Magyar Narancs: A korszak írónőiről az elmúlt fél évszázadban magyarul egyetlen átfogó értékelés sem jelent meg. Miért lehetnek érdekesek a 19. század végén, 20. század elején élt, itthon már régen elfeledett szerzőnők és műveik a kanadai olvasóknak, illetve az angol nyelven olvasók jóval népesebb táborának?
Agatha Schwartz: Kanadában - mint Amerikában és általában az angol nyelvű világban - nagy érdeklődés mutatkozik a nő írók iránt. Évtizedek óta folyik a női írókkal és általában a nők történelmével foglalkozó kutatás, és igen népszerű kutatási ág. Osztrák és magyar írónőkkel viszont nemigen foglalkozik senki errefelé, egyáltalán, Kelet-Közép-Európa nem nagyon ismert Észak-Amerikában. Ebből a szempontból valóban újdonság ez a könyv, mert olyan női irodalmat mutat be, ami nem nyugat-európai, nem észak-amerikai, és nem harmadik világbeli.
MN: Az érdeklődés a női irodalom iránt Nyugaton az 1970-es évektől tart, és mára világszerte rengeteg egyetemen létesültek a témával foglalkozó Gender Studies tanszékek. A magyar egyetemeken egyet sem hoztak létre, bár hallani róla, hogy a közeljövőben kurzusokat indítanak a kor írónőiről - férfi professzorok.
AS: A téma iránt kisebb az érdeklődés, mint Nyugaton, bár ez nemcsak Magyarországra jellemző, hanem lényegében egész Kelet-Európára, aminek több oka is lehet. Egyrészt a kommunizmusra való reakció, mert a kommunista időszak alatt a nőknek "állami emancipáció" jutott, s ez elvette a kedvüket, és most újra akarják élni a nőiességüket, ami persze valójában egy társadalmi konstrukció. Más kelet-európai államokban is megfigyelhető hasonló idegenkedés a feminizmustól. Azt mondják, ez nyugati felhozatal, minket nem érdekel, különben is, a nyugati feministák nem nőiesek. Másrészt Magyarországon az emberek nem is tudják, hogy a feminizmusnak vannak helyi hagyományai. Pedig régen is volt nőmozgalom, és már a 18. században születtek olyan írások, amelyek több jogot követeltek a nőknek. Ami az egyetemi oktatást illeti, ha férfiak tanítják a tárgyat, akkor a patriarchátus érvényesül, aminek egyik alaptétele a férfiak strukturális hatalma. Ha valami új, érdekesnek ígérkező vagy presztízzsel kecsegtető dolog bukkan fel, például új foglalkozás jön létre, a férfiaknak jobb feltételeik vannak hozzá, hogy a nőket megelőzve odaférkőzzenek, főleg ha nincsenek olyan ellenstruktúrák, amelyek a nőket előreléptetnék. De Észak-Amerikában is nagyon fájdalmas folyamat vezetett odáig, amíg a témát elfogadták.
MN: A századforduló táján Ausztriában és Magyarországon is megjelentek a női egyenjogúságért síkraszálló egyesületek, melyek ugyan tudtak egymásról, a folyóirataikban ismertették a másik publikációit, de mint könyvében leszögezi, "teljesen autonóm mozgalmak" voltak, azaz nem tartottak egymással érdemi kapcsolatot, annak ellenére, hogy ugyanabban az államban működtek, egyaránt a középosztálybeli nők szervezetei voltak és nagyjából ugyanazokért a célokért küzdöttek. Mi lehet a szorosabb kommunikáció hiányának az oka?
AS: Talán azzal magyarázható, hogy Magyarországon fontos szerepet játszott a nemzeti szempont. Szükségesnek találhatták, hogy a nőmozgalom magyar legyen, és ne az osztrák nőmozgalom egyik ága. E tekintetben is a saját autonómia fejlesztése lehetett a cél. A magyar nőmozgalom inkább a német, illetve az angol nőmozgalomból merített, bár az osztrákot is ismerte. Az osztrák egyébként kicsit később jött létre, a német már jó két évtizede létezett, amikor Ausztriában az 1890-es években az első országos egyesületeket megalapították. De például a Feminista Egyesületet 1904-ben létrehozó Bédy-Schwimmer Rózsa, akinek az írásai megjelentek németül is, ismert volt Nyugaton, így Ausztriában is.
MN: Könyvében a századforduló Monarchiájának irodalmáról leszögezi, hogy az osztrák és a magyar modernizmus egy lényeges ponton mindenképpen különbözött egymástól: a magyar írók a 20. század elején is még mindig a nemzeti identitás mibenlétével bajlódtak. Az írónők esetében is így volt ez? Mi módon jelenik meg műveikben a nacionalista szemléletmód?
AS: A szemléletmódjukat nem nevezném nacionalistának. A századforduló irodalmából persze vettek át bizonyos negatív elemeket; az antiszemitizmus például nő íróknál is megtalálható. E tekintetben Ritoók Emmát említeném, sőt már Lux Terkánál is vannak nyomai. Az írónőknél inkább olyan témák vetődnek fel, amelyek a férfi írókat nem foglalkoztatták: a női szubjektum kérdése, az úgynevezett "új nő" problematikája és a nőemancipáció.
MN: De a korszak írónőit foglalkoztathatta, hogy milyen legyen ez az "új nő", aki egyben magyar.
