Szüret 2026/6.

  • Narancs
  • 2026. február 4.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Orbán Viktor pénteken jelentette be az országjárás indulását Facebook-oldalán. A miniszterelnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel és sajtóreferensével, Gáspár Evelinnel egyeztetett a kezdeményezés részleteiről.

Origo.hu

60+40     EMBERKÖZI     LEGINNOVATÍVABB     FELJÁRNAK 

Az érdeklődés egy sajátos centenáriumnak szólt; drMáriás – 1966. november 3-án Újvidéken anyakönyvezett polgári nevén Máriás Béla – idén ünnepli hatvanadik születésnapját, de ennél talán fontosabb, hogy negyven éve kezdett el festeni. Mármost, 60+40=100, azaz máris kijön a centenárium. (…) Az idén 60 éves festőt ma már legtöbben úgy ismerik, mint korunk fáradhatatlan vizuális krónikását. Pedig már 40 éves is elmúlt, amikor rátalált arra a védjegyét jelentő kifejezésmódra, amellyel áttörte az underground gettó falát. Így talált rá valami nagyon csiklandósra, ami a széles publikum érdeklődésére is igényt tarthatott.

Index.hu

Az államtitkár köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok idén ünnepli szabadsága kivívásának 250. évfordulóját, és hozzáfűzte: a magyarok történelmük során megtanulták, hogy mit jelent harcolni a szabadságért és a vallásszabadságáért. Így volt ez a 20. században is, amikor átélték mindkét totalitárius diktatúrát, a nácizmust és a kommunizmust – emlékeztetett. Rámutatott: az üldözött keresztények és egyéb vallási közösségek segítésén dolgozó Hungary Helps Program alapvető megközelítése, hogy az emberközi kapcsolatok kialakításán keresztül érjen el eredményeket.

MTI

A kormány azt szeretné, ha Magyarország 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országának egyike, 2040-re pedig a világ 10 leginnovatívabb országának egyike lenne – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője. (…) Hankó Balázs közölte, hogy a magyar innováció részeként tekint a kormány az egyetemek megújulására, arra, hogy már 12 magyar egyetem tartozik a világ legjobb öt százalékába. Hozzátette, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ 100 legjobb egyeteme között van.

MTI

Török Gábor is „reklámozta” kicsit lapunk Mesterterv című műsorát. Az elemző szerint ő más szakmát űz, mint Mráz Ágoston Sámuel, és azt sem rejtette véka alá, szerinte mik az „eszement hülyeségek”. (…) Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője Török Gábor kijelentésére reagálva úgy fogalmazott: „A stílus maga az ember. Így nem lehet beszélni, ahogy Török Gábor beszélt. Várjuk a bocsánatkérését.” Mint aláhúzta: „de túl ezen, mert sértődékenyek nem vagyunk, egy olyan ember beszélt, akinek az egész munkássága arról szól, hogy biztos forrásból, jól értesülten sejtet dolgokat. (…) Mert Török Gábor elemez, és mindenki más az csal, lop, hazudik és propagandista. Egészen fölháborodva én ezt határozottan visszautasítom, és az ő vita alóli kibújását arra vezetem vissza, hogy nincsenek elég erős érvei, és tudja, hogy mi abban a vitában megvernénk őt.” (…) G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója hozzátette: „Nekem meg csak egy mondatom van (…): tényleg nem ugyanazt a munkát végezzük, mert mi nem dolgozunk a Tiszának.”

Mandiner

Hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb roma házaspárja a saját konyhájukban beszélgettek el a mostanában erősen felkapott romák kontra munka kérdésről. Gáspár Bea és Gáspár Győző úgy látják, hogy a magyar kormány rengeteget tett a romák integrációjának előrehaladásáért az elmúlt 16 évben. (…) „Nézzük meg Salgótarjánt, hogy innen mennyien járnak buszokkal az építőiparba, vagy takarítani. Nekem rengeteg olyan cimborám van, akik bár hátrányos helyzetűnek számítanának, de feljárnak dolgozni, és van munkájuk” – fogalmazott Győzike.

Bors Online

Túl nagy varázslatot sajnos Magyarországgal nem nagyon lehet tenni, bár vannak jó húzások, pl. Matolcsy bevásárolt egy csomó aranyat, aminek az ára az egekben van. Az is jó ötlet volt és nemzetgazdasági haszna lett, hogy nem engedtük be a migránsokat (…) Orbán Viktor talán az utolsó vízióval rendelkező és autonóm európai vezető, ezért is szeret vele beszélgetni Trump és Putyin, mert vannak eredeti gondolatai. Persze az kérdés, hogy mit tehet valaki a nagy világmozgások közepette, erőforrások hiányában, eredeti gondolatokkal? Szerintem a gyerekvállalást kellene ösztönözni, kifejezetten a nagycsaládos, gazdálkodó, vidéki létet kéne támogatni.

Skrabski Fruzsina Facebook-bejegyzéséből

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Egy motoros az autósok ellen

Vasárnap délután hatalmas tömegtüntetés volt Prágában Petr Pavel elnök mellett. A 80–90 ezres tömeg teljesen megtöltötte az Óvárosi teret, de még a Vencel tér alsóbb fertályát is, hogy a közbeeső számos utcáról már ne is beszéljünk.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.

Kinek mit jelenthet az A XX. század?

Mensáros László színművész 2026. január 26-án lett volna száz­éves. Ma még él néhány generáció, amely láthatta őt a színpadon, s több, amely nem. Hogy az emléke fennmaradjon, hozzájárulnak az olyan előadások, mint az Örkény Színház Mensáros XX. százada című emlékestje.

"Nem haboznak, ha civileket kell gyilkolni" - egy iráni ellenzéki az iszlamista rezsimről

"Azokat a tiltakozókat, akik lőtt sebekkel vagy verés nyomaival kórházba mennek, gyakran azonosítják, őrizetbe veszik, majd megölik. Előfordult, hogy sebesült tüntetőket közvetlenül a lélegeztetőgépről raboltak el. Egy héttel később a szülőknek szóltak, hogy mehetnek a holttestekért" - mondja interjúalanyunk az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásairól.

Kikiáltási áron

A közvagyon részét képező ingatlanok privatizálása az elmúlt években magasabb fokozatszámra kapcsolt. E folyamat részeként került most egy értékes belvárosi palota mindössze 5,6 milliárdért egy kazah befektetőhöz.