Film

Stratton

  • 2018. január 7.

Film

Trend manapság motorcsónakra kapva üldözni az ellent. Nemrégiben Samuel L. Jackson tüzelt a vízben (és vizelt a tűzben), s máris itt van lövöldözni angol kollégája, Dominic Cooper. A Sokkal több mint testőr c. halhatatlan opusban a határidő-dramaturgia szabta meg a piff-puff ritmusát – itt is. Ott végtelenül különlegesen kiképzett ügynökök küzdöttek vérszomjas szláv banditák ellen – itt is. Ott egy áruló szolgáltatta ki a derék harcosokat a nyugati civilizációt legyűrni kívánó gonoszoknak – itt is. Ott, hogy a kedves néző vidáman tudja elfogyasztani a sok lőtt sebet, kiloccsant agyvelőt, fölrobbant járművet, az egész cucc humorba volt lógatva.

Na, az itt nincs.

Itt a rendkívül legkülönlegesebb elitharcos angol deszantkommandó nagyon speciálisan kiképzett főcsővezetője, ha éppen nem a ravaszt nyomkerássza hipermodern, kétéltű lőfegyverén, akkor igen komoran néz, s látszik rajta, hogy a világ megmentése foglalkoztatja egyedül, meg az, hogy minden körülmények között megőrizze roppant férfias testtartását. Ő bizony a gyárudvar közepéről, a géppityut leszámítva úgyszólván egy szál pöcsben szedegeti le az emeleti fedezékekből lődözőket. Az meg csak természetes, hogy a legkülönlegesebb egység legkülönlegesebb parancsnoka (aki egy nő, ahogy az már lenni szokott a deszantos szakmában) megnyílik neki, s magánéleti problémáit (egykori románcát az aktuális főgonosszal, naná) vele megosztja…

Sanszos, hogy a még akciófilmes vonalon is amatőr történet- és jellemépítés dacára ez a színtiszta klisékből összehordott marhaság hamarosan folytatódik.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.