Gazdaság
Csúcsra járatjuk, rekordokat dönt: hogyan terhelik meg a környezetet a klímaberendezések?
A mind forróbb nyarak elkerülhetetlenné teszik a klímaberendezések bevetését. Csakhogy a használatuk legalább annyi gondot okoz, mint amennyi enyhet ad.
Direkt36: Szijjártó régi barátjának cége is dolgozott a BMW-gyár építésén
A lap információi szerint Benkő Szilárd cége jól járt a miniszter által nyomatott beruházással.
Vizsgálja a Coca-Colát, a Szentkirályit és a Fonte Vivát a GVH
A PET-palackok újrahasznosíthatóságára vonatkozó állításaikkal megtéveszthették a fogyasztókat.
Világszterte hódít a sajátmárkás termék, a főzés és az otthoni szórakozás
Az EY kutatása szerint világszerte megütötte az embereket az infláció.
Már a kínai BYD adja el a legtöbb elektromos autót a magyar piacon
Tavaly gyár létesítését ígérték Szegeden.
Újabb vizsgálatot indított a GVH a Wizz Airrel szemben
Mindössze három nappal a legutóbbi eljárás lezárása után.
Új helyfoglalási lehetőség a MÁV-val összeolvadó Volánnál
A távolsági buszokon 300 forintért lehet majd helyet foglalni.
Nem vett részt a zsebszerződések megkötésében Sulyok Tamás
Elutasította az ügyészség Dobrev Klára kérelmét. Dobrev szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök még ügyvédként részt vett olyan ügyletekben, amelyek révén termőföldet játszottak át külföldieknek.
Ügydöntő népszavazással tilthatják ki a rövid távú lakáskiadást Terézvárosból
A kerület nem hisz abban, hogy korlátozásokkal eredményt lehet elérni, marad a tiltás vagy az engedélyezés.
10 ezer milliárd forint felett a szupergazdagok privátbankokban tartott vagyona
Az elmúlt években jócskán meghosszabbodott a tehetősek takarója.
Ebben a szezonban már másodjára emel árat a Dagály fürdő
Éves szinten már több mint 35 százalékkal drágultak a Dagály jegyárai, pedig nincs is akkora infláció.
Eladta román leányvállalatát az OTP
Nem sikerült elérni az optimális piaci részesedést, ezért inkább eladták a leánybankot.