Publicisztika
A hátsó polcról
Hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltté jelölése mögött milyen belszocialista hatalmi dinamika működött, az biztos érdekes történet (a részleteket lásd néhány oldallal beljebb), és még érdekesebb, ha történelmi perspektívába állítjuk. Horn Gyula, az MSZP mindmáig legtermészetesebb, örökös, legörökösebb, legminiszterelnökebb miniszterelnök-jelöltje után 2002-ben már egy külső alvállalkozó végezte el a feladatot, ahogy 2004-ben, majd 2006-ban sem a párt valamely régi főkutyája verekedte magát a csúcsra - ehhez képest vajon mit árul el a baloldal jelenlegi állapotáról Mesterházy jelölése? Aki ugyan régi pártmotoros, és saját nevelés is, ám eddig annyira a második vonalban tett-vett, s a természetes szelekció szerint annyira nem őneki kellett volna következnie, hogy megtalálását akár a poszthorniánus gyakorlat folytatásának is tekinthetjük. Az MSZP erős ember ötvenesei - Szili, Kiss Péter, Szekeres, és még páran - részben egymással voltak elfoglalva, részben meg bátran elfutottak a verés elől. Mesterházy, a féloutsider így került képbe - és a becsületére válik, hogy ő legalább elvállalta. Nyilván vannak ennél szarabb állások is per pillanat a hazában, csak most egy sem jut közülük az eszünkbe.