Hivatalos ajánlatot nyújtott be a magyar állam a Budapest Airport többségi tulajdonrészére

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 5.

Gazdaság

A repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, további tárgyalásokba kezdenek.

Hivatalos ajánlatot nyújtott be a magyar állam a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül – írja a Bloomberg értesüléseire hivatkozva a Portfolio.hu

Egy neve elhallgatását kérő személy az amerikai lapnak arról beszélt, a repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, további hivatalos tárgyalásokba kezdenek. Az ügy részleteit jól ismerő forrás szerint 

a magyar állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy másik, meg nem nevezett repülőtér-üzemeltető szerezheti meg. 

Az ajánlat benyújtásával kapcsolatban a Portfolio.hu emlékeztetett, először 2020-ban röppent fel a hír, hogy egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyal a Budapest Airport megvásárlásáról, amelynek az egyik leggazdagabb hazai ingatlanpiaci befektető, Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója is a tagja. Egy évvel később arról szóltak a hírek, hogy az állam venné meg a repteret, 2021 októberében pedig már egy 4,44 milliárd eurós vételi ajánlatról is szó volt. Idén januárban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy társbefektetővel veheti meg a Budapest Airportot a magyar állam, aki üzemeltetné is a repteret, a felvásárlás szerinte ráadásul 2023 végére zárulhat le és katari befektetőt említett mint lehetséges partnert.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.