Bezárja gyárát az autóipari vállalat Gödöllőn, 800 embert küldenek el

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 7.

Gazdaság

A dolgozók közel kétharmada több mint két évtizede állt a gyár alkalmazásában. 

A 24.hu értesülése szerint Lear Corporation Hungary Kft. szerdán, munkásgyűlés keretében bejelentette, hogy a gödöllői gyáregységét bezárja. Az amerikai gyökerű Lear beszállítócég 1992 óta van jelen a magyar járműiparban, és egyebek közt elektromos kábelelosztó egységek (kábelkorbács) gyártásával foglalkozik.

A portál megkereste Kozma Zsoltot, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnökét, aki elmondta:

szerdán a cég egy több mint 800 fős csoportos létszámleépítést jelentett be, ami gyakorlatilag a gödöllői kábelkorbácsgyár becsukását jelenti.

A társaság valószínűleg úgy ítélte meg, hogy Magyarországon már túl magas munkaerő-költséggel jár a termelés. A kábelkorbácsgyártás alacsony hozzáadott értéktartalmú, nagy élőmunka igényű technológiát igényel, amelyet nem lehet robotizálni. Az ágazat leépülését már az elmúlt években is megtapasztalták az érdekképviseletnél: a vállalat éppen öt évvel ezelőtt záratta be 500 fős gyöngyösi kábelkorbács-üzemét, és a gödöllői egységnél is több száz fős leépítések voltak.

A szakszervezethez eljutott információk alapján a gödöllői üzem nem kapott kormányzati támogatást, és létszámtartási kötelezettsége sincsen. A gyár munkatársai szomorú, de nyugodt légkörben vették tudomásul munkahelyük megszüntetését, az elnök ismeretei szerint a dolgozók közel kétharmada több mint két évtizede állt a gyár alkalmazásában, sokan közülük pár évvel a nyugdíj előtt vannak, így számukra nem könnyű a mostani helyzetet feldolgozni.

A Lear Corporation Hungary Kft. 276,2 milliárd forintos árbevétellel zárta az évet, amely közel 19 százalékos növekedést tükrözött 2021-hez képest, miközben közel 6,3 milliárdos adózott nyereséget termelt, amely 24 százalékos visszaesést jelentett.  A cég a gödöllői egységen felül Győrben egy autóülésgyártó üzemet is működtet, amely az Audi Hungaria Zrt. beszállítója, számolt be a lap. 

Hasonló helyzet történt pár hete Vácon, ahol az IBM Data Storage Systems Kft. döntött úgy, hogy a helyi egységét áthelyezi Mexikóba. A döntés több mint 400 embert érint. A témával a Magyar Narancs részletesen foglalkozott. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.