Kormány: megvan az alku a 200 ezres minimálbérről
Már csak véglegesíteni kell a megállapodást.
Már csak véglegesíteni kell a megállapodást.
Egy 1600 négyzetméteresnél nagyobb budai telken építkezik a Wellis Zrt. vezérigazgatójának, Czafik Zsoltnak az érdekeltségébe tartozó ingatlanos cég.
Az amerikai cég sorra köti az új szerződéseket az országokkal.
A londoni pénzügyi vezető végkielégítése forintban több mint egymilliárd lesz.
Igyekeznek lenyugtatni a felvásárlási lázban égő dízelautósokat.
Túl gyorsan és túl sokat drágult a faáru, a GVH az okokra volt kíváncsi.
A magyar áfakulcs is magasabb, és egyes élelmiszerek Ausztriában kimondottan olcsóbbak.
Megnőtt a cellulóz ára, de a könyvek esetében nem kell drágulással számolni.
A közelgő pénzügyi válság hozzájárulhat ahhoz, hogy az eurozóna két blokkra szakadjon – legalábbis a jegybank elnök szerint.
Az 1957-ben és utána születettek 65 éves kortól mehetnek csak nyugdíjba.
A kormánynak 1500 milliárd forintot is megérhet a nemzetközi repülőtér, erre valószínűleg már a német tulajdonos sem mond majd nemet.