Bahreinben Pfizer vakcinát ajánlanak harmadik oltásként két Sinopharm után

  • narancs.hu
  • 2021. június 3.

Katasztrófa

Azoknak, akik elmúltak ötvenévesek vagy túlsúlyosak, esetleg legyengült az immunrendszerük.

Bahreinben a Pfizer-BioNTech vakcinát ajánlják harmadik oltásként koronavírus ellen azoknak, akik két Sinopharm oltást kaptak, elmúltak ötvenévesek vagy túlsúlyosak, esetleg legyengült az immunrendszerük – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.

Az első két oltást követően fél évnek kell eltelnie a harmadikig.

Bahrein 1,6 milliós lakosságának beoltottsági aránya a világ államai közül a legmagasabbak között van, közelít az 50 százalékhoz, mégis jelenleg súlyos járványhullámmal küzd, olyannyira hogy kéthetes lezáró korlátozásokat rendelt el.

A szigetországban zömmel – hozzávetőleg 60 százalékban – Sinopharm vakcinával oltottak.

Májusban Bahrein – az Egyesült Arab Emírségekkel karöltve – azt közölte, hogy harmadik oltást is felajánl Sinopharmból, azoknak, akik abból kettőt már kaptak, mert félő, hogy nem termelődik kellő antianyag a beoltottak szervezetében. Vakcinák keveréséről akkor még nem volt szó.

Az emírségekben is főleg Sinopharmmal folyt a lakosság beoltása.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.