Szigorúbb lesz a kínai akkumulátorgyárakkal szemben az EU
Ursula von der Leyen bejelentése hosszabb távon a magyar kormányt érintheti érzékenyen.
Ursula von der Leyen bejelentése hosszabb távon a magyar kormányt érintheti érzékenyen.
Csak húsz százalék nyitott rá, hogy fogyasszon ilyen ételekből.
Szijjártó Péter tartott sajtótájékoztatót, kritikákra is reagált.
A vártnál lassabban, de tovább csökkent az infláció.
A dolgozók közel kétharmada több mint két évtizede állt a gyár alkalmazásában.
Mindenre, így élelmiszerre, üzemanyagra, szórakozásra is kevesebbet költünk. Egyedül a gyógyszereladások nőttek meg.
A repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, további tárgyalásokba kezdenek.
Két postai társaságban összesen 66,9 százalékban tulajdonos a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., ami az államé.
"Küldetésünk az álhírek elleni küzdelem, örömmel vetjük be tudásunkat a lengyel piacon", nyilatkozta Varga Zoltán.
2021-ben még a hazai sertés elsőségét hangoztaták, de álláspontjuk szerint akkor még egészen más gazdasági helyzet volt.
Korábban már voltak róla piaci pletykák, hogy mi lesz a vállalat új neve.