban.

Magyar Narancs: Az 1 Stanislaw Lem esszéjén, Az emberiség egy percén alapul. Hogy botlottál az írásba?

Pater Sparrow: Egy barátom nevelőapjával, Pápai Gábor karikaturistával volt egy vitám az ufókról olyan tizennégy éves koromban. Odaadott egy novelláskötetet, hogy olvassam el, mondván, neki ez volna a véleménye a témáról. A könyvben benne volt Az emberiség egy perce című esszé is, az esszében pedig az a mondat, hogy "ebből nem lehet filmet csinálni", amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Minden nagyon gyorsan változik az írásban, kicsit enciklopédikusan tárja fel a különböző dolgokat, időben és térben ide-oda ugrál, olyan, mint egy kaleidoszkóp, miközben pedig valami befogadhatatlanról beszél. Abban az időben nagyon rá voltam kattanva Peter Greenawayre és az ő sorjázós-katalogizáló filmjeire, és éreztem, hogy - a nehézségek ellenére - kiváló vizuális alapanyagot találtam, amelynek az egyes szegmenseiben az egész is megjelenik. Amikor a film producerével, Kamondi Zoltánnal fejleszteni kezdtük az ötletet, Lem mindenhol azt nyilatkozta épp, hogy soha többet nem áll szóba filmesekkel, de mi végül is felkeltettük az érdeklődését, és odaadta a jogokat. A filmben az 1 című könyvet bemutató szövegek mind Lemtől származnak: az, hogy létezik egy ilyen könyv, hogy az miként bomlik fejezetekre, és hogy mi erre a világ reakciója. Lem a szövegben tíz éven keresztül követi nyomon, hogy mi történik a könyvvel, és hogy miként változik a világ, így az írás inkább fiktív könyvkritika, hatástanulmány, mint esszé. Az archív felvételekkel a filmben végül is azt váltottuk ki, hogy miként legyünk térben és időben egyszerre több helyen.

MN: "A szeretet a normalitás mértékegysége"; "Amit a szem lát, és amit a szemben látunk, azonos"; "A helyzet önmagát szüli"; "Viszonylagosságban cselekszünk és mozgunk" - a filmet nézve rövid időn belül olyan mennyiségű szentencia zúdul a nézőre, ami komoly kihívások elé állítja.

PS: Számoltam azzal, hogy veszítek majd nézőket, de szerintem teljes félreértés, ha a művészetet szórakoztatásként fogjuk fel. A művészet szerintem hatásmechanizmusokon alapuló kommunikáció, energiák transzformálása. Ugyanazt érzem, ha szeretik a filmemet, mint ha felháborodnak rajta, mert mindkettő azt jelenti, hogy a néző energiát kapott, ami valamilyen irányban változtatja őt. Csak ne maradjon közömbös iránta! Önmagában az, hogy narratív filmeket nézünk, és hozzá vagyunk szokva ehhez a formanyelvhez, számomra nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia. Ha én alkotónak és nem szórakoztatóipari szakmunkásnak fogom fel magam, akkor kötelességem, hogy azt kommunikáljam, amit kommunikálni akarok. Nekem nem arra kell törekednem, hogy a nézők bizalmát azoknak a szabályoknak a figyelembevételével nyerjem el, amiket elvárnak tőlem, hanem azok felrúgásával. Én hiszek az őszinteségben - és úgy vagyok vele, hogy inkább azért ráncolják a homlokukat, amilyen vagyok, mint hogy azért szeressenek, amihez semmi közöm. Nekem nagyon fontos mondatok ezek (főleg Hamvas Béla-idézetek) - ezek szerint az egyszerű igazságok szerint élem az életem. Lehet ítélkezni a mondatok felett, de akkor a mondatok is ítélkezni fognak felettünk. Szóval: nem én találtam ki őket, de tudok hozzájuk kapcsolódni - megfogtak, és én is fogom őket, adtak valamiféle "iránytűszerűséget" az életben. Egy többször fogyasztható, személyes filmet igyekeztem csinálni, ami egészségügyi csomagként is szolgál. Megpróbáltam töményen belepakolni mindent, amire szerintem a nézőnek szüksége lehet. Nem is tudok mihez kezdeni azokkal a kritikákkal, melyek szerint mint "első filmes" túl sok mindent próbáltam belerakni - szerintem ez így természetes. Ami nem fért bele, az úgyis kimaradt. A legtöbben "kusza dolognak" élték meg, hogy a világ szerintem ilyen, de én paradoxonokban látom az igazságokat, hármasságokban gondolkodom, nekem minden, ami evidens, hamisnak tűnik - azért tudok másokhoz kapcsolódni, mert különbözöm tőlük, hiszen csak akkor láthatjuk meg egymást, ha meglátjuk egymásban magunkat.

