MOL: Csak a pánikvásárlás okoz készlethiányt, van elég AdBlue

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. október 29.

Gazdaság

Igyekeznek lenyugtatni a felvásárlási lázban égő dízelautósokat.

Közleményben igyekszik felhívni a MOL a figyelmet arra, hogy a dízelautókhoz szükséges AdBlue alapanyag pánikfelvásárlása miatt alakulhat ki éppen az a hiányhelyzet, amelytől a vásárlók tartanak. Ráadásul hiába halmoznak fel készleteket, hangsúlyozzák: az AdBlue adalék romlandó! A rossz minőségű, lejárt szavatosságú adalékanyag költséges javítással járó műszaki problémákat, akár maradandó károsodást is okozhat a járművekben.

 A vállalat tájékoztatása szerint a Molnak van elég AdBlue-ja ahhoz, hogy kielégítse a normál fogyasztói igényeket, sőt szeptember óta 20 százalékkal többet kap a gyártóktól.

 Ha a fogyasztók csak a szükséges mennyiséget vásárolják meg, akkor rövid időn belül helyreáll a piac és mindenkinek jut majd a termékből

 - hangsúlyozták a közleményben.

A dízelmotoros járművek adalékanyagát személygépjárművek esetén jellemzően 10 ezer kilométerenként, nehézteher-gépjárművek esetén pedig 5 ezer kilométerenként érdemes utántölteni. A Molhoz, mint forgalmazóhoz továbbra is annyi AdBlue érkezik a gyártóktól, amellyel normál kereslet esetén biztosítani tudja az autósok zavartalan ellátását - jelezték.

 A készlethiányt a sajtóhírek nyomán kialakult pánikfelvásárlás, és a 10-20-szorosára nőtt lakossági kereslet okozza - közölte a Mol. Mint írták, a tömeges, részben nyerészkedési célú felvásárlás felborította a magyar piacot.

A Mol továbbra is arra kéri a fogyasztókat: csak megbízható forrásból és valóban szükséges mennyiséget vásároljanak a termékből, hogy rövid időn belül elegendő AdBlue lehessen a kutakon a hét minden napján.

A Mol egyébkénr szerdán közölte az MTI-vel, hogy a tömeges felvásárlások miatt korlátozta az AdBlue értékesítését. Az ellátásbiztonság érdekében egy tranzakción belül 1 darab kannás terméket lehet vásárolni, a pisztolyos AdBlue-tankolásnál pedig legfeljebb 50 liter az alkalmanként kiadható mennyiség. A Mol töltőállomásain a közfeladatot ellátó szervek, a mentők, a tűzoltóság, a rendőrség a készlet erejéig továbbra is korlátozások nélkül vásárolhat. A vállalat tájékoztatása szerint a gáz drágulása miatt egész Európában hiánycikk az AdBlue. A Mol bízik a helyzet gyors rendeződésében, addig is gondoskodik a készletei rendszeres feltöltéséről - tették hozzá.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.