AS: Az igaz, hogy az "új nő" képe a magyaroknál valamivel konzervatívabb - kevesebb a boldog "új nő", mint a korabeli osztrák írónőknél. Utóbbiaknál vannak boldog szingli nők is, akik számára a boldogság nem feltétlenül abban rejlik, hogy férjhez kell menni mindenáron. Ha egy osztrák hősnő kilép egy boldogtalan kapcsolatból, attól még megvalósíthatja a saját álmait, bár lehet, hogy majd a házasságot választja, de csak ha ehhez nem kell feladnia önmagát. Az egyedülálló magyar hősnők viszont rendszerint férjhez mennek.
MN: Figyelemre méltó megállapítása, hogy bár ausztriai társaikéhoz hasonlóan a magyar írónőknek már az 1880-as évektől egyik fő témájuk a nőket hátrányosan megkülönböztető kettős mérce, például, hogy a fiatal férfiak házasság előtti testi kapcsolatait elnézték, míg ugyanezt szigorúan tiltották a fiatal nőknek, az osztrákhoz képest a magyar női irodalomban kevésbé jelenik meg a nők szexualitáshoz való joga. Nemigen akad olyan hősnő, aki örömet talál a testi kapcsolatban.
AS: A szexualitás a magyar írónőknél is téma, viszont nem írnak róla annyira explicit módon, mint az osztrákok. Grete Meisel-Hess például nyíltan taglalja, sőt a nemi erőszakot is részletekbe menően ábrázolja. Ez 1902-ben tényleg forradalmi tett volt, hiszen a házasságban elkövetett nemi erőszakról az irodalomban korábban nem esett szó. ' Fanny Roth című regényében részletesen leír egy nászéjszakán történő erőszakos aktust. A magyar írónőknél ilyesmit nem találni, bár Szederkényi Annánál történik utalás az erőszakra, mivel a nászéjszakának, annak következtében, hogy a férfiaknak már volt szexuális tapasztalata, de a fiatal nők teljesen tudatlanul kerültek a házasságba, és egészen mást várt a nő a férfitól, mint a férfi a nőtől, valamiképpen erőszakos aktussá kellett válnia. De Szederkényi nem használ olyan direkt nyelvezetet, nem ábrázolja a történteket olyan naturalisztikusan, mint Meisel-Hess. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy az osztrák írónők ezeket a műveket sokszor Németországban adták ki, és Berlint nyitottabb kulturális légkör jellemezte, mint Bécset, ahol a szemléletmód igen konzervatív volt. Talán a berlini publikálás lehetősége is befolyásolta, hogy néhány osztrák írónő ennyire nyíltan írt a szexualitásról. A magyar olvasóközönség sem volt még erre a nyíltságra felkészülve.
MN: Ezek az írónők népszerűek voltak Ausztriában?
AS: Igen, Meisel-Hess könyvei bestsellerek voltak, Maria Janitschek művei is, aki egyébként Magyarországon született. Korukban nagyon is ismertek voltak, ugyanúgy, mint Magyarországon Erdős Renée, bár az ő A nagy sikoly című, a női szexualitást merészen ábrázoló regénye már valamivel később, az 1920-as években jelent meg.
MN: A kor női irodalmának másik fő témája a tanuláshoz, a munkavállaláshoz, anyagi függetlenséghez való jog. Több osztrák hősnővel szemben, akik identitáskeresésük során a karrier kedvéért lemondanak arról, hogy gyereket szüljenek, a saját lábukra álló magyar hősnők végül szinte mindig meggondolják magukat. Nemigen akad olyan, aki ki merné jelenteni, hogy a függetlenség ára a gyermektelenség lehet. A magyar szerzők mintha kitértek volna előle, hogy szembenézzenek ezzel a századfordulón jelentkező új problémával.
AS: A szingli életmód nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nő boldogtalan, de a magyar női irodalomban az egyedül élés nem választási lehetőség, hanem kényszerűség. Ha a hősnők nem találtak maguknak megfelelő partnert, és ezért gyermektelenek maradtak, mindig keresnek valami szurrogátumot, helyettest, például egy unokahúgot, akinek a gyerekével törődhetnek, s ily módon élik ki az anyaságot. A hősnő számára Erdős A nagy sikolyának végén is a gyerek az alfa és ómega, a női élet legmélyebb beteljesítése. Az osztrákoknál ez nem felétlenül van így, annak ellenére, hogy az anyaságot ők is nagyon ajánlották. Náluk az egyedül élésnek pozitív tartalma is lehet. Ha a nő megtalálja azt a partnert, aki biztosítja a szabadságát intellektuális vagy más téren, akkor legyen gyerek, de ha nem, hát nem. Grete Meisel-Hess említett regénye is erről szól. Fanny Roth fiatal nő, akinek a házassága nem sikerül, elhagyja a férjét, és önálló művész lesz, mert fontos neki az önmegvalósítás, s a mű azzal végződik, hogy ha rálel a megfelelő partnerre, akkor talán majd szül gyereket.
MN: A korszak magyar írónői itthon másodrangúnak számítanak. Ön szerint jók ezek a könyvek?
AS: Nagyon sok érdekes alkotás található köztük, amelyek jól vannak megírva. Lux Terkát például igazságtalanul hagyták ki az irodalmi kánonból, különösen, ha a nagyváros ábrázolásáról van szó. Műveiben, a Budapest vagy a Leányok című regényeiben azt ábrázolja, hogy egy fiatal nő szempontjából milyen volt a nagyvárosi élet a századfordulón. Az 1930-as években még elismerték, hogy ezek az írónők fontosak, sokan közülük új formákat használnak, és nem egyszerűen szórakoztató irodalmat írnak. Benne voltak a kánonban, például Pintér Jenő irodalomtörténeti munkájában is szerepelnek. Azóta kiestek a kánonból, mert a második világháború után kisöpörték őket.
