Kisebb lett a müzliszelet

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 25.

Gazdaság

Több termék is kisebb lett a nyáron. Hogy olcsóbb is, azt nem tudni.

Folytatódott a zsugorinfláció a magyar üzletekben, június 25. és augusztus 16. között tucatnyi termék lett kisebb. A gyártók, forgalmazók kötelesek jelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), ha megszüntetik termékeik korábbi kiszerelését és annál kisebbek kerülnek a polcokra.  Az árakról nem kell jelentést tenni - ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen is lenne -, így nem tudni, hogy a kisebb kiszerelés olcsóbb is lett-e, illetve hogy a kilónkénti ár változott-e. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ilyen méretcsökkentés jellemzően burkolt áremelést jelent.

A bejelentési kötelezettség minden olyan előrecsomagolt terméket érint, amelyet 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmaztak és amellyel a vásárlók találkozhatnak az egymilliárd forint árbevételt meghaladó üzletekben. A Nébih mellett a vásárlókat is tájékoztatni kell: vagy legalább fél évig kell párhuzamosan mindkét kiszerelést forgalmazni, vagy ki kell írni, ha egy termék kisebb lett.

Nyáron egyebek mellett egy müzliszelet (22 grammról 20 grammra), egy croissaint (200 grammról 185 grammra), többféle kiszerelésű kakaó lett kisebb, de kevesebb fér a légfrissítőbe, a mosogatószeres flakonba és egy hajsampon, balzsam típus is kisebb lett. A teljes listát a Portfolio.hu közölte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.