Houstonban született, 39 éves, és alig beszél magyarul, ám lélekben magyarnak vallja magát. Ezért is forgatta első nagyjátékfilmjét az angol-svájci-magyar koprodukcióban készült Szobafogságot Erzsébettelken. Az idegen ház szekrényében bujkáló fiúról szóló újságcikk ihlette film megjelenésünk napján kerül a mozikba.
*
Magyar Narancs: Miért jön egy amerikai Magyarországra filmet csinálni, miközben Svájcban él?
Daniel Young: Igen, amerikai vagyok, elsősorban tanulni és filmeket készíteni jöttem Európába, aztán, ahogy lenni szokott, egy véletlen sodort Magyarországra. Először Moszkvába mentem, Alekszandr Szokurov filmjei miatt, mert olyan filmeket akartam csinálni, mint ő.
MN: De miért forgattad pont Magyarországon ezt a filmet? Egyáltalán nem fontos, hol játszódik.
DY: Nekem ez a film teljesen magyar. Angolul játszódik ugyan valahol, nem is tudjuk, hol, tehát a helyszín sem egyértelműen Magyarország, de a személyes érzések, az érzelmek és a karakterek nekem nagyon is magyarok. Ezzel a fajta cinikus humorral csak itt találkoztam, először a 90-es években, ezt építettem be a filmbe.
MN: Egyáltalán nem tűnnek magyarnak a szereplők, és nemcsak azért, mert angolul beszélnek.
DY: Ne felejtsd el, hogy én Amerikából jövök. Az akkor még kommunista országokat én csak Szokurov filmjeiből ismertem, és azt hittem, csupa nyomoronc zombit fogok itt találni. De itt megtanultam és a saját szememmel láttam, hogy a rendszer talán egy nagy darab szar volt, de attól az emberek még emberek, jó emberek maradtak, és a lehető legjobbat hozták ki a rendszer nyomása alatt is magukból. Szerintem a magyarok zsenik, nagyon jól játszanak az élettel, a szexszel, a barátsággal és az emberi kapcsolatokkal. Azt érzem, hogy az itt elő embereknek van története és történelme. A magyar barátaim nyitották ki nekem a világot.
MN: Hogyan sikerült támogatást kapni az MMKA-tól?
DY: Egyszerűen ravasz voltam; á, csak viccelek, keményen megdolgoztam érte. Előtte már három filmet forgattam Magyarországon, főleg rövidfilmeket, a Balázs Béla Stúdióban. Egyszerűen részese lettem a szakmának, bennfentessé váltam, és kicsit magyarrá is. Minden országnak megvan a hulláma, ami elvisz oda, ahova el akarsz jutni, ha szörfös szemszögből nézzük.
MN: És milyen a magyar hullám?
DY: Szar, nagyon szar. De a szörfözés után kimész a partra, ahol várnak a barátaid, te leülsz közéjük, és bedobod a jól megérdemelt sörödet egy unikum kíséretében, rágyújtasz, és azt mondod, most már minden rendben van.
MN: Az, hogy pszichológiát tanultál, segít a karakterek megformálásában és a dialógusok megírásában?
DY: Persze, de jelen film esetében, ami szerintem egy női film, nőkről szól, nőknek, nem ez segített, hanem az apukám. ' nőgyógyász, rengeteget tud a nőkről, hiszen nők közt éli az életét reggeltől estig, negyven éve.
MN: Női film volna?
DY: Igen, tudom, mit akarok mondani, és van is mit mondanom. Lehet szeretni a filmet, vagy utálni, de az biztos, hogy hat rád. Érzed, hogy más, mint a többi, mert nem klisékkel dolgozom. Az volna jó, ha minden anya megnézné a lányával, ezt a filmet nekik szánom. Ilyet szerintem még ilyen aspektusból senki sem csinált. Ha megpróbálod a filmet és a két nő viszonyát megérteni, és sikerül is, akkor tudsz valamit...
MN: Mi tartott hat évig? Közben hányszor adtad fel?
DY: Alapvetően optimista ember vagyok. Körülöttem már mindenki feladta, és kicsit mindenki az anyukámat játszotta, és azt mondta, adjam fel, és keressek egy normális állást, amiből meg is tudok élni. De nem adtam fel, mert szerintem erre születtem. Ezt a hat évet teljesen kitöltötte a film. Állandóan úton voltam a három ország közt, 15 producerrel kellett egyeztetnem és tárgyalnom. Igazából büszke lehetne rám az ország, hogy jön egy hülye, aki megmozgatja az egész európai filmgyártást azért, hogy részben magyar filmet forgathasson.
MN: Eredetileg Györgyi Annát akartad a főszerepre. Ez miért módosult Rachael Blake-re?
DY: Hat éve, amikor már kész volt a film ötlete és a forgatókönyv, az MMKA kért tőlem egy trailert, mert meg akartak győződni róla, hogy menni fog a dolog. Azt még Györgyi Annával és Nagy Ervinnel forgattam le. Anna gyönyörű nő és fantasztikus színésznő, de féltem attól, hogy a két főszereplőt magyarul kell instruálnom, ezért egy ausztrál színésznő mellett döntöttem.
MN: Tényleg thriller volna? Nekem sokszor hiányzik a kellő feszültség.
DY: Nem szeretek belemenni ebbe a zsánerdologba, mindegy, minek hívjuk. Nekem thriller, jobban mondva egy perverz pszichológiai dráma.
MN: Ha nem fontos, hogy melyik országban játszódik, akkor miért szólaltatod meg Nagy Ervint néha magyarul. Folyamatosan angolul beszél, néha meg kiszól magyarul csak úgy, minden indok nélkül.
DY: Miért ne, ő egy magyar színész. A magyar nagyon erotikus nyelv, amikor külföldi ismerőseimnek megmutattam a trailert, a nők szinte kivétel nélkül felizgultak, és ez nemcsak Ervin fizimiskájának köszönhető, hanem a magyar nyelvnek is. A magyarok nagyon jók a szexben, és ez érződik a nyelven is, miért ne mutassuk meg. Másrészt meg azt gondolom, ha a jövőben magyar filmeket akarunk készíteni, akkor mindenképp nemzetközi koprodukciókban kell gondolkoznunk, mert az igazán jó film sok, egyre több pénzbe kerül, csak így lehet Hollywoodnak ellene menni.
MN: Amíg Nagy Ervin végig alsógatyában sasszézik a vásznon, a nőket kizárólag ruhában mutatod, még szex közben is. Miért?
DY: Ezt megint csak azzal magyaráznám, hogy a Szobafogság női film, nőknek szántam, és melyik nő néz szívesen egy másik meztelen női testet 93 percen át? Másrészt Charlotte még kislány, azt sem szerettem volna, ha otthon valamelyik pedofil az ő bájaira csorgatja a nyálát.
A Szobafogság c. filmről írt kritikánk a Visszhang rovatban olvasható.
