Egy év alatt 50 százalékos növekedést ért el Mészáros Lőrinc szuperbankja

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 31.

Gazdaság

Az MBH Bank adózás előtti eredménye 165,5 milliárd forint volt.

Az  MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az idei első félévben, ami 50,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva, a jelentősen javuló jövedelmezőség elsősorban a bázisidőszakhoz képest 51 százalékkal, 327,9 milliárd forintra emelkedő bevételek hatása. Az adózás előtti eredmény 165,5 milliárd forintot ért el, ami 60,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.

Az MBH Bank mérlegfőösszege 3 százalékkal 10 487 milliárd forintra, saját tőkéje pedig 22,7 százalékos emelkedést követően 893 milliárd forintra nőtt 2022 első fél évéhez képest. A korrigált, tőkearányos megtérülés az idei első fél évben 33,8 százalék volt.

Az MTI beszámolójában úgy fogalmaznak,

a magyar bankpiacon kimagasló, és nemzetközi viszonylatban is figyelemreméltó 

eredményről az MBH Bank elnök-vezérigazgatója, Barna Zsolt azt mondta, „több éves fúziós folyamat áll mögöttük, amelynek első pozitív hatásai már az üzleti teljesítményükben is megmutatkoznak”.

A közleményben azt is írták, hogy nyereséges első fél évet zárt az MBH bankcsoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank Nyrt. is, aminek adózás előtti eredménye 2,97 milliárd forint volt 2023 első hat hónapjában, ami 2 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A bankadótól és az extraprofitadótól megtisztított teljes átfogó jövedelem 4,3 milliárd forint volt.

A magyar szuperbank születésének körülményeit ebben a publicisztikában elemeztük:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.