MN: A filmben megjelenő karakterek ennek a világnézetnek a leképezései volnának?

PS: Nem is világnézet ez, mint inkább teória. Megdőlhet, ha van, ami megdöntse. Van a filmben négy karakter, a Maya-Al fő páros (Kerekes Vica, Mácsai Pál) és a Swan-Agnus kettős (Sinkó László, Czukor Balázs). 'ket helyeztük el a négy égtájba, és középre, ötödik elemként beraktuk Pitchet (Mucsi Zoltán). Erre a 4+1-es analógiára - például a négy személyiségtípus: kolerikus, szangvikus, melankolikus, flegma és ezek összessége - építettem a karaktereim. Ez leginkább abban a jelenetben érhető tetten, amikor az osztott képmezőn négy ipari kamerán keresztül látjuk, hogy a szereplők miként viszonyulnak az előttük fekvő könyvhöz. Vagyis az élet minden komponense csak megkülönböztetve egyesíthető!

MN: A "teóriádat" azonban narratívába ágyaztad - cselekményszinten a film középpontjában egy rejtélyes bűntény áll, amit - minthogy egy disztópiát látunk - a Valóságvédelmi Hivatal nyomozói igyekeznek felgöngyölíteni.

PS: A film első és "legfürgébb" kritikusának hivatkozása szerint "Van, aki azért csinál filmet, mert egy történetet akar elmesélni, és vannak olyanok, akik azért mesélnek el egy történetet, mert filmet akarnak csinálni". Én ebben az utóbbiban semmi pejoratívat nem látok. Ahhoz, hogy ezt a játékfilmet első filmesként leforgathassam, kellettek olyan elemek, amibe egy kurátor is belekapaszkodhat. Szerettem volna odaírni a film alá, hogy "Pater Sparrow kísérlete", de nem engedték a producerek, mondván, hogy feldobom a labdát a kritikusoknak, akik ha nem szeretik a filmet, leírhatják róla, hogy "a kísérlet nem sikerült". Nos, így is leírhatták, ha akarták. Mire feltalálnak egy gyógyszert, ami életeket ment, számos ember belehal a betegségbe. Azt, hogy a kísérlet sikerült-e, akkor lehet megállapítani, ha a kísérletezés véget ért. Ártani nem ártottam vele senkinek, és van elért eredményem is. A hibáimból pedig én is és azok is tanulhatnak, akik ezen az úton akarnak haladni. Többek között azért sem érzem kártékonynak a munkámat, mert bizonyítja, hogy más dolgok is megvalósulhatnak. Nem zavar, ha az 1-et zsánerfilmekhez is kötik, de szerintem műfajilag önálló kategória, passzolnám, hogy ez lenne az "első magyar sci-fi". Van ebben a filmben ugyanannyi horror, pornó és film noir, mint sci-fi elem - mindig azt emeltem éppen be, amire szükség volt. Számomra különben az 1 leginkább mesefilm. Szerettem volna, hogy olyan legyen, mint azok a mesefilmek, amiket gyerekkoromban néztem: a hősnek legyen egy ellensége, szerepeljenek benne olyan alakok, akik segítik az útján, szóval a történetet házi mitológiába csomagoltam. Ha pedig az 1 disztópia is, és mint ilyen a mai korunk lenyomata - ha zárójelbe rakunk mindent, ami a filmben a "könyvvel" kapcsolatos, és a könyvet behelyettesítjük az "1 című filmmel", az ember észreveheti, hogy a film körül most ugyanaz folyik, mint a filmbeli könyvvel kapcsolatban: nem tudnak vele igazán mit kezdeni. Használni, békén hagyni, felvállalni, de megtagadni sem képesek.

Neked ajánljuk